A szereposztás:
Csány László – Bezerédi Zoltán
Forintos György – Szarvas József
Tarányi Oszterhueber József – Borbicki Ferenc
Tarányi Oszterhueber Mihály – Schneider Zoltán
Deák Klára – Igó Éva
Hertelendy György – Szatmári Attila
Kisfaludy Sándor – Szélyes Imre
Galsai Kovách Ernő – Tasnádi Bence
Fiatal Gizi – Grisnik Petra
Táblabírók a kaszinóban: Kovács Olivér, Csiby Gergely, Zoltán Áron, Fesztbaum Béla, Egri Bálint, Szűcs Sándor
Rendezőasszisztens: Csókné Varga Hedvig és Varga Zita
Hangmérnök: Liszkai Károly és Gera Csilla
Zenei szerkesztő Bögös Henrietta
Szerkesztő: E. Román Kata
Rendezte: Fesztbaum Béla
Magyar téka
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Esterházy Pál herceg 18. század végi színházi előadásának vázlatkönyvétől Az ember tragédiája ősbemutatója dokumentációján át a modern színlapokig. Az Országos Széchényi Könyvtárban található hazánk legnagyobb magyar színházi forrásgyűjteménye. Sirató Ildikóval, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetőjével beszélgettünk.
Szép az, amit ha megnézünk, akkor úgy érezzük, hazatértünk- vélekedik a zalai Tislér Zoltán fafaragó, kutyakiképző. Alkotásai már évtizedek óta tűnnek fel nemcsak közterületeken, hanem zarándokút mentén és házak udvarán is. Szoboralakjait az alapanyagul szolgáló fák adottságai is ihletik. Homokkomáromi műhelye előtt beszélgettünk vetésről, aratásról valamint a több, mint tíz éve töretlen sikerrel működő, önellátó alkotótáboráról.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. 110 éves a Wekerletelep. Építése 1908-ban kezdődött meg Wekerle Sándor miniszterelnök új munkáslakás-építési programjának keretében. Nagy Tamás nyugdíjas programozó-mérnökkel, amatőr helytörténésszel, a Wekerlei Társaskör egyik alapító tagjával Pécsi Krisztina beszélget.
2. Igyártó Gabriellával, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége igazgatójával az augusztus 17-20-ig megrendezésre kerülő, a hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál és családi program, a "32. Mesterségek Ünnepe" rendezvény előkészületeiről és programjáról beszélget Sallai Éva. (foto: www.mestersegekunnepe.hu)
A Savaria Történelmi Karnevál idei borversenyén 47 fehér, 29 vörösbort és 11 rosét kóstolt a zsűri.
Új salakos pályák, fedett klubház, modern öntözőrendszer – mindez része a Késmárk utcai teniszcentrum fejlesztésének Szombathelyen.
Az idei szezontól újra a Haladás csapatát erősíti Gaál Bálint.
Július végén még nagyon biztató képet mutattak a mezőgazdasági területek, de a hetek óta tartó hőség hatása már látható az őszi betakarítású növényeken. Az állatok is nehezen viselik a kánikulát.
A jövő emlékezete - ezzel a címmel rendezték meg idén az 51. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemet. A településfejlesztéssel foglalkozó szakemberek 3 napon át tanácskoztak Szombathelyen, majd bécsi tanulmányúttal zárult a rendezvény.
szemelvények a ferences vértanúk, a vértanúság lelkiségéről 84/29.
Kovács Kristóf atya - 5. rész
Kriszten Rafael és Posta Benjamin ferences szerzetesek visszaemlékezéséből Sótonyi Gergely olvas fel részleteket.
Idén augusztus 15-én indul az a tandemkerékpáros túra, amelyen a Mozdulj! Egyesült szervezésében, sportolók, művészek, közéleti személyiségek és sérült emberek együttes erővel kerülik meg a Balatont. A tandemtúra részleteiről Tálos Mónikát, a Mozdulj Egyesület alelnökét Balázs Zsanett kérdezte.
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Játék, gondolatok áramlása, érzések gazdagodása. Talán ezzel a három szóval köthetnénk össze mai témáinkat.
Először egy koncert kapcsán beszélgetek Elekes Zsuzsa orgonaművésszel. Ezután pedig Calligaris Brigitta avat be egy kiadásra váró, új mesekönyv születésének történetébe.
(kép forrása: internet)
zalaegerszegi összeállítás
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Zalaegerszeg első osztályú kosárlabda csapatai - ZTE NKK, Zalakerámia ZTE KK- elkezdték a felkészülést a 2018/2019-es bajnoki szezonra. Az első edzésen próbáltuk megtudni, hogy alakul a felkészülés a csapatoknál.
mesés irodalom
Mezey Katalin: Kivala Palkó Nemlehet országban
Felolvassa: Kristán Attila
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata (11/11.)
Különleges ház ez, de nem csak azért mert a közelmúltban itt nyílt meg az ország első egyszülős központja az egyedülálló szülők számára. Hanem azért mert a múltja is nagyon izgalmas. Sok-sok híres ember lakott itt, és igazi szellemi központ is volt azon a helyen, ahol most ez az új tér megnyílt.
Izgalmas múltidézésre hívom önöket a ház történetének kutatójával Csiffáry Gabriellával, Budapest Főváros levéltárának főlevéltárosával.
