Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Érettségi találkozó
Érdekes időnként szembenézni önmagunkkal, közelebbi-távolabbi múltunkkal, most éppen 50 éves érettségi találkozókor. Közhely, hogy mindenki meglepődik, kik ezek az öregurak és nénik, akikkel kezet rázunk és puszit adunk, kapunk, hisz önmagunkat minden reggel látjuk a fürdőszoba tükörben, de egykor volt osztálytársainkat legfeljebb 5 évente, kivéve a barátokat. Így aztán néha drámai szembesülések adódnak, egyik osztálytársnőmet most sem ismertem meg, egy másikat pedig felcseréltem egy harmadikkal.
Többnyire közhelyeket beszélünk, gyerekekről, unokákról kérdezünk és válaszolunk, simogatjuk az eltelt 50 év felszínét, nem ereszkedve mélyebbre, mert akikhez barátság fűz, azokkal rendszeresen találkozunk, akikhez pedig nem, ott miért ásnánk mélyre, hiszen az alatt a négy év alatt, amíg együtt jártunk sem ástunk.
Nagyjából ismerjük egymás 50 évét, mégis vannak meglepetések. Egyikőnk éppen most készül átírni a magyar és a világtörténelmet felfedezései okán, a másikról sosem gondoltuk volna, hogy három asszonytól lesz négy gyermeke, a harmadikon mindenki meglepődött, amikor fő műsoridőben, minden tévécsatornán egy vödör hideg vízzel leöntette magát, a negyedik, aki mérnökként ment nyugdíjba, most antik bútorok restaurálásával foglalkozik, az ötödikről se gondoltuk, hogy középkori német és latin költőket fog magyarra fordítani erdőmérnöki diplomája mellett.
50 éve érettségiztünk, amikor forrt egész Európa, amikor a Varsói szerződés csapatai lerohanták Csehszlovákiát, amikor bevezették nálunk az Új gazdasági mechanizmus fából vaskarikáját. Azóta leélt 50 évünk kétötöde a szocialista reménytelenségben telt, s tagadhatatlan mi mindannyian e korszak gyermekei vagyunk, ebben a katyvaszban nőttünk fel, ebben szocializálódtunk, le se tagadhatnánk, hiszen életvezetésünk, reflexeink még abból a miliőből származnak. Olyanok vagyunk, mint a zsidók, akiket Mózes 40 évig vezetett a pusztában az Ígéret földjére, noha fél év alatt kényelmesen odaérhettek volna, de Mózes bölcs volt, tudta, hogy mi nem valók vagyunk arra, hogy belépjünk a Kánaánba, mert a mi habitusunk alkalmatlan az új életre. Talán gyermekeink – gondoljuk - de még inkább csak unokáink lesznek képesek az új világhoz alkalmazkodni és, amit mi nem tudtunk, majd ők megteremtik az Ígéret földjét. Hol? Önmagukban, hiszen az Ígéret földje nem Palesztínában van, vagy itt a Dunántúlon, netán Európában, az Ígéret földje bennünk van, ha megalkotjuk.
Szétnézek az egykor volt osztálytársak között, s azt látom rajtuk, amit magamon is. Lassan eljön a számadás órája. Letelt az életünk aktív része, bár néhányan még dolgozunk, ki passzióból, ki pénzért, ki csak kivagyiságból, de a főételt már mind megettük, legfeljebb a kávé vagy az utolsó pohár bor, a Szent János áldás van még hátra. Az abroszon vörösbor foltok és szivarhamu, még jól esik az asztali beszélgetés, a tislizés, de a szavak majdnem kizárólag a múltról szólnak. Valós, látszólagos és valóságosnak képzelt eredményeinkről. A jövőt már nem tervezzük, legfeljebb unokáink jövőjét, az Európa felett gyülekező viharfelhők ellenére reménykedünk számukra egy boldog életben, hisz nincs reménytelen helyzet. Amikor mi születtünk tombolt a kommunizmus, abban az évben nyitották meg Recsket, gyerekkorunk zakatolással és piros nyakkendőben telt el, ki adott volna egy forintot is ennek a nemzedéknek a jövőjéért? És mégis, túléltük a szocializmust és éppen most tanuljuk túlélni a kapitalizmust.
Ülünk a fehér asztalnál, koccintunk, úgy teszünk, mintha még a hatvanas években lennénk a Rákóczi gimnáziumban, de be kell látnunk, ez már a naplemente, ideje szembenézni önmagunkkal, számot vetni, hogy amit ebben az életben elterveztünk, talán éppen 50 éve, azt betartottuk-e? Amúgy Karinthy módra, szembenézünk-e azzal a fiatalemberrel, akik egykor voltunk s hazudunk-e még önmagunknak vagy bevalljuk kudarcainkat és helyén értékeljük sikereinket? Nincs már szükség lódításokra, az 50 éve nyitott osztálynaplóban benne minden érdemjegyünk, amit ez alatt az 50 év alatt szereztünk és az osztályozókönyv lassan becsukódik.
Öt év múlva újra találkozunk.
Öt év múlva újra találkozunk?
