Henryk Sienkiewicz: Quo Vadis. Fordította: Mészáros István. Felolvassa: Seress Zoltán.
Hangmérnök: Horváth János. Dramaturg: Harangozó Eszter. Zenei szerkesztő: Dévény Mária. Rendező: E. Román Kata. (31/27.)
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Dr. Bodonovich Jenő ügyvédnek.
Működésének egyik titka: a tárgyalópartner indulataiból és előítéleteiből menet közben kihámozza, miként lehetne azzal úgy együttműködni, hogy ezek a törekvések a jó ügyet szolgálják, ne sűrűsödjenek ellenséges tevékenységgé, összeesküvéssé, gerillamozgalommá.
A bennem megbúvó riportert nagyon is érdekelte a kitelepítés korszaka, - a jogtanácsos , amikor Recskről és Kistartcsáról tettem említést -, mintha egyetemi szemináriumot tartana, úgy fejtette ki, hogy bírósági ítélet nélkül, úgy elzárni foglyokat, hogy büntetésük idejét az őrző intézmény parancsnoka önkényesen és bármeddig meghsszabbíthatja – az nem jogállamra utaló intézkedés...
A maga személyes sorsáról nem szólt -, s azt firtatva nekem Márai Sándor munkássága jutott eszembe, amit dr. Bodonovich Jenő is ismer és szeret -, mindketten bólogattunk amikor szóba jött.
Ezért most – e műsor hagyományaihoz híven – ide idéznék a Műsoron kívül címmel megjelent gyűjteményes kötetből egy, A burzsujmasina címet viselő szösszenetet – ha helyesen mondom, talán „tárcát”...
A kitüntetés adományozásakor leírták: dr. Bodonovich Jenő, Sólyom László professzorral együtt alapos tanulmányban észrevételezte az egyházi érdekek védelmében az egyházak jogi szabályozására vonatkozó törvénytervezetet, sikerrel indítványozva az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, és azt, hogy a főpapi kinevezések ne függjenek állami jóváhagyástól.
Több tucatnyi kitüntetést adtak át a Vas Megyei Polgárőr Szövetség tisztújító közgyűlésén, ahol értékelték a tavalyi évet is.
Méhésznapot szervezett az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Szombathelyi Szervezete vasárnap a Kámoni Arborétumban. A szakmai találkozáson túl véradásra is várták a résztvevőket, akiknek egy üveg mézzel köszönték meg a segítséget.
Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
168 órás szentségimádás Szegeden (Serfőző Levente helynök)
Ajándék-videók a NEK előadóitól (Mohos Gábor püspök)
Szellemi harc (Varga László püspök)
Áldozat és ritus (Kránitz Mihály professzor)
Mai témáink:
- Ezen a héten lett volna az Eucharisztikus Kongresszus. A NEK titkársága erre a hétre meglepetéssel készült. Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspökkel, a kongresszus titkárával beszélget Gőbel Ágoston.
Esténként 19:30-kor a Bonum TV a Hírnök című műsorában sugározza az Erdő Péter bíboros által bevezetett, külföldi előadóktól érkező videókat.
- 168 órás szentségimádást tartanak Szegeden, a jezsuiták templomában. Az eseményről Serfőző Leventét, a Szeged-Csanádi egyházmegye oktatási püspöki helynökét kérdeztük.
- Folytatjuk Varga László püspök elmélkedését a szellemi harcról.
- Szegeden megtartották a 31. Nemzetközi Biblikus Konferenciát. Az egyik előadót, Kránitz Mihályt, a PPKE hittudományi karának dékánját szólaltatta meg Hámori Kinga.
Teljességünk felé
Szerkesztő: Kozák Annamária
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány I.
Gyerekközpontúság, bizalom, együttműködés, felelősség – ezen értékek mentén működik a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. Az 1993-ban létrejött szervezet fő feladatának a gyerekek és fiatalok meghallgatását, a bajba jutott gyerekek segítését tartja. A Kék Vonal munkájáról Reményiné Csekeő Borbála szakmai vezetővel beszélgetünk.
Szerkesztő: Nagy Imre
Karantén az olimpiához? Vendég a MOB elnökségi tagja Orendi Mihály
Ezt is megúsztuk! Radnóti László jegyzete
Thomas Bach NOB-elnök szerint : ha karantén kell az olimpiához, akkor karantén lesz! A jelek szerint bármi áron, de megrendezik majd 2021-ben Tokió2020-at. A jövő évre halasztott olimpiára a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között kerül sor, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig tart a paralimpia. Izgalmasan indulhat a következő olimpiai ciklus a hazai műkorcsolya- és jégtánc rajongók számára is :a magyar szövetség a 2023-as Európa- és világbajnokság megrendezését is megpályázta. Vendégünk a Orendi Mihály a Magyar Olimpiai bizottsága tagja. MOKSZ elnökségi tagja.
