A katolikus kultúra követei
Szerkesztő: Balázs Zsuzsa
Birinyi József népzenész, népzenekutató.
Több mint húsz történeti és népi hangszeren játszik, népzenegyűjtéssel, kutatással, tanítással, hangszerkészítéssel, koncertezéssel, népzenei, néprajzi filmezéssel foglalkozik, több mint ezer darabból álló népi hangszer gyűjteménye van-olvasom riportalanyomról egy tankönyvben. És ami még a tankönyvből kimaradt: A Hungarikum Szövetség elnöke, a Hungarikum törvény egyik kidolgozója, a KÓTA társelnöke. A Magyar Kultúra Lovagja, kinek a nevéhez főződik a millecentenáriumi szignál, a Feszty-körkép zenéje, és ezt a felsorolást még bőven folytathatnám. Pl. azzal ,hogy Csutorás táborokkal és klubokkal járul hozzá a magyar népzene, néptánc, a hagyományok népszerűsítéséhez. Honnan ered ez a szerteágazó tevékenység? Honnan jön az inspiráció?
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.1958 június 16-án végezték ki Nagy Imrét és társait. Ezt megelőzően Hruscsov kérésének teljesítésére 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról. Tehát Moszkva rendelt, Kádár János végrehajtott. A per kapcsán Marossy Endre történésszel beszélget Pécsi krisztina.
2. Vendégünk dr. Merkei Attila agrármérnök, a péceli Fáy András Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára, akivel az Óbudai Egyetemen május 29-én tartott előadása kapcsán, a környezeti nevelés kihívásairól és a környezettudatosság kialakításának lehetőségeiről beszélget Sallai Éva.
Szombathely polgármestere sorolja az elmúlt hét fontosabb városi eseményeit.
Szombathely Oktatásügyéért díjat kapott Kovács Péterné, a Derkovits-iskola igazgatója.
Országos forgalomirányító versenyen szerepelt eredményesen Puklér András szombathelyi helyszínelő.
Bizonyítványosztás, nyári munkavállalás, a gyerekekre leselkedő veszélyek és a nyári táborok. Ezekről a kérdezzük Lazáry Györgyné gyermekpszichológust, Németh Andreát, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársát, Asbóth Mária gyámügyi szakértőt, a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesét, és Petkovits Anikót, az adóigazgatóság vasi sajtóreferensét.
kulturális paletta
Ha nem lennék vonókészítő, nem ismernék magamra - vendégünk Etzler Bernd a Zenetörténeti Múzeum új kiállításának kurátora. A szerkesztő: Zanati Zsófia, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.
családi magazin
XXIV. Jász Világtalálkozó
Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsanna
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Tamási Áron intenciója, mely szerint avégett lennénk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, - nem kis feladat. Történelmileg viharvert tájainkon mindig nehéz volt talpon maradni, otthon érezni magunkat, miközben reggelente arra ébredünk, hogy megint elhajtotta valaki a tehenünket. Ritka percekben érezhettük az összetartozás békés boldogságát, amikor csendben ünnepelhetünk. Most egy évszázadok óta hűségben velünk élő népcsoport, a jászok összetartozásának ünnepi pillanata következik, 24. alkalommal rendezik meg világtalálkozójukat, ezúttal Jászfényszarun.
Ha osztozni tudunk testvéreink örömében, magunk is otthon érezhetjük magunkat a közös sors e fényes pillanatában, Jászfényszarun.
Az utóbbi 10-20 évben igen jelentős iratokhoz jutott a Vas Megyei Levéltár ajándékozás révén. Melega Miklós levéltárigazgatóval az utóbbi időben birtokukba jutott dokumentumokról beszélgetünk.
A közelmúltban jelent meg az ELTE Savaria Egyetemi Központ oktatójának, Kádár Juditnak az Új Idők című folyóirat első világháború éveiben kiadott számairól összeállított kötete. A szerzőt a Herczeg Ferenc szerkesztette, egykor nagyon népszerű újságról kérdezzük.
A mai Kiútkeresőkben Erdősné Máriával, becenevén "Csurikával" beszélgetünk. Csurika 21 éve terjeszti a Fedél Nélkül-t, épp azóta, amióta először az utcára került, az akkor 5 esztendős gyermekével. Azóta megannyi városban, sőt, több országban is megfordult, mindig arra vezették ösztönei, ahol állásajánlatot kapott, vagy ahol lakhatási lehetőséghez jutott. Élettörténetét a "Velünk beszélj, ne rólunk" című könyvből ismertem meg, amelyben hátrányokkal induló aktivisták beszélnek életükről és munkájukról, s amely egy egész fejezetet szentel Csurika történetének. Pár történetet megosztunk a kedves hallgatókkal, de a műsorunk fókuszában mégis a kiút keresésének és megtalálásának témája áll majd.
Weöres Sándor: A teljesség felé
Második rész: A kard
Felolvassa: Rátóti Zoltán
A felvétel a Kossuth és Mojzer Kiadó gondozásában készült.
