Harc az angyallal
Babits Mihály novellája
Felolvassa: Horváth Illés
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna
Rendező: E. Román Kata (2/2.)
Világ-egyház. Horvátországi ferencesek. Beszélgetés Zserdin Gellért perui püspökkel és Harmath Károly újvidéki újságíróval. Mindketten a Zágrábi Ferences Provincia neveltjei, és 50 éve tették le Cernikben első fogadalmukat.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Simai Mihály közgazdász professzor gyakran fejti ki véleményét rádiónknak a világgazdaságról, a globalizációról, ennek politikai, társadalmi és gazdasági következményeiről. 1985 óta az MTA rendes tagja. Gyermekként tagja volt a katolikus Szívgárdának, de azt is megtapasztalta, hogy milyen üldözöttként bujkálni a romok között a 2.vh idején. Vegyészmérnöknek készült, de közgazdászdiplomát szerzett. 136 országban járt, dolgozott tanácsadóként Afrikában és a Közel-Keleten is. Tanított, akadémiai kutatóintézetet alapított, számtalan tanulmányt és könyvet. Simai Mihállyal az életéről beszélget Pécsi Krisztina.
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Könyvbemutató Székesfehérváron a Katolikus Nagygyűlésekről.
Ebben az évben Székesfehérvár ad otthont a Katolikus Társadalmi Napoknak szeptember 7-9 között. A KATTÁRS rendezvényt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hívta életre 2013-ban azzal a céllal, hogy bemutassa a Magyar Katolikus Egyház társadalmi tanításának elméletét és gyakorlatát. Egyházunk társadalomért folytatott munkája számos területen jelenik meg: oktatás-nevelés, szociális és karitatív szolgálat, kultúra-művészet, teremtésvédelem és még sorolhatnánk. A KATTÁRS fesztivál jellegű rendezvénysorozat is egyben, ahol az előadások és pódiumbeszélgetések mellett fontos helye van a kulturális műsoroknak, gyerek-és ifjúsági és családi programoknak, tanúságtételeknek, szabadtéri látványosságoknak. Ezeknek a célja mindig az evangélium átadása és az Egyház társadalmi tanításának és szolgálata.
A rendezvényen szeptember 8-án, szombaton az Egyházmegyei Múzeum Udvarán 15 órától könyvbemutató tartanak a Katolikus Nagygyűlésekről. Mózessy Gergely gyűjteményigazgató beszélget Dr. Kleistenitz Tibor MTA BKK tudományos munkatársa, és Dr. Gianone András kutató tanár szerzőkkel. Az eseményről az igazgatót Berta Kata kérdezte.
Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pedagógus továbbképzéseire. A gyakorló tanároknak kínált képzésekről a Vitéz János Tanárképző Központ vezetőjét, Szőke-Milinte Enikő egyetemi docenst kérdezzük.
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Szkéne Színház - a 2018/2019-as évad (Tana Kovács Ágnes) | Nirvana akusztik (Lugosi Dani, Takács Vilkó)
1. Indul az évad a Szkéné Színházban!
A Budapesti Műegyetem második emeletén működő Szkéné Színházban már augusztus végén elindult a 2018/2019-es színházi évad. A színház eddigi történetéről, jelenlegi profiljáról, a futó előadásokról és az idei premierekről beszélgettem Tana Kovács Ágnessel, aki a Szkéné művészeti programjáért felel.
2. Nirvana akusztik
Augusztus 30-án, a dob utcai Ellátóház nevű szórakozóhelyen lép fel Lugosi Dániel és Takács Vilmos. Nirvana akusztik című koncertjükön arra vállalkoznak, hogy megidézzék a világhírű Nirvana zenekar 1993-as, az amerikai MTV által levetített unplugged - azaz csendes-ülős - koncertjét. A zenetörténeti jelentőségű koncert dalait a két előadó, Dani és Vilkó akusztikus gitáron játssza. A koncertről és jövőbeli terveikről kérdezem őket.
családi magazin
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Jobb velünk a világ!
Szeptember 13-án jótékonysági koncert lesz az Arénában Böjte Csaba testvérrel és a Nemadomfel! együttessel - erről beszélgetünk a műsorban.
Először készült a magyar katonai elhárítás történetéről összefoglaló munka - az elmúlt száz évről szóló terjedelmes könyvet Szombathelyen, a Katonatörténeti Kiállításban mutatták be a szerzők. A Jagadics Péter, Rajos Sándor, Simon László és Szabó Károly által jegyzett kötet az elhárítás mindennapjait régi fényképek, egykori jelentések és más dokumentumok, valamint kémtörténetek közlésével teszi még érzékletesebbé. A katonai hírszerzésről és elhárításról, valamint a szervezet 100 éves történetéről a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat két vezetőjével beszélgetünk a műsorban.
mesés irodalom
Kormos István: Vackor világot lát
Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter
Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince
Hangmérnök: Biksza Levente és Horváth János
Rendező: E. Román Kata (10/6.)
Műsorunkban Horváth Kristóffal, művésznevén Színész Bobbal, beszélgetünk a Reziliencia és Verset írok című dalokról. A két zene különlegessége, hogy gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek, fiatalok készítették el azokat. A kezdeményezés támogatói és megálmodói voltak az Életreveló Egyesület és az Északi Támpont Egyesület, továbbá a Tudás6alom csoport is részt vett a közös munkában.
