Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletírás
Felolvassa: Schnell Ádám
A felvételt Horváth János és Urbán Péter készítette.
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata (7/2.)
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Már nem lehet elkülöníteni sem a brüsszeli, sem a német politikában azt, hogy mikor érvényesülnek német érdekek és mikor van szó pusztán a liberális ideológiai program megvalósításáról.
Megújul a Megyeháza. A Modern Városok Program keretében 2,2 milliárd forintot fordítanak a város emblematikus épületének rekonstrukciójára. Az ország legrégebbi megyeházája 240 éve szolgálja a közigazgatást. A kiemelt beruházás kivitelezése várhatóan 2021 második felében indul.
A koronavírus-járvány egészség- és oktatásügyi vonzatai címmel rendeztek wörksopot Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében. A téma szakértői, köztük nemzetközileg elismert professzorok vitatták meg a pandémia elleni védekezés legfontosabb kérdéseit.
Szerkesztő: Nagy Imre
Sikeres volt a 35. Spar Budapest Maraton a hétvégén.
Szívből énekelte Rossi szövetségi kapitány a magyar Nemzeti Himnuszt.
A 35. SPAR Budapest Maraton a koronavírus járvány miatt példa nélküli biztonsági intézkedések mellett zajlott a Kovács Kokó István a SPAR 4X2-és váltót teljesítette a SPAR Verde 10km-es futam női győztesével, Kovács-Garami Katával. A két korelnök, Sztarenszky Tiborné és Kenyér Imre, a két 85 éves, már ismert futónk volt a legidősebb induló, a Riska Minimaraton 5 km-ét teljesítette.
A magyar labdarúgó válogatott kát bravúros győzelmet szerzett egy hét alatt. Előbb bulgáriában diadalmskodtak 3-1-re, majd vasárnap Szerbia ellen szerezték meg a három pontot. Nem elsősorban szakmai szempontok alapján írta meg jegyzetét Radnóti László , a bolgárok ellen aratott siker után.
Szerkesztő: Kozák Annamária
A tavasz hírnökei a hagymás virágok. Ezek a növények nemcsak a kertben, de a balkonon, az erkélyen is jól érzik magukat. Erről hallják Megyesi Éva kertészmérnököt.
napi interjú
Az elmúlt hétvégén huszadszor rendezték meg a Pálos 70 zarándoklatot, melynek egyik állomásán a segédkező csapat egyik, éppen hagymapucolással foglalatoskodó tagjával Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Bánk bán-maraton a Nemzeti Színházban
Mendelssohn orgonaművei - Szotyori Nagy Gábor koncertje
Kultúrmorzsák
Bánk bán-maratont tart október 20-án, 21-én és 22-én a Nemzeti Színház, a programok alapját három különböző előadás adja: a Katona József-mű prózai színpadi adaptációja mellett egy, a fiataloknak szóló, osztálytermi verzió és az Erkel eredeti partitúrája nyomán rekonstruált operaváltozat is szerepel a műsoron, a produkciókat beszélgetések egészítik ki. A kezdeményezésről Lukácsy Györgyöt, a teátrum irodalmi munkatársát kérdeztük.
Valódi kuriózum Szotyori Nagy Gábor orgonaművész októberben elhangzó, két koncertből álló sorozata, amelyben Felix Mendelssohn-Bartholdy orgonaművei csendülnek fel, a kiemelkedő kompozícióknak ehhez hasonló átfogó megszólaltatására még nem volt példa hazánkban.Az orgonaművész második koncertje október 14-én 19:30-kor kezdődik a Batthyány téri Szent Anna templomban, Budapesten. Az orgonaművésszel Fazekas Gyöngyvér beszélgetett.
