ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita
Az Értékek című műsorunkban a Katolikus Egyház tanítása alapján keressük a választ kérdéseinkre és várunk iránymutatást a KEK-től, azaz a Katolikus Egyház Katekizmusától.
A mai műsorban tovább haladunk az igazság elleni bűnök alfejezetében és a 2478. ponttal folytatjuk a közös gondolkodást.
Kiderül, hogy mi a helyes cselekedet akkor, amikor tetten érem a másik ember téves cselekedetét. Mi a különbség az ítélet és az ítélkezés között? Milyen viszonyban áll mindez a véleménykultúrával? Hogyan tudom megtalálni azt a vékony határt, amely a személy és a személy cselekedetének megítélése között helyezkedik el? Hogyan tiszteljek olyan embert, aki a tetteivel az igazság ellen cselekszik?
Tanácsolom kedves hallgatóinknak, hogy online vagy könyv formában vegyék elő a katekizmust és haladjunk együtt hitünk megismerésében.
Így ír a Katekizmus a 2478. pontjában:
A vakmerő ítélet elkerülése érdekében mindenkinek, amennyire csak lehet, jóhiszeműen kell értelmeznie felebarátja gondolatait, szavait és cselekedeteit:
"Abból kell kiindulnunk, hogy minden jámbor kereszténynek egy másik homályos állítását vagy véleményét inkább kell jól értenie, mint elítélnie. Ha semmiképpen nem tudja jól érteni, kérdezze meg a beszélő szándékát, és ha az helytelenül gondolna vagy értene valamit, jóságosan feddje meg; ha ez nem elegendő, próbáljon meg minden alkalmas eszközt, mellyel kijózanítható és megmenthető a tévedéstől."
Így ír a Katekizmus a 2479. pontjában:
A megszólás és a rágalmazás a felebarát becsületét és tiszteletét rombolja. A tisztelet az emberi méltóság társadalmi elismerése, és mindenkinek természetes joga van neve tiszteletéhez, becsületéhez és tiszteletben tartásához. Ily módon a megszólás és rágalmazás sérti az igazságosság és szeretet erényét.
Katekizmus online: https://archiv.katolikus.hu/kek/kek02464.html#N77
Szeptember 1-től Kostyál László művészettörténész irányítja a Göcseji Múzeumot.
Egy előremutató környezetvédelmi kezdeményezésről beszélgetünk Kis-Balázs Attila cégvezetővel.
Egy Zalaegerszegen is népszerű gerincterápiás foglalkozást ajánlunk a figyelmükbe.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Az elmúlt 30 év kormányzati munkáját mutattuk be eddigi műsorainkban. Sorozatunk végén arról lesz szó, hogy a Fidesz nagyarányú választási győzelmet aratott a 2010-es országgyűlési választásokon, és ezáltal kétharmados parlamenti többséggel vághatott neki a kormányzásnak. Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Rendhagyó módon rendezik meg idén a Mesterségek Ünnepét augusztusban és szeptemberben a járványügyi korlátozások betartása mellett. Az összetartozás jegyében létrejött fővárosi és vidéki programokról, színpadi bemutatókról, kézműves vásárokról, mesterségbemutatókról Igyártó Gabriella fesztiváligazgatóval, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége igazgatójával Sallai Éva beszélget. (foto: www.mestersegekunnepe.hu)
Pályám emlékezete
Sziszifusz a csúcson - I. rész
Stúdióvendég: Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, művelődéstörténész, író
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Fülöp Csaba
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Ének a csodaszarvasról, Fehérlófia, János vitéz, Az ember tragédiája. Ki ne emlékezne a hazánkban és külföldön egyaránt sikeres, csodás képi világú animációs filmekre, amelyeknek alkotója Jankovics Marcell. Jelenleg munkatársaival a Toldi filmváltozatán dolgozik. Közben könyvet ír a Bibliáról, aminek 600 oldalával már elkészült. Előadásai, tárlatvezetései is népszerűek, mert kiváló előadó, alapos filozófiai, művészettörténeti, kultúrhistóriai műveltséggel és pompás humorral. Karakterében szerencsésen egyesül a rendkívüli tehetségű művész és az elkötelezett közéleti-közösségi ember. Önéletrajza a LÉKIRATOK címet viseli, a könyvet először bezúzták, majd megérte második kiadását is.
