Pillangó.
Móricz Zsigmond regényéből Szatmári Attila olvas föl.
Készítette: Horváth János hangmérnök, Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg-szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező. (15/3.)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményt adott ki COVID-19 járványhelyzettel kapcsolatban. Ezt ismerteti elsőként Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke.
A kormány benyújtotta a választási törvény módosítását, többek között a pártlista állításról. Lesti Árpád politikai elemző véleményét kértük.
Az amerikai elnökválasztásról Nógrádi Györggyel, a Corvinus Egyetem tanárával beszélgetünk.
Donald Trump bejelentette, bíróságon támadja meg a választás eredményét, ugyanis bizonyítéka van a demokraták választási csalásairól. Szalai Kornél Géza jogásszal beszélgetünk.
Élelmiszercsomagokat adományozott a Katolikus Karitász a koronavírus következtében nehéz helyzetbe kerülő rászorulóknak. Zagyva Richárd országos igazgatóhelyettessel beszélgetünk.
Milyen hatása volt a COVID-19 járvány első hullámában tett intézkedéseknek Budapest levegőminőségére. Ezt vizsgálták az ELTE TTK Kémiai Intézetben működő Budapest Aeroszol Kutató és Oktató Platform Laboratóriumának munkatársai Salma Imre egyetemi tanár az vezetésével.
A koronavírus-járvány második hulláma miatt, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára és tagkönyvtárai november 11-től zárva tartanak.
Kétnapos online szakmai konferenciával zárult a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Szu Annamáriát, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központjának fejlesztési osztályvezetőjét hallják.
szerkesztő: Gadácsi János
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A Törley márkanév hagyományt és minőséget képvisel, több mint 130 éve készülnek Budafokon, régi nevén Promontoron a Törley pezsgők. Az eredeti nevén „Törley József és Társa közkereseti társaságot” 1882. augusztus 31-én jegyezték be a Budapesti Cégbíróságon. A világ számos országában is öregbítik a magyar termékek jó hírnevét a Törley pezsgők, így Észtországban piacvezető pozícióban lelhetők fel, Svédországban is a legkedveltebb ünnepi italok szűk körébe tartozik, de eljutnak Nigériába, Vietnámba, Kínába is. Vendégünk Kovács György, a Törley Pezsgőpincészet Kft ügyvezető igazgatója.
A hazai bábos világ egyik nagy múltú és jelentős műhelyét, a pécsi Bóbita Bábszínházat mutatjuk be az intézmény igazgatójának Sramó Gábornak a segítségével. Vendégünk Büky Anna írónő, akinek nem rég jelent meg 50 életút 50 felett című kötete. Egy fiatal csellóművész történetét is megismerhetik: Ölveti Mátyással beszélgetünk.
A vasárnap muzsikusa napjaink egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművésze, az 1970-ben született, norvég Leif Ove Andsnes. A bergeni zeneakadémia 19 éves növendéke az Edinburghi Fesztiválon hívta föl magára a zenei világ figyelmét, és karrierje azóta is töretlen. A nagy világlapok zenekritikusai korunk egyik legjelentősebb zongoristájaként méltatták a művészt, aki Lipatti, Richter és Michelangeli mellett a magyar Anda Gézát tekinti példaképének. Mind a zenekari, mind a szóló, mind pedig a kamarazenei irodalomban otthonosan mozog. Most a Schubert utolsó szonátáit tartalmazó albumáról halljuk a 958-as jegyzékszámú, c-moll szonátát.
Schubert c-moll szonátája után Leif Ove Andsnes a Birminghami Szimfonikusokkal, Simon Rattle dirigálásával Brahms 1., d-moll koncertjének nyitótételét játssza.
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Sült csülköt már biztosan sokan készítettek. Akár úgy is, hogy sörrel kevert mézzel kenegették. De talán jóval kevesebben tettek ezt megelőzően a főzővízbe az egyéb hozzávalók mellé borókabogyót is. A házi hagymás hering olajban, olyan ízesítőkkel mint zöldfűszerkeverék vagy szegfűbors pedig már igazán ezüst sasnak számít.Természetesen nem a fehér hollós szólás keveredett el, hanem csak egy ország címerére utaltam, ahonnan ezek a receptek származnak. Ez az állam Márton napon, november 11-én ünnepelte függetlenségét, amit 1918-ban nyert vissza. „A kordonok 120 év után eltűntek. Szabadság! Függetlenség! Egység! Saját állam! Mindörökké! Káosz? Az semmi.”- így emlékezett az események egyik átélője. Közös történelmünkből elég talán felvillantani Géza fejedelem dinasztikus kapcsolatait, a visegrádi királytalálkozót, a perszonáluniót, Báthoryt, Bem apót, vagy épp eme baráti népről elnevezett piacot. Mai vendégünk Joanna Urbańska Poznańban és a magyar fővárosban is járt egyetemre, elhívatott szak és műfordító, bár erre most kevesebb ideje van, hiszen 2018 óta a budapesti Lengyel Intézet igazgatója.
1. kép: Joanna Urbańska (Fotó: Tóth Tibor)
2. kép: A pápai krémes, II. János Pál kedvenc süteménye (Fotó: iStock)
Miből lesz a cserebogár, akarom mondani az író? Több mint
valószínű, hogy az olvasóból. S innen már csak egy lépés hiányzik. Ám
éppen ez a fontos lépés maradhat ki, az élet apró-cseprő vagy
éppenséggel nagyságos pillanatai miatt. Ha azonban váratlanul
lecsendesedik az élet, sőt már-már az unalom fojtogat, akkor talán
előbújik az írók, mesélők új hada.
Erre gondolhattak az Albertirsai Közösségi Házban is, amikor
meghirdették az Újbudai Dekameron pályázatukat. A siker pedig
meglepte Farkas Zsoltot, a pályázat fő szervezőjét is. A részletekről vele beszélgetünk.
(kép forrása: https://ujbudaidekameron.blog.hu)
anyanyelvi műsor
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Mely nyelv merne … - Hivatalosan magyarul – 1844. óta
Csak okosan – avagy egy jelző, az alkalmazás és az alkalmazása
Játékunkban is a magyart dicsérjük.
„Mert ugyan van-e e hazában valaki, ki dajkája emlőiről a deák nyelvet szívná
be” – fogalmazta meg a kérdést a korabeli sajtó 1844-ben, miközben az
országgyűlés tárgyalt a középponti vasút, a közszükségletek, a koronaőr
választás ügyéről, vagy olyan témákról mint a nemtelenek birtok és
hivatalképessége, a közmunkák szabályozása vagy épp a vegyesházasság. A
november 13- án - ahogy akkoriban mondták- „szentesítés alá jött” egyik
törvény azonban jelentősen túlmutatott a korszakon, emiatt lett ez a nap jóval
később a magyar nyelvé. Lajtai László a VERITAS Történetkutató Intézet
tudományos munkatársa volt a beszélgetőtárs.
Képek: A "II. törvényczikk" eredeti közlése ( forrás: Magyar Nemzeti Levéltár)
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora
Vendég: Murányi Sándor Olivér
Vendégünk a Tamási Áron-féle természetközeli irodalom egyenes folytatója: versekben, novellákban; és régebben néptánc-bajnok is volt sok egyéb mellett. (Csiba Lajos felvétele)
Bálint Ágnes: Megint Mazsola
Felolvassa: Für Anikó
A felvétel a Kossuth és a Mojzer Kiadó gondozásában jelent meg, 2007-ben.
Rendezte: Magos György
Szerkesztő: Varga Andrea
(6/2.)