A Kultúrmorzsákban a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárt és az OperaSzerda sorozatában megszólaló Verdi: Az álarcosbál című művét ajánljuk.
családi magazin
Őszi kirándulás ötletek és helyszínek
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- Tündérkert a diósgyőri vár lábánál
- Tórendszer kilátóval majdnem az ország tetején – Sástó szépsége, múltja és jelene
- Kemencés kenyérlángos, 9 párna és sok szoknya – vendégségben a zsámboki tájházban
Fotók: Tóth-Bodnár Krisztina Midmar Kf. Miskolc
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Az elmaradt Savaria Történelmi Karnevál és a rendezvények korlátozásai miatt a képző-, és iparművészeknek is nehezebb volt a 2020-as nyári időszak. A szombathelyi ISIS Galéria tulajdonosa, Varga Ibolya hívta életre a Művész csütörtök elnevezésű programot, ami több héten át várta az érdeklődőket, ezzel is segítve a művészeket, illetve kulturális kikapcsolódást adva a sétáló közönségnek. A rendezvényekről Perlaki Nóra készített összefoglalót.
mesés irodalom
Clemens Brentano: Kokas mester és Tik anyó meséje
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (11/7.)
Dánielfy Gergő nagyon tehetséges magyar előadó, vagy ahonnan az egész ország megismerte, A Dal 2018 című műsor felfedezettje. A hitét több fórumon is felvállaló fiatal ki meri mondani hibáit, nehézségeit, de ami talán a legfontosabb, soha nem félt kimondani, hogy hisz. Dalait mindig a teljes őszinteség, a mélység és a lélek hatja át. Azt vallja, hogy az édesanyjának és a nagymamájának köszönheti, hogy ilyenné formálták őt.
A buszmegálló, avagy: Mikor jön már a Hat huszas?
Falusi Márton hangjátéka
Készítette: Liszkai Károly hangtechnikus,
Máry Szabó Eszter zenei szerkesztő,
Göbel Ágoston szerkesztő,
Gerbei Anita rendezőasszisztens
Rendezte: Lázár Csaba
Főbb szereplők:
Benkóczi Zoltán, Kubik Anna, Incze József,
Szemerédi Bernadett, Mikó István, Soltész Bözse,
Szélyes Imre (5/2.)
- Gyaloglóklubot indít a Máltai Szeretetszolgálat kalocsai csoportja.
- Új buszöblöket alakítanak ki Géderlakon.
- Nagy Adrienn kiállítása a Debreceni Egyetem Élettudományi
Galériájában.
- Búcsút tartottak a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban.
Szerkesztő: Bogdáni József
Mozgásban. Lemezbemutató sorozatunkban a Kárpátia együttes: Tartsd szárazon a puskaport című 2015-ös korongjáról, valamint a Sabaton együttes: Carolus Rex - 12. Károly király című 2012-es albumáról válogatunk. Első rész.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Időközi képviselőválasztást tartottak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókörzetében.
A magyar önkormányzatok 30 éve: 1990. szeptember 30-án megtartották a helyhatósági választásokat, és ezzel kezdetét vette az önkormányzatok önállósodása.
E két témáról Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzővel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Cs. Szabó László Hősök és antihősök – Színházi esszék és kritikák című, az MMA Kiadó gondozásában megjelent, az MMA Irodaházában szeptember 16-án bemutatott kötet a magyar esszéirodalom koronázatlan királyának színházi témájú írásait gyűjtötte egy csokorba. Sárközi Mátyás Kossuth-díjas író évtizedeken át volt Cs.Szabó László kollégája Londonban a BBC Világszolgálat Magyar Osztályán, vele beszélgetett atyai barátjáról és a róla írt "Cs" című monográfiájáról Sallai Éva. (fotók:mmakiado.hu, kortarskiado.hu)
mesés irodalom
Clemens Brentano: Kokas mester és Tik anyó meséje
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (11/7.)
kulturális paletta
Szerkesztő: Ungvári Judit
Bánk bán-maraton a Nemzeti Színházban
Mendelssohn orgonaművei - Szotyori Nagy Gábor koncertje
Kultúrmorzsák
Bánk bán-maratont tart október 20-án, 21-én és 22-én a Nemzeti Színház, a programok alapját három különböző előadás adja: a Katona József-mű prózai színpadi adaptációja mellett egy, a fiataloknak szóló, osztálytermi verzió és az Erkel eredeti partitúrája nyomán rekonstruált operaváltozat is szerepel a műsoron, a produkciókat beszélgetések egészítik ki. A kezdeményezésről Lukácsy Györgyöt, a teátrum irodalmi munkatársát kérdeztük.
