Szerkesztő: Marton Árpád
Aligha létezik sokszínűbb, stiláris értelemben szerteágazóbb gyűjtemény, mint Beethoven 32 zongoraszonátája. Ahogyan az egy zenetörténeti korszakot összegező komponistához illik, Beethoven alaposan elsajátította és kiaknázta, ugyanakkor a saját képére is formálta mindazt, amit az elődöktől örökölt. Elsősorban Haydntól és Mozarttól. Előbbitől a gyöngyöző, briliáns tisztaságot, utóbbitól a kontrasztos, többrétegű gondolkodásmódot. Mindezt saját markáns személyiségén átszűrve Beethoven olyan új távlatokat nyitott meg valamennyi műfajban, ami a korábbiakban elképzelhetetlen lett volna. Ami a leginkább különös, hogy az örökségül kapott zenei szemlélet nem egyenlő arányban mutatkozik mg illetve oldódik föl az életmű kibontakozásával. Beethovennél olykor egészen távoli zenei világok jelennek meg közvetlen egymásutániságban. Részint talán a születendő szerzemény rendeltetése miatt. Hisz Beethoven idejében egyáltalán nem volt mindegy hogy egy művet egy főúri növendék játszik majd el saját szalonjában vagy maga a komponista a koncertpódiumon. Nem is szólva a Bécsben ekkoriban virágzó zenemű-kereskedések látogatóinak igényeiről, akiket sem tudásuk, sem ízlésük nem predesztinált arra, hogy forradalmian új szerzeményeket szólaltassanak meg. Az 1802-ben befejezett, 31-es opusszám alá foglalt három szonáta első darabját éppenséggel egy tálentumos műkedvelő zongoristanő rendelte meg Beethoventől Hoffmeister zeneműkiadó közvetítésével. A hölgy kérése pedig az volt, hogy Beethoven forradalmian újszerű szonátát írjon számára. Czerny visszaemlékezései szerint Beethovent kifejezetten feldühítette hogy alkotói szárnyalását elvárásokkal béklyóznák meg, és később azt mondta a hegedűművész Krumpholznak, hogy nem igazán elégedett szerzeményével. Sztravinszkij a humor jeleit vélte fölfedezni a kötelező feladatképp írott szerzeményben, és miközben kedvenc Beethoven-szonátájának kiáltotta ki, azért azt is kinyilvánította, hogy Beethoven szonátái között ez az egyedüli kivétel, amely nem minősíthető a nagyszerű, lenyűgöző jelzővel. Kedves Hallgatóink! Ítéljék meg most Önök, kedves, humoros vagy épp meghökkentő darab inkább Beethoven 16., G-dúr szonátája. A művet a logikus és racionális játékáról nevezetes szentpétervári zongoraművész, Leonyid Zajcsik, a klasszika korának specialistája szólaltatja meg.
