Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Rosszkedvünk tele
Budapest közlekedése már eljutott az elviselhetetlenségi kategóriába. Nem most, már évekkel ezelőtt. Idén nyáron lesz ötven éves a jogosítványom, így én még emlékszem arra, hogy 1970-ben milyen gyönyörűség volt a legforgalmasabb időszakokban, a legterheltebb utakon autózni. S nemcsak autózni, de parkolni sem volt nagy kunszt, hiszen az utcák két oldalán bárhol, kényelmesen meg lehetett állni, s ráadásul ingyen, hiszen az úttest a közé volt, ahogy ma is azé, de ma a közterület is üzlet tárgya lett. Manapság a fővárosi parkolás arra a gyerekkorunkban sokat játszott játékra emlékeztet, ahol a játékosok eggyel többen vannak, mint a székek, körbe mozognak s adott jelre mindenki megpróbál leülni, amely egynek nem sikerül, aki kiesik a játékból. Majd kivesznek egy széket és az egész kezdődik elölről. Manapság a főváros egyre nagyobb területein csak akkor lehet leparkolni, ha éppen kiáll onnan valaki, mert egyébként hosszú perceket lehet keringeni parkolóhelyet keresve.
Ez alól kivétel január első két hete, amely kegyelmi időszak. Hosszú évek tapasztalata mondatja velem, hogy január első két hetében fele annyi autó mozog a fővárosban s a forgalom emlékeztet, ha nem is az ötven évvel korábbira, de a nyolcvanas évekére. Miért van ez így? Mert városlakó felebarátaink jó része újévkor fogadalmat tesz, hogy a családi büdzsét megóvandó, kevesebb benzint fog fogyasztani s ezért nem ül a kocsijába, amitől olyan békés lesz a főváros, mint egy szabadságolt katona.
Nem ez az egyetlen felismerhető fogadalom, amelyet embertársaink tesznek január elején. Családjogi ügyvédként állítom, hogy a bontóperi megbízások szignifikánsan megnőnek januárban. Ennek az oka ugyanaz, mint a benzin takarékosságé, felebarátaink rájönnek, hogy ez így nem mehet tovább, rendezni kívánják életüket, elrontott házasságukat, új évben új lapot nyitnak,új életet kezdenek.
Miért ez a felismerhetően jellemző megújulási vágy? Miért ez a fogadalom az új élet kezdete iránt, amely persze nem áll meg az autózásnál vagy a rossz házasság megszüntetésénél? Hányan kezdenek fogyókúrába – most már ez így nem mehet tovább – felkiáltással vagy iratkoznak be nyelvtanfolyamra? Miért ez a megújulni vágyás? És miért kötik ezt január elsejéhez? Mintha december 31-ike nem ugyanolyan nap lenne, mint a másnap, január elseje. Mire mutat ez az örök újrakezdési vágy? Leginkább arra, hogy embertársaink jelentős része nincs megelégedve az életével. Nincs megelégedve sem a magánéletével, sem a karrierjével, nincs megelégedve anyagi helyzetével, egy szóval rosszkedvű s megpróbál ettől a rosszkedvétől megszabadulni.
Az üres budapesti utcák mutatják, hány embertársunk rosszkedvű, hányan nincsenek megelégedve az életükkel. A kényelmes közlekedésünk paradox módon annak köszönhető, hogy sokan kényelmetlenül érzik magukat a bőrükben s azt, mint a kígyó, időről időre levedlenék. De jó jel, hogy nincs minden elveszve, mert hisz azt gondoljuk, még változtatni tudunk rajta. Még fogadalmat teszünk, még buszra szállunk, még le akarunk fogyni, még nyelvtudást akarunk szerezni. Még akarunk valamit, még nem vagyunk depressziósok, mert a depressziós már nem akar semmit.
De van egy rossz hírem is. Ez az újévi lelkesedés nem kitartó. A jövő héttől már egyre több lesz az autó az utcákon, három hét múlva lecsúszik a torkokon egy marhapaprikás, egy szalonnával spékelt sült vagy egy adag hájas kifli és ismét rájövünk, hogy nem vagyunk nyelvzsenik és nem igazak az új csoda nyelvtanulási módszerek, mert egy hét alatt nem fogunk perfekt angoltudást szerezni.
Széchenyi István szerint nekünk magyaroknak jellemző hibánk a szalmaláng lelkesedés, s mint tudjuk, a szalmaláng gyorsan kihuny. A grófnak most, halála után 160 évvel is igaza van. És a jövő héttől már a gróf sem fog parkolóhelyet találni saját akadémiája körül s ez így lesz az év további 50 hetében mindvégig.
Szerencsét len magyarok, akik sosem vagyunk elégedettek életünkkel s csak az életünk végén jövünk rá, hogy ne fogadalmakat tegyünk, hanem örüljünk a mindennapoknak s felejtsük el rosszkedvünk telét. Az élet nem a magunknak tett ígéretektől szép, hanem ha már nem kell ígérni.
Jövőnk a múltunktól függ.
.jpg)
