Ivan Olbracht: Az úr csodát tesz
Fordította Zádor András.
Felolvassa Trill Zsolt.
A műsort Horváth János, Dévény Mária és E. Román Kata készítette. (3/2.)
A trianoni döntés következtében határhelyzetbe került városokkal foglalkozik a következő Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem, amit immár 53. alkalommal rendeznek meg szeptember 21. és 24. között.
Változatos munka és nagy felelősség egy szimfonikus zenekarban ütőhangszeresnek lenni. Skultéti Rita ezt nagyon jól tudja. Harmoncféle különböző ütőhangszeren játszik, a klasszikus műfaj mellett a könnyűzene világában is otthonosan mozog, legfrissebb szerelme pedig az afrikai dobolás.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Jövőre 30. születésnapját ünnepli a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért . Szalamanov Zsuzsával, a kuratórium elnökével és Vincze Balázsné kuratóriumi taggal Pécsi Krisztina beszélget.
2. Dr. Agócs Gergely népzenésszel, néprajzkutatóval, a szeptember 17 és 20 között megrendezésre kerülő 30. Kecskeméti Népzenei Találkozó művészeti vezetőjével, a kecskeméti találkozó programjairól, a Kárpát-medencei pásztorkultúráról, a pásztorok hangszeres zenei hagyományáról és annak továbbéléséről beszélget Sallai Éva. (fotók:gygyk.unideb.hu,felvidek.ma, hagyomanyokhaza.hu)
Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Herendi Porcelánmanufaktúra
1.rész: Magyar világsiker. Epizódok a porcelángyártás és a manufaktúra történetéből.
A herendi porcelán igazi büszkeségünk, hungarikum. Gyönyörű, értéke az aranyéval vetekszik, és nemcsak a magyar kézművesipar csúcsa, de a maga műfajában mostmár elismerten világelső. A közel 200 éves múltra visszatekintő, hagyományait őrző, mégis innovatív herendi porcelánmanufaktúrában beszélgetünk Dr Simon Attila vezérigazgatóval és Tamás Ákos vezető iparművész tervezővel.
Architek-túra
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Megújult a Mátyás-kút a Budai Várban – erről hallhatnak a mai Architek-Túrában.
A Strobl Alajos által készített Mátyás-kút 1904 óta áll mai helyén a Budai Várban, a szoborcsoport Mátyás királyt és kíséretét ábrázolja, akik vadászat közben egy forrásnál pihennek meg. A szökőkút a második világháborúban komoly sérüléseket szenvedett, de csak részlegesen rekonstruálták. Az azóta eltelt évtizedekben a szerkezete elöregedett, a víz több helyen szivárgott és a szobrokra rakódott szennyeződések eltávolítása is időszerűvé vált. Erre az utóbbi hónapokban került sor, az átadó szeptember elején történt.
A szoborcsoportról és a felújításról Kőrösi Gábort, a Várkapitányság NZrt. kommunikációs és marketing igazgatóját és Csányi Szabolcsot, a bronzszobrok restaurálását vezető kőszobrász restaurátort kérdezte Nagy György András.
Maszkviselés, távolságtartás, fertőtlenítés - az iskolák mindennapjait is átírta a koronavírus.
Az idei 91. Ünnepi Könyvhét alkalmából a Magyar Könyvkiadók és könyvterjesztők Egyesülete átadta a Szép magyar könyv díjakat. Szakkönyv kategóriában a Savaria Megyei hatókörű Városi Múzeum kiadványa, Vig Károly: A rovartani kutatások története című munkája érdemelte ki az elismerést.
Pitykétől a bicskáig - a hagyományos fémművesség emlékeiből ad ízelítőt a Vasi Skanzenben megnyílt kiállítás.
A Nekem szól! Egészségértés Díj ötödik alkalommal startolt el. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete október 22-éig várja a pályázatokat. Holchacker Péter igazgatóval Pécsi Krisztina beszélget.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
A hazai mézfogyasztás népszerűsítésének érdekében több szervezet bevonásával indult útjára a „Tehetsz méh többet!” kampány a magyar méhekért és méhészetért. Az összefogás részleteiről Ondré Pétert az Agrármarketing Centrum ügyvezetőjét kérdeztük.
kulturális paletta
- 130 éves Az Én Újságom,
- 75+1 születésnapi évad a MÁV Szimfónikus Zenekarnál,
- Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
130 éves a Az Én Újságom című gyermeklap, amelynek kapcsán a nagymegyeri cserkészcsapat rajzpályázatot hirdet. A nagy múltra visszatekintő újságnak bármely időszakából válogathatnak a gyerekek: címlap és versillusztráció készítésre hívják a rajzolni vágyókat. Csémi Szilárdot a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnökét a rajzpályázat kapcsán Tenki Dalma kérdezi.
