Thomas Mann: Trisztán (részlet) Felolvassa: Blaskó Péter Fordította: Kosztolányi Dezső Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
A lélek titkai
Mire tanít a halál? Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos gondolatai
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
A magyar művészet élő legendái
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Interjú Gyurkovics Tiborral (képünkön)
Jó két hét múlva lesz éppen 10 esztendeje, hogy meghalt Gyurkovics Tibor. Nemcsak illő emlékezni senkiéhez sem hasonlító, formátumos alakjára. Többször is felidézhetnénk szeretni való lényét, hiszen nekünk öröm újra hallani őt. Tapasztalni fogják mai műsorunk hallgatói, hogy az író, költő, pszichológus, előadóművész Gyurkovics Tiborral nem a Délibáb utcában készült az interjú. Születésnapja tájékán azt ajánlotta, ne a stúdióban találkozzunk, inkább az otthonukban. Örülne, ha felmennék hozzájuk.
A fogyatékkal élőket segítő Korlátok nélkül pályázati program jóvoltából speciális eszközökhöz juthatnak a rászorulók.
Fehér Ferencet, Ikervár polgármestere az erdélyi testvértelepüléssel ápolt kapcsolatról kérdezzük
A Magyar Olaj és Gázipari Múzeum Zalaegerszegen számos programmal várja a családokat ősszel is.
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
A pártállam reakciója II.János Pál megválasztása idején
Vendég: Wirthné Diera Bernadett, történész
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A romániai ferences világi rend jubileumi káptalant tartott a közelmúltban Csíksomlyón, melyen meghívottként a magyarországi világi rendiek képviseletében részt vett Papp Tihamér országos asszisztens, a budai ferences rendház házfőnöke. Tapasztalatairól Szerdahelyi Csongor kérdezte a szerzetest.
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében újult meg a zápszonyi magyar óvoda. A Beregszásztól 20 kilométernyi távolságra keletre fekvő 1800 lelkes magyarlakta nagyközség óvodája ezt megelőzően romos állapotban volt. Nyíri Kata összeállítása.
családi magazin
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Mai magazinunkban amellett, hogy beszámolunk Önöknek egy értékmentő gyulai kezdeményezésről, bepillantunk az úgynevezett startup vállalkozások világába is. Első összeállításunkat ugyanakkor a gyógypedagógia és a tehetséggondozás témakörében készítettük.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A szombathelyi zsinagóga 1975 óta hangverseny teremként működik.
Építésekor, az 1800-as évek második felében a gyorsan fejlődő szombathelyi zsidó közösség igényeihez alkalmazkodott. Ludwig Schöne bécsi építész tervei alapján épült, A 600 ember befogadására alkalmas és orgonával is felszerelt zsinagóga belső és külső megjelenése egyaránt impozáns volt.
Amatőr és profi alkotóművészek gyűlnek össze már tizenkét éve a Zala megyei Csinga hegyen, hogy kis baráti közösségük "öröm-kézműveskedjen" néhány napig. A résztvevők között nemcsak képzőművészek vannak. A mai adásban két alkotóval beszélgettünk: Horváth Zoltán magyar nóta készítővel és Sarkadi Orsolya üvegfestő művésszel.
Jeruzsálemi utazás 1766-1768
Kiss István elmélkedéseiből Széles Tamás olvas fel.
Hangmester: Liszkai Károly
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: E. Román Kata (4/3.)
Magyar téka
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Polcz Alaine: Meghalok én is?; Verena Kast: A gyász; Pernilla Stalfelt: Halálkönyv... A gyász feldolgozásában számos könyv segíthet. Melyek ezek a kötetek és hogyan olvassuk ezeket? Többek között erről beszélgetünk Dr. Zelena Andrással, a Budapesti Gazdasági Egyetem Társadalomtudományi Intézetének tanatológus egyetemi adjunktusával.
- Újabb díjat kapott a Kétéltű című film
- A Halottak napi miserendet hirdette a kiskőrösi plébános, a Missziós Vándorkereszt Petőfi szülővárosába érkezik
- Teniszközpontot hoz létre a Debreceni Egyetem
- Folkmásfélnap Debrecenben
Architek-túra
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
"150 éves az Akadémia székháza. Épület-, intézmény-, gyűjteménytörténet" A nemrég megjelent kötet kapcsán az MTA épületének történetéről és az intézmény Művészeti Gyűjteményének sorsáról beszélgetünk Bicskei Évával, a MTA Művészeti Gyűjteményének vezetőjével.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Jogsegély. Az ajándékozásról Szalai Kornél Géza ügyvéddel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Dr. Osztie Zoltánnal, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosával a Halottak napjáról, a feltámadás és az örök élet hitéből fakadó reményről, a nyitott templom és a folyamatos szentségimádás jelentőségéről beszélget Sallai Éva. (foto: www.belvarosiplebania.hu)
családi magazin
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Mai magazinunkban amellett, hogy beszámolunk Önöknek egy értékmentő gyulai kezdeményezésről, bepillantunk az úgynevezett startup vállalkozások világába is. Első összeállításunkat ugyanakkor a gyógypedagógia és a tehetséggondozás témakörében készítettük.
Magyar téka
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Polcz Alaine: Meghalok én is?; Verena Kast: A gyász; Pernilla Stalfelt: Halálkönyv... A gyász feldolgozásában számos könyv segíthet. Melyek ezek a kötetek és hogyan olvassuk ezeket? Többek között erről beszélgetünk Dr. Zelena Andrással, a Budapesti Gazdasági Egyetem Társadalomtudományi Intézetének tanatológus egyetemi adjunktusával.
Jeruzsálemi utazás 1766-1768
Kiss István elmélkedéseiből Széles Tamás olvas fel.
Hangmester: Liszkai Károly
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: E. Román Kata (4/3.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Jogsegély. Az ajándékozásról Szalai Kornél Géza ügyvéddel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Dr. Osztie Zoltánnal, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosával a Halottak napjáról, a feltámadás és az örök élet hitéből fakadó reményről, a nyitott templom és a folyamatos szentségimádás jelentőségéről beszélget Sallai Éva. (foto: www.belvarosiplebania.hu)
A Zenei Kincsestárban egy ritkán hallható gyászmise tételeivel imádkozunk elhunyt szeretteink üdvösségéért. A Gustav Leonhard vezényelte Amszterdami Barokk együttes előadásában felhangzó Requiem Mozart városából, Salzburgból való, és a székesegyház közel egy évszázaddal korábbi liturgiájának szellemét idézi. Szerzője Heinrich Ignaz Franz Biber, aki a korabeli salzburgi elvárásoknak megfelelően egymással szembenálló kórusokkal és nagy fúvós apparátussal teszi a misét méltóságteljessé.