Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Festmények Pestről
Honnan tudhatjuk, hogy milyen lehetett Pest és Buda a 18-19. században, hiszen akkor fényképet még senki sem készíthetett? Pesti és budai látképek mégis fennmaradtak ebből a korból természetesen festményeken.
A Fővárosi Képtárban ezek a látképek- idegen szóval veduták – megtalálhatóak. Mattyasovszky-Zsolnay Péter művészettörténésszel nézzük meg e képeket, hogy a mi is megsejthessük: milyen üzenetet hordoznak az akkori városról, s közben az is kiderül, hogy egyáltalán miért is kezdtek látképeket festeni Pestről és Budáról?
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Meghívtál, hogy vízre lépjek - tábor (Herbert Dóri)
Prokop Péter kiállítás Kalocsán (Bábel Balázs érsek)
Pannonhalmi levendulás programok (Kormos Gyula komm. vezető)
Megújít-lak (Gaál Mária egyházközségi nővér)
Kat. Alkoholistamentő Szolg. (Édes Lászó)
1. Meghívtál, hogy vízre lépjek – ezt a mottót választotta az Emmánuel Közösség az idei nyári tábora számára. Teljes és egyszülős családokat is várnak a Balaton partjára a július 23-tól 29-ig tartó hétre. A tábor egyik szervezőjét, Herbert Dórit kérdezzük, vajon mindenkinek szól Jézus meghívása, hogy vízre lépjünk?
A teljes családok a következő oldalon jelentkezhetnek: www.emmanuel.hu Az egyszülős családok támogatást kaphatnak a részvételükhöz, ha a következő oldalon jelentkeznek: www.avelap.hu
2. Új állandó kiállítás az ASTRICEUM Érseki Múzeumban Prokop Péter műveiből: „Akit szeretett Jézus”
3. A július első hetének "levendulás rendezvényeinek", illetve a többi nyári programnak,(beleértve az Arcus Temporum augusztus végi művészeti fesztivált), minden tudnivalóját megtalálják a www.bences.hu oldalon. Az eseményekre Kormos Gyula, a Pannonhalmi Bencés Főapátság kommunikációs vezetője hívja hallgatóinkat.
4. A Megújít-lakról, amiről Gaál Mária vezetőnővér beszél, a házaspárok minden tudnivalót megtalálnak és le is foglalhatják a következő oldalon: www.egyhazkozseginoverek.hu
5. A Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat Nyári lelki tábor szervez Somogybükkösdön: július 9 – 14 között. A legközelebbi lelkigyakorlata pedig szeptember 6 – 9 között lesz, érdemes ezt már most följegyezni. Bővebb információ és jelentkezés: 06 20/775 3135 E-mail: lelkikozpont@gmail.com
A klímaváltozás napjaink egyik legtöbbet emlegetett jelensége, amely a Föld éghajlatát és szűkebb környezetünk időjárását is befolyásolja. A globális felmelegedésről és ennek természeti, társadalmi következményeiről beszélgetünk a savaria Egyetemi Központ természettudományi karának volt dékánjával,Veress Márton professzorral, karsztkutatóval.
Szerkesztő: Nagy Imre
Junior női kézilabda VB Debrecenben
Velodrom épül a bringát szeretőknek a cívis városban.
Repül-e az oroszországi vb-re Sepp Blatter?- Radnóti László jegyzete
A Főnix Csarnokban és a Hódos Imre Sportcsarnokban megkezdődött a XXI. női junior kézilabda-világbajnokság, színpompás megnyitóval és az éremesélyes magyar csapat mérkőzésével. A mieink Brazília válogatottja ellen léptek pályára és nagy csatában 27-24-re győztek, a következő ellenfél szerdán Portugália lesz. A részletekről Bereczky Attila a junior női kézilabda vb sajtóreferense számol be.
Debrecen-Bocskaikert mellett,június 28-án a már ismert hermetikusan lezárt autóút szakaszon rendezték a 2018-as országúti időfutam bajnokságot, A férfiak 38 kilométeres versenye során előzetesen a címvédő Pelikán János és a trónkövetelő az U23-as – Peák Barnabás küzdelmére lehetett számítani. Nagy Zoltán a DKSI elnöke adott információt rádiónknak.
Az oroszországi labdarúgó vb-n egy különös találkozásról cikkeznek az újságírók: A FIFA nyolcadik elnöke, a három éve lemondott Joseph Blatter, két éve letartóztatták és bűnvádi eljárás elé nézett. Most a foci vb-re hivatalosan nem delegálták, de előfordulhat hogy Putyin elnök vendége lesz. Radnóti László jegyzete arról elmélkedik: vajon repül-e Sepi bácsi és ha igen hová!
Puskás Tivadar szombathelyi polgármester az elmúlt hét fontosabb városi eseményeiről beszél.
Új turisztikai kedvezménykártyát vezetnek be, a Szombathely Pass a városba látogató turistákat próbálja ösztönözni a különféle programok, szállás- és gasztronómiai lehetőségek igénybe vételére.