Elődeink az élet indulásakor víz mellé települtek, halásztak, vadásztak, és valószínű, hogy a vízbe is bemerészkedtek. Milyen technikával úsztak? Nem sok sejtelmem van ezzel kapcsolatban, lehet hogy kutyaúszással vagy a gyorsúszó kartempóhoz hasonló evező karmozdulatokkal győzték le az akadályokat. -Ma már tudjuk - már ami a sportágat illeti .hogy az úszásnemek technikájának bemutatásánál a gyors, hát, mell, pillangó sorrendjében kerülnek sorra az úszásnemek, majd ezt követi a vegyes úszás és a váltó technikájának az ismertetése. K
Halász Gabriella, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója a látogatási tilalomról és a kórházi fejlesztésekről számol be.
Balatoni Piroska gyermekorvos és Zimborás Béla, a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályvezető-helyettese a vírus felismeréséről és a betegutakról tájékoztatja a hallgatókat.
napi interjú
A csobánkai templom és maga a település fontos hely a szociális testvérek társaságának történetében. Miért? A Szent József Otthon vezetőjével, Orsós Dórával Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Spányi Antal az MMA Aranyérmét kapta
Szinyei Merse Pál Majálisa a Szépművészeti digitális múzeumában
A Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmével tüntették ki rádiónk vezérigazgatóját, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspököt, az MMA szeptember 7-én megrendezett közgyűlésén. A műemlékek példaértékű felújításáért, nagyszabású kultusztörténeti, művészettörténeti konferenciák, kiállítások szervezéséért, valamint a modern szakrális művészetek pártolásáért, műtárgyvásárlások, restaurálások támogatásáért kapta meg a Művészeti Akadémia Aranyérmét. Spányi Antallal Gerbei Anita beszélgetett.
Az egyik legismertebb magyar festmény, Szinyei Merse Pál Majális című alkotása is megtalálható már a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria digitális múzeumában. Az érdeklődők nemcsak ezt az alkotást ismerhetik meg részletesen, de a kép keletkezésének történetéről és a művészről is bővebb információkat találhatnak, ugyanakkor műelemzés és Szinyei wanted címmel a mester lappangó képeit kereső felhívást is olvashatnak a honlapon. Az új elrendezésű tárlatról Dr. Hessky Orsolya művészettörténész mesélt Fazekas Gyöngyvérnek.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Monodrámával tér vissza a színpadra Csonka Szilvia, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésznője. Az immár kétgyermekes édesanya mesélt Hédiről és Vilmosról, de az interjúból az is kiderül, mi köze van a törékeny színésznőnek a famegmunkáláshoz. Perlaki Nóra összeállítása következik.
mesés irodalom
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Felolvassa: Gáspár Kata
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/7.)
A Musza Dag negyven napja
Franz Werfel regényét Hódos György fordította.
Első könyv
Fölolvassa: Kálid Artúr
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette és Elek Judit Sára
Dramaturg-rendező: E. Román Kata (23/17.)
Teljességünk felé
Szerkesztő: Kozák Annamária
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány I.
Gyerekközpontúság, bizalom, együttműködés, felelősség – ezen értékek mentén működik a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. Az 1993-ban létrejött szervezet fő feladatának a gyerekek és fiatalok meghallgatását, a bajba jutott gyerekek segítését tartja. A Kék Vonal munkájáról Reményiné Csekeő Borbála szakmai vezetővel beszélgetünk.
- Megújult a Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola tetőszerkezete.
- Slam poetry pályázatot hirdetett a Tomori Pál Városi Könyvtár.
- Átadták a Debreceni Szent Efrém Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola sportcsarnokát.
- Szakmai nap keretében mutatták be a Civaqua programot.
Akadémiai barangolások
A tartalomból:
- Ősi titkokat őrző pecséthengerek
- hogyan hatott egyes emlősök hangfeldolgozására a háziasítás? Andics Attila kognitív idegtudományi kutató nyert az Európai Kutatási Tanács pályázatán
-Szemerédi Endre matematikus a Magyar Szent István Rend idei kitüntetettje
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő. Elek Judit Sára
Szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban a Deep Purple együttes: Machine Head - Gépfej című 25. évfordulós kiadású remaster albumáról valamint a Dinamit együttes: Játszd, ahogy akarod című 2015-ös, újrakevert korongjáról válogatunk. Második rész.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Az Ars Sacra Fesztivál minden év szeptemberében hirdeti az örök értékeket, a Szépséget, az Igazságot, a Jóságot. A fesztivál idén szeptember 12-20-ig szeretné a művészet nyelvén lelki befelé fordulásra késztetni az embereket, megérinteni a lelküket. Vendégünk Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája, akivel Gárdonyi és az Ars Sacra kérdéseiről beszélget Sallai Éva.