TRIANON-kiállítása nemrég zárult a pesti Vigadóban, de könyv-alakban is elérhető.
Rengeteget panasz éri a magyar oktatási rendszert. Sokan úgy érzik, a hazánkban jellemző frontális tanítás, a felesleges adatok biflázása, a rengeteg számonkérés és házi feladat megöli a gyerekek kreativitását, alkotókedvét, nem tudnak csapatban dolgozni, és kritikai gondolkodásra sem képesek. Pedig lehet másként is! Várnainé Balogh Beáta példaértékű munkát végez a történelemórákon.
Számítanak a számok. A Ferences Világi Rend júliusban tartott esztergomi káptalanján az egyik magyartanár résztvevővel Szerdahelyi Csongorral beszélgetett.
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Országfelajánlás Székesfehérváron
Megújították a Szent Istváni-i országfelajánlást, a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos fogadalmi ünnepén. A szentmisét a Magyar Szent Család (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg) ereklyéinek jelenlétében mutatta be Spányi Antal megyés püspök. A főpásztorral Berta Kata beszélgetett.
Immár harmadik alkalommal rendezik meg Veszprémben a Rátonyi Róbert Operettfesztivált. Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és az esemény vendéglátója a mosolygós, mégis komoly műfaj névadójáról is beszélt Fazekas Gyöngyvérnek.
napi interjú
Hétfőn nyílt meg a Pesti Vigadó 5. emeletén a "13 magyar illusztrátor a 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennáléról" című kiállítás, amelyen gyermek könyvekhez készített alkotások láthatók. Balla Ferenc járt a vernisszázson.
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: A veszprémi Művészetek Háza időszaki kiállításairól (Hegyeshalmi László) | A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2020/21-es évadáról (Cseke Péter) | Kultúrmorzsák
Művészetek Háza - Veszprém
Veszprém gyönyörű, barokk belvárosában található a több kiállítóépületből álló Művészetek Háza. A veszprémi várban, az érseki palotával szemben álló Dubniczay palotába az állandó kiállításban látható irokéz gyűjtemény mellett egy időszaki kiállítás kedvéért is érdemes bemenni, utána pedig egy kis sétával máris Szabados Árpád balatoni ihletésű képeiben gyönyörködhetünk a Csikász Galériában. Az említett helyszíneken Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója kalauzolja végig Farkas Éva kollégámat.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2020/21-es évadáról
Pozsgai Nóra a színház igazgatójával, Cseke Péterrel beszéli át a következő évadot, valamint arról is kérdezi a színész-igazgatót, hogy a jövőben hol láthatjuk a színpadon!
mesés irodalom
Benedek Elek: Maros és Olt
Benedek Elek: Beckó vára
Felolvassa: Hirtling István és Papp János
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Bazilika Szentistvánvárosban
Vajon, miért épült közel fél évszázadig, miért Bazilika a neve és mióta őrzik ott a Szent Jobbot? Ezekre a kérdésekre, s kevéssé ismert legendákra, tényekre is fény derül az államalapító Szent István király, Magyarország fővédőszentje ünnepnapja előtti műsorunkban a Szent István Bazilika építésével kapcsolatban.
A főváros legnagyobb templomának történetét Kovács Gergely történész, posztulátor ismerteti meg velünk, akit személyes szálak is kötnek e helyhez.