Sumonyi Zoltán: Panel-halom - részletek (5/3.)
A tanár, a doktornő és a professzor
Felolvassa: Egri Bálint
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Rongyszőnyeg
Szerkesztő: Madocsai Bea
- Különleges találkozás (Laczkó István plébániai kormányzó)
- Váltósáv (Mészáros Mercédesz szakmai vezető)
- Egyetemista közösségi programok (Pákozdi István egyetemi lelkész)
1. Alan Ames lelki napja, szeptember 1-én, szombaton Gödöllőn, a Szentháromság templomban lesz, a Szent Imre utca 15. szám alatt , délután fél háromkor kezdődik.
Másnap, szeptember 2-án, vasárnap Szombathelyen már 13 órakor elkezdődik a lelki nap a Batthyány-Strattmann László és Fatimai Szűz Mária templomban a Kodály Zoltán utca 32-ben.
Ezekre a délutánokra nem szükséges előre jelentkezni, minden érkezőt szeretettel fogadnak.
2. Van, akinek sikerül megváltoztatnia az életét, másoknak ez segítség nélkül nem megy. Főképp azok vannak nehéz helyzetben, akik börtönből szabadulnak. A Váltósáv Alapítvány az újrakezdést, visszailleszkedést igyekszik támogatni. Mészáros Mercédesz szakmai vezetőnek Kozák Annamária teszi föl kérdéseit.
3. Szeptember 9-én Budán, a Petőfi híd lábánál, a Magyar Szentek templomában este 7 órakor lesz a tanévnyitó Veni Sancte mise, amire Pákozdi István egyetemi lelkész minden diákot vár.
Látóhatár
Korsós Zoltánnal a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Szabó Csilla
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
családi magazin
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Zenei szerkesztő: Elek Judit
Jobb velünk a világ!
Szeptember 13-án jótékonysági koncert lesz az Arénában Böjte Csaba testvérrel és a Nemadomfel! együttessel - erről beszélgetünk a műsorban.
mesés irodalom
Kormos István: Vackor világot lát
Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter
Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince
Hangmérnök: Biksza Levente és Horváth János
Rendező: E. Román Kata (10/6.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Szkéne Színház - a 2018/2019-as évad (Tana Kovács Ágnes) | Nirvana akusztik (Lugosi Dani, Takács Vilkó)
1. Indul az évad a Szkéné Színházban!
A Budapesti Műegyetem második emeletén működő Szkéné Színházban már augusztus végén elindult a 2018/2019-es színházi évad. A színház eddigi történetéről, jelenlegi profiljáról, a futó előadásokról és az idei premierekről beszélgettem Tana Kovács Ágnessel, aki a Szkéné művészeti programjáért felel.
2. Nirvana akusztik
Augusztus 30-án, a dob utcai Ellátóház nevű szórakozóhelyen lép fel Lugosi Dániel és Takács Vilmos. Nirvana akusztik című koncertjükön arra vállalkoznak, hogy megidézzék a világhírű Nirvana zenekar 1993-as, az amerikai MTV által levetített unplugged - azaz csendes-ülős - koncertjét. A zenetörténeti jelentőségű koncert dalait a két előadó, Dani és Vilkó akusztikus gitáron játssza. A koncertről és jövőbeli terveikről kérdezem őket.
Rongyszőnyeg
Szerkesztő: Madocsai Bea
- Különleges találkozás (Laczkó István plébániai kormányzó)
- Váltósáv (Mészáros Mercédesz szakmai vezető)
- Egyetemista közösségi programok (Pákozdi István egyetemi lelkész)
1. Alan Ames lelki napja, szeptember 1-én, szombaton Gödöllőn, a Szentháromság templomban lesz, a Szent Imre utca 15. szám alatt , délután fél háromkor kezdődik.
Másnap, szeptember 2-án, vasárnap Szombathelyen már 13 órakor elkezdődik a lelki nap a Batthyány-Strattmann László és Fatimai Szűz Mária templomban a Kodály Zoltán utca 32-ben.
Ezekre a délutánokra nem szükséges előre jelentkezni, minden érkezőt szeretettel fogadnak.
2. Van, akinek sikerül megváltoztatnia az életét, másoknak ez segítség nélkül nem megy. Főképp azok vannak nehéz helyzetben, akik börtönből szabadulnak. A Váltósáv Alapítvány az újrakezdést, visszailleszkedést igyekszik támogatni. Mészáros Mercédesz szakmai vezetőnek Kozák Annamária teszi föl kérdéseit.
3. Szeptember 9-én Budán, a Petőfi híd lábánál, a Magyar Szentek templomában este 7 órakor lesz a tanévnyitó Veni Sancte mise, amire Pákozdi István egyetemi lelkész minden diákot vár.
Sumonyi Zoltán: Panel-halom - részletek (5/3.)
A tanár, a doktornő és a professzor
Felolvassa: Egri Bálint
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
A Zenei Kincsestárban ellazító, kellemes zongoramuzsikával várja Önöket az 1983-ban született francia zongorista, Jean-Philippe Rio-Py. A művész, aki mára Ripoy művésznéven vált ismertté az igényes könnyűzene és a film világában, nemrégiben adta közre legújabb szólólemezét, amelyhez kellemes zenehallgatást kívánunk!