Hangmérnök: Hajdu Gábor
A műsort Bögös Henriette zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna dramaturg-szerkesztő készítette. (8/3.)
Rongyszőnyeg
Május 27-én elhunyt Szokolay Ottó színművész. A Jászai Mari-díjas művésszel négy évvel ezelőtt készült beszélgetésből idézünk.
Szerkesztő: Szabó Csilla
- A család és a kultúra jegyében telik a Múzeumok éjszakája Kecelen
- Épül és szépül egy korábban leégett ház Dunapatajon – összefogásból újítják fel egy idős ember leendő otthonát
- Lezárult a tanév az ország egyetlen honvéd középiskolájában, a Kratochvil Károly nevét viselő debreceni intézményben
I/
Maholnap a porszívünk, a hűtőgépünk és az autónk is rendelkezik internet kapcsolattal.
Meg persze a nyaraló fűtését is interneten keresztül intézhetjük. Kényelmes dolog.
De mi van, ha valaki megtréfál minket? Ha leállítja a fűtést a nyaralóban, és elfagynak a vízcsövek?
Vagy: mi a helyzet akkor, ha ez a tréfás kedvű valaki egy állami hivatal honlapját töri fel, és közöl valótlan adatokat.
Vagy: nemzetbiztonsági problémákat okoz. Mondjuk megbénítja a közszolgáltató cégek valamelyikét?
Mindez a kiberbiztonság témakörébe tartozik, és a helyzet egyre kritikusabb. Gondoljanak csak az amerikai elnökválasztással kapcsolatos, mindmáig nem nyugvó feltévésekre.
Műsorunk vendége Dr. Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Akadémiájának Programigazgatója
II/
Költségvetés 2019
Mire elég a pénz, és mire nem jut már?
Mi történik, ha a sokat emlegetett gazdasági válság újra beköszönt?
Mik a prioritások, mi fontos a kormányzatnak, és mi kevésbé fontos?
Műsorunk vendége Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke.
családi magazin
XXIV. Jász Világtalálkozó
Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsanna
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Tamási Áron intenciója, mely szerint avégett lennénk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, - nem kis feladat. Történelmileg viharvert tájainkon mindig nehéz volt talpon maradni, otthon érezni magunkat, miközben reggelente arra ébredünk, hogy megint elhajtotta valaki a tehenünket. Ritka percekben érezhettük az összetartozás békés boldogságát, amikor csendben ünnepelhetünk. Most egy évszázadok óta hűségben velünk élő népcsoport, a jászok összetartozásának ünnepi pillanata következik, 24. alkalommal rendezik meg világtalálkozójukat, ezúttal Jászfényszarun.
Ha osztozni tudunk testvéreink örömében, magunk is otthon érezhetjük magunkat a közös sors e fényes pillanatában, Jászfényszarun.
kulturális paletta
Ha nem lennék vonókészítő, nem ismernék magamra - vendégünk Etzler Bernd a Zenetörténeti Múzeum új kiállításának kurátora. A szerkesztő: Zanati Zsófia, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.
Rongyszőnyeg
Május 27-én elhunyt Szokolay Ottó színművész. A Jászai Mari-díjas művésszel négy évvel ezelőtt készült beszélgetésből idézünk.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Weöres Sándor: A teljesség felé
Második rész: A kard
Felolvassa: Rátóti Zoltán
A felvétel a Kossuth és Mojzer Kiadó gondozásában készült.
Hangmérnök: Hajdu Gábor
A műsort Bögös Henriette zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna dramaturg-szerkesztő készítette. (8/3.)
I/
Maholnap a porszívünk, a hűtőgépünk és az autónk is rendelkezik internet kapcsolattal.
Meg persze a nyaraló fűtését is interneten keresztül intézhetjük. Kényelmes dolog.
De mi van, ha valaki megtréfál minket? Ha leállítja a fűtést a nyaralóban, és elfagynak a vízcsövek?
Vagy: mi a helyzet akkor, ha ez a tréfás kedvű valaki egy állami hivatal honlapját töri fel, és közöl valótlan adatokat.
Vagy: nemzetbiztonsági problémákat okoz. Mondjuk megbénítja a közszolgáltató cégek valamelyikét?
Mindez a kiberbiztonság témakörébe tartozik, és a helyzet egyre kritikusabb. Gondoljanak csak az amerikai elnökválasztással kapcsolatos, mindmáig nem nyugvó feltévésekre.
Műsorunk vendége Dr. Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Akadémiájának Programigazgatója
II/
Költségvetés 2019
Mire elég a pénz, és mire nem jut már?
Mi történik, ha a sokat emlegetett gazdasági válság újra beköszönt?
Mik a prioritások, mi fontos a kormányzatnak, és mi kevésbé fontos?
Műsorunk vendége Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke.
Walter Gieseking Debussy-felvételeinek bemutatását hat szerzeménnyel zárjuk, köztük olyan ismert darabokkal, mint A kis néger és A boldog sziget.
Debussy után Walter Gieseking egy Ravel-szerzeménnyel búcsúzik: Pavane egy infánsnő halálára.