Mai vendég Berkes László jazz történész-hangrestaurátor, akivel különleges felvételek bemutatása mellett világhírű jazzgitárosunkra, Szabó Gáborra emlékezünk.
- A Kalocsai Sárközről szóló kiadvánnyal zárult a helytörténeti előadássorozat
- Szépen bővül a Keceli Sport Horgász Egyesület taglétszáma, egyre több fajta uszonyos vár kapásra a halgazdálkodási területeiken
- 34 debreceni tudós egymilliárdos támogatása
- Kármelita közösség Nyíregyházán
Szerkesztő: Nagy Imre
A VIDI FC esélye a Malmő gárdája ellen.
A melbourne-i olimpián nem versenyezhettek a lovas sportolók
Előzetes az augusztus 20-i műsorból.
A labdarúgó NB I –ben a negyedik fordulóban pénteken Felcsúton a VIDI FC a Debreceni VSC-t fogadta. A székesfehérváriak kérték- a Loki elfogadta hogy Juhász Rolandék a keddi Malmő elleni Európa kupa visszavágó mérkőzésre való tekintettel szombat helyett egy nappal korábban játszanak. Reméljük az 1-1-es döntetlen- melyet Svédországban és a Pancho Arénában is elért a fehérvári gárda, a magyar csapat továbbjutási esélyét növeli.( Fotó: nemzetisport.hu )
Radnóti László kollégánk egy régi olimpiát idéz föl jegyzetében, nevezetesen a z 1956-os Melbourne-i olimpiát ahol az a furcsa eset állt elő hogy az ausztrálok nem adtak engedélyt a lovak beutaztatásra, így a lovasversenyeket Svédországban kellett megrendezni.
Végül egy előzetes a jövő heti – augusztus 20-i Sportkrónikából.
Az a megtiszteltetés ért 2015-ben hogy filmet forgathattam a DUNA televízió számára Szigeth Szilvia futóról. A Maratoni kegyelem címet adtam az alkotásnak. Ebből hallhatnak majd részleteket a szomorú apropó az hogy a kétgyermekes Anyuka, az elismert pedagógus és nem utolsó sorban a futás elkötelezettje július 5-én 41 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének.
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Új temesvári püspök: Pál József Csaba
Pannon Pilgrim
Almádi-Sümeg Szent Imre zarándoklat (Csernai Balázs atya)
Magyarok aratókoszorúja - Tüskés Tünde
1. Beszélgetés az új temesvári püspökkel: Pál József Csabával.
2. A zarándoklatokról és a zarándoklás lelkületéről lesz szó a Pannon Pilgrim iroda két alapító-munkatársa beszél.
3. Fiatalokat várnak az Almádi-Sümeg szent Imre zarándoklatra
Ezekről lesz szó ma délután, köszöntöm kedves hallgatóinkat, MB vagyok.
Kezdjük azonban egy beszélgetéssel. Temesvár új püspökének szentelésén részt vett Szikora József, aki az ünnepség forgatagában szólította meg Pál József Csabát, először a keresztnevei felől érdeklődve.
3. Augusztus 16-án indultnak a Szent Imre zarándoklat fiataljai Sümegről és 21-én érnek Almádiba. A zarándoklatról, amiről Csernai Balázs atya beszélt, a fiatalok minden tudnivalót megtalálnak a https://www.facebook.com/pg/sumegizarandoklat/posts/ oldalon.
4. A magyarok aratókoszorújáról annak kitervelőjével, Tüskés Tündével a Bazilikában beszélgetünk, ahol augusztus 20-a után is megtekinthető a búzakoszorú.
mesés irodalom
Mezey Katalin: Kivala Palkó Nemlehet országban
Felolvassa: Kristán Attila
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata (11/11.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Játék, gondolatok áramlása, érzések gazdagodása. Talán ezzel a három szóval köthetnénk össze mai témáinkat.
Először egy koncert kapcsán beszélgetek Elekes Zsuzsa orgonaművésszel. Ezután pedig Calligaris Brigitta avat be egy kiadásra váró, új mesekönyv születésének történetébe.
(kép forrása: internet)
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
Új temesvári püspök: Pál József Csaba
Pannon Pilgrim
Almádi-Sümeg Szent Imre zarándoklat (Csernai Balázs atya)
Magyarok aratókoszorúja - Tüskés Tünde
1. Beszélgetés az új temesvári püspökkel: Pál József Csabával.
2. A zarándoklatokról és a zarándoklás lelkületéről lesz szó a Pannon Pilgrim iroda két alapító-munkatársa beszél.
3. Fiatalokat várnak az Almádi-Sümeg szent Imre zarándoklatra
Ezekről lesz szó ma délután, köszöntöm kedves hallgatóinkat, MB vagyok.
Kezdjük azonban egy beszélgetéssel. Temesvár új püspökének szentelésén részt vett Szikora József, aki az ünnepség forgatagában szólította meg Pál József Csabát, először a keresztnevei felől érdeklődve.
3. Augusztus 16-án indultnak a Szent Imre zarándoklat fiataljai Sümegről és 21-én érnek Almádiba. A zarándoklatról, amiről Csernai Balázs atya beszélt, a fiatalok minden tudnivalót megtalálnak a https://www.facebook.com/pg/sumegizarandoklat/posts/ oldalon.
4. A magyarok aratókoszorújáról annak kitervelőjével, Tüskés Tündével a Bazilikában beszélgetünk, ahol augusztus 20-a után is megtekinthető a búzakoszorú.