Ismét benépesült a zalaszentgyörgyi művésztelep
szerkesztő: Kozák Annamária
Az ENSZ 2015-ben fogadta el a Fenntartható Fejlesztési Célokat, melynek célja, hogy élhetőbbé, fenntarthatóbbá tegyük életünk. Erre a 17 célra épül a Pillangó Fejlesztések által kidolgozott eszköztár.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Hátrányos helyzetű és nehéz anyagi körülmények között élő gyerekeket táboroztat a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. A vasi faluban, Nardán fonnak, lovagolnak, íjászkodnak a fiatalok, akik idén vették birtokba a felújított területet. A Karitász igazgatójával, Tuczainé Régvári Mariettável Perlaki Nóra beszélgetett.
mesés irodalom
Bodó Béla: Brumi újabb kalandjai
Felolvassa: Kristán Attila
Hangmérnök: Horváth János
Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (11/7.)
Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletírás
Felolvassa: Schnell Ádám
A felvételt Horváth János és Urbán Péter készítette.
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata (7/4.)
Világ-egyház. A zágrábi Boldog Alojz Stepinac Múzeumban elevenítjük fel a nagy horvát hazafi és szent főpap életútját.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
- Befejezik Debrecenben a Latinovits Színház kivitelezését
- Indul a Bartók Béla Kórusverseny
- Kiosztották az év orvosa és az év ápolója díjat a Szent Kereszt Kórház Semmelweis napi ünnepségén
- Óriási károkat okozott a vihar Kalocsán, a vakszerencsén múlt, hogy személyi sérülés nem történt
Szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban Tóth Zoltán András: A Bolhapiac Tündérei című korongjáról, valamint az Omega együttes, Tízezer lépés című albumáról válogatunk.
02. Rész.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.1920. június 4-ére emlékeztünk a múlt hónapban. De vajon mit eredményezett a trianoni döntés: a gazdasági következményekről, a társadalmi átalakulásokról, a nagyhatalmi elképzelésekről beszélget Gecsényi Lajos történésszel Pécsi Krisztina.
2. Folytatjuk múlt heti beszélgetésünket dr. Roszik Péter egyetemi docenssel, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnökével, a biogazdálkodás legfontosabb alapelveiről, valamint a minőségtanúsítás jelentőségéről és helyzetéről hazánkban, kiemelten az ökológiai gazdálkodásra vonatkozóan. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (foto: www.biokontroll.hu)
mesés irodalom
Bodó Béla: Brumi újabb kalandjai
Felolvassa: Kristán Attila
Hangmérnök: Horváth János
Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (11/7.)
Világ-egyház. A zágrábi Boldog Alojz Stepinac Múzeumban elevenítjük fel a nagy horvát hazafi és szent főpap életútját.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletírás
Felolvassa: Schnell Ádám
A felvételt Horváth János és Urbán Péter készítette.
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata (7/4.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.1920. június 4-ére emlékeztünk a múlt hónapban. De vajon mit eredményezett a trianoni döntés: a gazdasági következményekről, a társadalmi átalakulásokról, a nagyhatalmi elképzelésekről beszélget Gecsényi Lajos történésszel Pécsi Krisztina.
2. Folytatjuk múlt heti beszélgetésünket dr. Roszik Péter egyetemi docenssel, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnökével, a biogazdálkodás legfontosabb alapelveiről, valamint a minőségtanúsítás jelentőségéről és helyzetéről hazánkban, kiemelten az ökológiai gazdálkodásra vonatkozóan. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva. (foto: www.biokontroll.hu)
A Zenei Kincsestárban könnyed nyáresti zenehallgatásra várjuk Önöket ismert és kevésbé ismert, andalító melódiákkal, amelyek egytől egyig a természet káprázatait formálják újra hangokból. Mint a Reggeli hangulat címen ismert részlet Grieg Peer Gynt szvitjéből. A Londoni Fesztiválzenekar élén Alexander Gibson.
A következő népszerű dallam, a Greensleves című ballada állítólag VIII. Henrik angol király felkérésére született. Számtalan feldolgozása közül most a Vaughan Williams által zenekari szvittétellé alakított változat csendül fel az Új Filharmónia Zenekar előadásában, Sir Arthur Bliss vezényletével.
Nem maradhat ki nyáresti slágereink közül A nyár című Vivaldi-concerto. A szólista José-Luis Garcia, az Angol Kamarazenekar élén Leonard Slatkin.
Friedrich von Flotow Márta című operájának egyik legelragadóbb részlete a Rózsa-dal. Annak ellenére, hogy a dallam nem Flotowtól, hanem népzenei forrásból származik. A Londoni Promenádzenekart Eric Hammerstein vezényli.
„Viktoriánus konyhakert.” E különös cím Paul Reade szvitjének élén áll, amely televíziós kísérőzene gyanánt keletkezett. Emma Johnson és Skaila Kanga a Nyár című tételt játssza.
Búcsúzóul Erich Korngold, aki a nácizmus elől menekült a tengeren túlra, Hollywoodi filmzenéi előtt komponálta a következő kísérőzenét Shakespeare Sok hűhó semmiért című színművéhez. Paul Murphy és a New Queens Hall Zenekar felvételét halljuk.