Valódi kuriózum Szotyori Nagy Gábor orgonaművész októberben elhangzó, két koncertből álló sorozata, amelyben Felix Mendelssohn-Bartholdy orgonaművei csendülnek fel, a kiemelkedő kompozícióknak ehhez hasonló átfogó megszólaltatására még nem volt példa hazánkban.Az orgonaművész második koncertje október 14-én 19:30-kor kezdődik a Batthyány téri Szent Anna templomban, Budapesten. Az orgonaművésszel Fazekas Gyöngyvér beszélgetett.
A Kultúrmorzsákban a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárt és az OperaSzerda sorozatában megszólaló Verdi: Az álarcosbál című művét ajánljuk.
Pályám emlékezete
Átszállás Zürichben
Stúdióvendég: Hendi Péter író
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Molnár Dénes
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin
Hendi Péter a múlt század hatvanas éveiben hagyta el Magyarországot, először Svédországban, azután Svájcban telepedett le. Ma felváltva a francia Júrában és Budapesten él. Ez alkalommal éppen Finnországból érkezett haza, ahová egy műfordítói ösztöndíj szólította. Regényei, elbeszélései, mondhatni életmű-kiadásának darabjai a L'Harmattan Kiadónál jelennek meg. A legutóbbi a tavalyi Ünnepi Könyvhéten látott napvilágot, a címe: A baleset hetedik áldozata. Két kisregényt tartalmaz, az elsőt 19 évesen Budapesten, a másodikat 32 esztendősen Genfben alkotta. Prózatechnikai "újítása", hogy néhány művét egyes szám második személyben írja. Szarkasztikus, laza személyiség, élmény vele találkozni.
A buszmegálló, avagy: Mikor jön már a Hat huszas?
Falusi Márton hangjátéka
Készítette: Liszkai Károly hangtechnikus,
Máry Szabó Eszter zenei szerkesztő,
Göbel Ágoston szerkesztő,
Gerbei Anita rendezőasszisztens
Rendezte: Lázár Csaba
Főbb szereplők:
Benkóczi Zoltán, Kubik Anna, Incze József,
Szemerédi Bernadett, Mikó István, Soltész Bözse,
Szélyes Imre (5/2.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Időközi képviselőválasztást tartottak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókörzetében.
A magyar önkormányzatok 30 éve: 1990. szeptember 30-án megtartották a helyhatósági választásokat, és ezzel kezdetét vette az önkormányzatok önállósodása.
E két témáról Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzővel Pécsi Krisztina beszélget.
2. Cs. Szabó László Hősök és antihősök – Színházi esszék és kritikák című, az MMA Kiadó gondozásában megjelent, az MMA Irodaházában szeptember 16-án bemutatott kötet a magyar esszéirodalom koronázatlan királyának színházi témájú írásait gyűjtötte egy csokorba. Sárközi Mátyás Kossuth-díjas író évtizedeken át volt Cs.Szabó László kollégája Londonban a BBC Világszolgálat Magyar Osztályán, vele beszélgetett atyai barátjáról és a róla írt "Cs" című monográfiájáról Sallai Éva. (fotók:mmakiado.hu, kortarskiado.hu)
Két héttel ezelőtt egy méltatlanul ritkán idézett zeneszerző hagyatékába nyertünk bepillantást a Zenei Kincsestárban. Verdi, Puccini, Mascagni, Leoncavallo, Boito és Gabriele D'Annunzio jeles pályatársa, a savoyai hercegnő udvari énekmestere, később az angol királyi udvar zeneigazgatója, az 1846-ban született Francesco Paolo Tosti a nápolyi dal műfajának egyik legtermékenyebb örököse. Nem csupán dalainak sokasága, de szépségük is méltóvá teszi Tostit "az olasz Schubert" megnevezésre. Arról persze ne feledkezzünk meg, hogy Dél-Olaszországban járunk, ahol még a szerelmes bánkódást megéneklő románcok is a melódia édes vigasztalásában nyernek föloldozást. Romina Casucci és Nunzio Fazzini Marco Scolastra közreműködésével szólaltat meg hét ritkán hallható Tosti-dalt.