Keller Péter egyik tanulmányában így fogalmaz: „Olvasva Dédapám írói kézikönyveit azt tapasztalom, hogy ő is örök értékekben gondolkodott. Élete vége felé jegyzi fel Naplójába: „örök művek csak azok az irodalomban, amelyek minden korú, minden műveltségi fokú emberben azonos rezgést keltenek. Tehát a nagy mélységű művek, az örök emberi érzések azon művei, amelyek a végtelenséggel érintkeznek.” .. Dédapám ki is mondta, hogy létezik egy „abszolút” könyv: a Biblia. Az Írás a Bibliába című versében így fogalmaz: „Ez a könyv a "könyvek könyve” ...Csak ez a könyv nem tér porba. Mintha volna élő lelke...Isten szíve dobog benne". Erre a mintára alkotta meg saját könyv-fogalmát is: „A könyv is emberi test. Papiros-test. A Földön élt lélek világító része maradt benne. S hangtalan beszéde könnye, mosolygása, - szíve dobogása.”
mesés irodalom
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Felolvassa: Gáspár Kata
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/7.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Spányi Antal az MMA Aranyérmét kapta
Szinyei Merse Pál Majálisa a Szépművészeti digitális múzeumában
A Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmével tüntették ki rádiónk vezérigazgatóját, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspököt, az MMA szeptember 7-én megrendezett közgyűlésén. A műemlékek példaértékű felújításáért, nagyszabású kultusztörténeti, művészettörténeti konferenciák, kiállítások szervezéséért, valamint a modern szakrális művészetek pártolásáért, műtárgyvásárlások, restaurálások támogatásáért kapta meg a Művészeti Akadémia Aranyérmét. Spányi Antallal Gerbei Anita beszélgetett.
Az egyik legismertebb magyar festmény, Szinyei Merse Pál Majális című alkotása is megtalálható már a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria digitális múzeumában. Az érdeklődők nemcsak ezt az alkotást ismerhetik meg részletesen, de a kép keletkezésének történetéről és a művészről is bővebb információkat találhatnak, ugyanakkor műelemzés és Szinyei wanted címmel a mester lappangó képeit kereső felhívást is olvashatnak a honlapon. Az új elrendezésű tárlatról Dr. Hessky Orsolya művészettörténész mesélt Fazekas Gyöngyvérnek.
Pályám emlékezete
Sziszifusz a csúcson II. rész
Stúdióvendég: Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, művelődéstörténész, író
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Biksza Levente és Fülöp Csaba
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
A Jankovics Marcell-lel készült beszélgetés második, befejező része. Hoppál Mihály néprajzkutató (szerzőtárs és jóbarát) nemes egyszerűséggel reneszánsz egyéniségnek nevezi őt. Igaza van, a 21. században már roppant ritka polihisztort testesíti meg a nemes és nemzetes Jankovics Mester. A közelmúltban a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli örökös alelnökévé választották. Megjelenés előtt áll a Biblia jelképrendszeréről írott (és tovább írandó) könyvsorozatának első része, amely maga is több száz oldal. "Jelképek erdejében" bolyongunk, a szimbólumok az egyetemes emberiség közös kultúrkincsei, ezek segítségével tájékozódunk, helyezzük el magunkat a világban, élünk és halunk.
A Musza Dag negyven napja
Franz Werfel regényét Hódos György fordította.
Első könyv
Fölolvassa: Kálid Artúr
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette és Elek Judit Sára
Dramaturg-rendező: E. Román Kata (23/17.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Az elmúlt hetek közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Az Ars Sacra Fesztivál minden év szeptemberében hirdeti az örök értékeket, a Szépséget, az Igazságot, a Jóságot. A fesztivál idén szeptember 12-20-ig szeretné a művészet nyelvén lelki befelé fordulásra késztetni az embereket, megérinteni a lelküket. Vendégünk Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája, akivel Gárdonyi és az Ars Sacra kérdéseiről beszélget Sallai Éva.
Keller Péter egyik tanulmányában így fogalmaz: „Olvasva Dédapám írói kézikönyveit azt tapasztalom, hogy ő is örök értékekben gondolkodott. Élete vége felé jegyzi fel Naplójába: „örök művek csak azok az irodalomban, amelyek minden korú, minden műveltségi fokú emberben azonos rezgést keltenek. Tehát a nagy mélységű művek, az örök emberi érzések azon művei, amelyek a végtelenséggel érintkeznek.” .. Dédapám ki is mondta, hogy létezik egy „abszolút” könyv: a Biblia. Az Írás a Bibliába című versében így fogalmaz: „Ez a könyv a "könyvek könyve” ...Csak ez a könyv nem tér porba. Mintha volna élő lelke...Isten szíve dobog benne". Erre a mintára alkotta meg saját könyv-fogalmát is: „A könyv is emberi test. Papiros-test. A Földön élt lélek világító része maradt benne. S hangtalan beszéde könnye, mosolygása, - szíve dobogása.”
A következő, ritka becsű fölvételen nem csupán a hangrögzítés fénykorába nyerhetünk bepillantást, de interpretáció-történeti fölfedezéseket is tehetünk. 1935-ben, amikor Adolf Busch és Kamaraegyüttese Londonban lemezre játszotta Bach Brandenburgi versenyeit, még senki sem hallott történelmi hűségre törekvő hangzásról, korabeli vagy azokat imitáló hangszerekről, a közkézen forgó és az esetleg lappangó szerzői változatok filológiai összehasonlításáról. Annál is inkább meglepő, mennyire frissek és elevenek ezek a 85 esztendeje készült, meglehet, nem vegytiszta, ám mélyen muzikális Bach-felvételek! A Busch Kamaraegyüttes a 2., F-dúr és a 4., G-dúr Brandenburgi versenyt játssza.