A MÁV Szimfonikus Zenekar ünnepi évadát a Covid-19 megjelenése sajnálatos módon vágta ketté tavasszal. De az a zenekar, melyet a második világháború után azért alapítottak, hogy a lelki sebek gyógyítását segítse és ezt azóta is küldetésének érzi, nem hátrál meg a nehézségektől. Lendvai György ügyvezető igazgatóval a karanténos időszak nehézségeiről, az épületbe költözés izgalmáról és további terveikről is beszélgetünk. Az új évadról és a kényszerpihenőben gyűjtött tapasztalatokról már Daniel Boico vezető karmester és művészeti vezető mesél nekünk.
zalaegerszegi összeállítás
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Mai magazinunk témája a megelőzés:
Mit tegyünk ha ebben a koronavíusos helyzetben beteg lesz a gyermekünk? Dr. Balatoni Piroska zalaegerszegi gyermekorvos válaszol.
Látogatási tilalom a kórházakban: a Zala Megyei Szt. Raffael kórház vezetője, Dr. Halász Gabriella főigazgató beszél a helyzetről.
Kósi Zsolt tüzoltó hadnagy, a Zala Megye Katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője a mustgáz veszélyeire hívja fel a figyelmet.
mesés irodalom
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Felolvassa: Gáspár Kata
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/11.)
Inspirációk
Cantus vitae - Dohnányi Ernő kantátája Az ember tragédiája című dráma nyomán.
Szerkesztő: Szakács Emese
A Madách-mű ihletésében készült szimfonikus kantáta részleteit
Korondi Anna, Meláth Andrea, Mukk József és Tóth János adja elő.
Közreműködik a Magyar Rádió Gyermekkara, Énekkara
és Szimfonikus Zenekara Strauss Kálmán vezényletével.
Műsorvezető: Nikl János
A Musza Dag negyven napja
Franz Werfel regényét Hódos György fordította.
Első könyv
Fölolvassa: Kálid Artúr
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette és Elek Judit Sára
Dramaturg-rendező: E. Román Kata (23/21.)
Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Herendi Porcelánmanufaktúra
1.rész: Magyar világsiker. Epizódok a porcelángyártás és a manufaktúra történetéből.
A herendi porcelán igazi büszkeségünk, hungarikum. Gyönyörű, értéke az aranyéval vetekszik, és nemcsak a magyar kézművesipar csúcsa, de a maga műfajában mostmár elismerten világelső. A közel 200 éves múltra visszatekintő, hagyományait őrző, mégis innovatív herendi porcelánmanufaktúrában beszélgetünk Dr Simon Attila vezérigazgatóval és Tamás Ákos vezető iparművész tervezővel.
- A mustgáz veszélyeire hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem.
- Fogoly visszatelepítési projektbe fogott a Homokmégyi Dózsa Vadásztársaság.
- Két új szocális otthont épít a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.
- Együttműködik a Debreceni Egyetem és Hajdúnánás.
Szerkesztő: Nagy Imre
A lányok, a lányok a kézis lányok angyalok
A footballleaks bűnözésről - Radnóti László jegyzete
A lányok, a lányok a kézis lányok angyalok. Ezt igazolja Dr. Borsos Attila 182-szeres válogatott kézilabdázó, a Sport Televízió szakkommentátora is.
A footballleaks bűnözésről - Radnóti László jegyzete
Mai témáink:
- Folytatjuk Varga László püspök előadását a szellemi harcról
- Kém nélküli kémregény: egy jezsuita szerzetes regénybe illő történetét kutatta fel Szabó Tamás magánkutató
családi magazin
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Mai témáink:
- Milyen hangokat hallhatunk az éjszakai erdőben és hogyan dolgoznak a természetvédelmi őrök? A közelmúltban nyitotta meg kapuit a mátrafüredi Harkály Ház oktató központ.
- Szarvasbőgés és erdei vonatozás Lillafüreden: ismét indul a Vadászkürt expressz.
- Zöldben és két keréken: az ország több városában tartottak limfóma világnapi kerékpáros felvonulást.
mesés irodalom
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Felolvassa: Gáspár Kata
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/11.)
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
Kövér Tamás műsora
MÁRAI SÁNDOR - BÚCSÚ EMMÁTÓL
a tárcanovella arról szól, hogy amikor olyasvalakitől válunk el, akihez végső soron semmi közünk sem volt - még akkor is kialakulhat valamiféle, közös múltra támaszkodó harmónia...