(fotók:bazilika.biz)
Pályám emlékezete
Sziszifusz a csúcson - I. rész
Stúdióvendég: Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, művelődéstörténész, író
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Fülöp Csaba
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Ének a csodaszarvasról, Fehérlófia, János vitéz, Az ember tragédiája. Ki ne emlékezne a hazánkban és külföldön egyaránt sikeres, csodás képi világú animációs filmekre, amelyeknek alkotója Jankovics Marcell. Jelenleg munkatársaival a Toldi filmváltozatán dolgozik. Közben könyvet ír a Bibliáról, aminek 600 oldalával már elkészült. Előadásai, tárlatvezetései is népszerűek, mert kiváló előadó, alapos filozófiai, művészettörténeti, kultúrhistóriai műveltséggel és pompás humorral. Karakterében szerencsésen egyesül a rendkívüli tehetségű művész és az elkötelezett közéleti-közösségi ember. Önéletrajza a LÉKIRATOK címet viseli, a könyvet először bezúzták, majd megérte második kiadását is.
TRIANON-kiállítása nemrég zárult a pesti Vigadóban, de könyv-alakban is elérhető.
- Fáklyásfelvonulással emeli a nemzeti ünnep fényét a kalocsai Gerillakertész Egyesület.
- Nyárzáró sportnapot tart Homokmégy.
- Hazatért Bejrútból a debreceni orvoscsapat.
- Lezárják a belváros több pontját Augusztus 20-án reggel.
családi magazin
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
CsodaCsoport Alapítvány
Beteg, sérült, fogyatékkal élő gyermekek gyógyulását támogatja a CsodaCsoport Alapítvány, de indítottak országos iskolatáska és tanszergyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Néhány édesanya összefogásából alakult ki a több, mint 90 ezer tagot számláló facebook-csoport, ahol az adakozás segítségével támogatják a kis betegeket.
mesés irodalom
Benedek Elek: Maros és Olt
Benedek Elek: Beckó vára
Felolvassa: Hirtling István és Papp János
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: A veszprémi Művészetek Háza időszaki kiállításairól (Hegyeshalmi László) | A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2020/21-es évadáról (Cseke Péter) | Kultúrmorzsák
Művészetek Háza - Veszprém
Veszprém gyönyörű, barokk belvárosában található a több kiállítóépületből álló Művészetek Háza. A veszprémi várban, az érseki palotával szemben álló Dubniczay palotába az állandó kiállításban látható irokéz gyűjtemény mellett egy időszaki kiállítás kedvéért is érdemes bemenni, utána pedig egy kis sétával máris Szabados Árpád balatoni ihletésű képeiben gyönyörködhetünk a Csikász Galériában. Az említett helyszíneken Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója kalauzolja végig Farkas Éva kollégámat.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2020/21-es évadáról
Pozsgai Nóra a színház igazgatójával, Cseke Péterrel beszéli át a következő évadot, valamint arról is kérdezi a színész-igazgatót, hogy a jövőben hol láthatjuk a színpadon!
Adja tovább a mikrofont! Aki küldi: dr. Duró Zsuzsa tehetséggondozó szakember. Aki kapja: Szever Pál kereskedelmi- és web-rádiós szakértő, DJ, az ELTE oktatója.
Szerkesztő: Mezei Károly
Szever Pál a hazai kereskedelmi rádiózás kiemelkedő személyisége. Gyakorló műsorkészítő, a hazai és világ könnyűzenéjének kiváló ismerője, emellett DJ, és kommunikációt oktat az ELTE-n.
Adásunkban Szever Pál változatos pályájáról, a kereskedelmi- és web-rádiók működésének érdekességeiről beszél.
Bach, a romantikus. A Zenei Kincsestárban ma ismét Holger Groschopp játszik Bach szerzeményeiből Ferruccio Busoni átiratában. Az 1866 és 1924 között élt zongoravirtuóz – Liszthez hasonlatosan – túláradó szenvedélyt és érzelmi mélységeket tárt föl Bach szigorú zenei logika szerint készült kompozícióiban, és átirataiban ezt igyekezett a felszínre hozni. Sikerrel. Elsőként öt korálelőjátékot hallunk a 665-ös jegyzékszámú gyűjtemény második füzetéből.
A következő Busoni-féle Bach-átirat alapjául az 564-es jegyzékszámú, C-dúr Toccata, Adagio és Fúga szolgált.