Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: 1918 november
A kilencvenes évek elején, két nyáron is végig bicikliztem az osztrák Duna szakaszt, akkor még tinédzser gyermekeimmel, először Passautól Fertőrákosig, másodszor Ingolstadt-tól Kremsig. Akkor még újdonság volt a partot követő, kiépített, kényelmes bicikliút, az út menti fogadók és magánházak pihenésre csábító rendszere, a rendezettség, hogy valami működik, úgy ahogy az kell.
Már közel a magyar határhoz egy Orth nevű kis községben közvetlenül a Duna-parton találtunk egy halászcsárdát, ahol sült halat ettünk és számomra akkor meglepetést jelentő rántott pontytejet. (A meglepetés itthon még ma is fennáll, vendéglőseink nem ismerik ma sem ezt a finomságot.) Jól lakottan indultunk tovább az első faluig, amelynek neve Eckertsau volt egy közepes nagyságú kastéllyal, amit nem lehetett megnézni, de kívülről is impozáns volt. Miért emlékezem erre? Mert jövő héten lesz a 101-ik évfordulója, hogy IV. Károly király itt adta ki az ún. Eckertsaui nyilatkozatot, melyben lemond a magyar trónról. November 13-án lesz 101 éve, hogy az ezeréves Magyar Királyság király nélkülivé vált, bár az államformát – rövid köztársasági kitérővel - király nélkül is megtartotta egészen 1946-ig.
Hatos Pál történész tavaly megjelent könyvét, Az elátkozott köztársaság-ot olvasom esténként, amely azt meséli el, miként is történt mindaz, ami történt 101 évvel ezelőtt. Nem tudom, van-e fontosabb év a magyar történelemben, mint 1918. Amikor nem csak az ezeréves magyar királyság omlott össze, de mindaz a gondolkodás és magatartás, amelyet az évszázadok és különösen az utolsó évtizedek kialakítottak. A vértelen forradalom, amely éppen elég véres volt, hisz nem az új rendszer hívei harcoltak a régivel, hanem az ország hasonlott meg önmagával. Károlyi egy nap alatt úgy vette át a hatalmat a lemondott Wekerle után két napig miniszterelnökké avanzsált Hadiktól, hogy már nem volt tényleges hatalma. Az államgépezet leállt, a közigazgatás megszűnt, nem volt rendfenntartás, elszabadultak az indulatok, ténylegesen anarchia volt az egész országban.
A frontról hazatérő több százezer katonát nem volt, aki rendben leszerelje, ezek jó része fegyverét eladta vagy éppen saját céljai végett használta. E katonák, akik évek óta a frontokon semmi mást nem tettek, mint gyilkoltak, nem látták be, miért is kellene mást tenniük itthon, a régi környezetben. Amikor a hadügyminiszter, Linder Béla november elején kijelentette: - Nem akarok több katonát látni, akkor nem csak a lovak közé dobta a gyeplőt, de egyúttal tanúsította, hogy a kormány nem tudja kézben tartani a hazaérkező katonák sorsát. Miközben határainkon belül a nemzetiségek minden égtájban mozgósítottak a magyarság ellen, az ország minden táján szegénység lázadások törtek ki a gazdag földesurak és jómódú bérlők ellen. Egyik falu kirabolta a másikat, nemzetiségi karakterek nélkül és nem volt államhatalom, amely megálljt tudott volna parancsolni! Gyilkolás, rablás vidéken, az egész országban, melyről eddig nem beszéltünk.
Szétesett az ország egésze, ötletelés folyt a kormányban is, koncepciót senki sem tudott felmutatni, vagy ha lett volna is, nem volt erő, amely azt kivitelezhette volna. A király is bedobta a törölközőt, rá három napra, november 16-án kikiáltották a köztársaságot, mintha az államforma megváltoztatása bármit is javíthatna a helyzeten. A kormány ott és akkor akart pacifikálni, amikor épp ellenkezőleg erőt kellett volna mutatni mind a külpolitikában, mind a belpolitikában. Nem volt komoly és hátországgal is rendelkező politikus, aki rendet tudott volna teremteni és a züllésnek megálljt parancsolni. Szabó Dezső Az elsodort falu c regényében írta meg legszebben ezt az őrjöngő anarchiát, amely az elvesztett háború végét, az újrakezdés tehetetlenségét ábrázolta.
1918 őszén majd 1919 tavaszán úszott el a nemzet egész XX-ik századi jövője, s innen eredezik mindaz a XX-ik századi szörnyűség, amely 1918 következménye. A Trianoni béke, melynek következménye a két bécsi döntés 20 év múlva, a hitleri szövetség, a második világháború elvesztése és vesztesége, a szovjet megszállás, majd 1956 elbukott forradalma és a forradalom nélküli rendszerváltozás 30 éve.
Olvasni ajánlom Hatos Pál könyvét, mert, mint Seneca mondta: Non scholae, sed vitae discimus! Nem az iskolának, de az életnek tanulunk. Hogy sose ismétlődjenek meg a 101 évvel ezelőtt történtek, egyikünk életében sem.
