Pillangó.
Móricz Zsigmond regényéből Szatmári Attila olvas föl.
Készítette: Horváth János hangmérnök, Dévény Mária zenei szerkesztő, E. Román Kata dramaturg-szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező. (15/5.)
Szerkesztő: Nagy Imre
Isten velünk- vallja Pisont István a magyar foci sikerekről.
A sakkvilág ászainak fura történetei- Radnóti László jeygzete
,,Minden nap azért imádkozom, hogy soha ne hagyjam el Istent” –ezt a fogadalmat a két országban összesen hatszor bajnoki címet szerzett, korábbi 31-szeres válogatott klasszis Pisont István a 777 ONLINE vendégeként jelentette ki nemrégiben. A Budapest Honvéd vezetőedzője szerint a hit és a szeretet segíthet abban, hogy a jelenlegi nehéz helyzetből az emberiség kikerüljön.
Vajon a hithez volt-e, van-e köze a magyar labdarúgó válogatott ez évi kitűnő teljesítményéhez, mint például az Izland elleni bravúros győzelemhez? - érdeklődtem Pisont Istvántól.
Azt hihetnénk hogy a szellemi sport csendes, okos, művelt és mindenkor a gentleman like szellemében játszó emberek játéka….Ez azonban jóhiszemű tévedés, amikor már nem egy jópofa sör vagy megyei bajnoki pont a tét , hanem dollármilliók – akkor az elitben szereplő hölgyek és urak bizony nem minden esetben a fair-pla y szellemében cselekszenek. Magyarán : elméleti tudásukon túl, idegfűrészként is igyekeznek ellenfelük fölébe keveredni. Ezen a nyomon indult el Radnóti László kollégánk hogy csokorba gyűjtse a sakkvilág ászainak fura történeteit.
A Versenyképesség-növelő Támogatási Program keretében 282 millió forintot kapott a Tungsram, amelyet egy modern üvegfeldolgozó üzem kialakítására fordít a zalaegerszegi gyárában.
Fischer György szobrászművész munkásságára emlékezünk.
Szerkesztő: Bognár Anna
Dezsény Zoltánnal, a Magosvölgy Ökológiai gazdaság alapítójával beszélgetünk többek közt a zöldségközösségről, a terényi földekről és a gazdaságlátogatásokról.
napi interjú
Vidd a lekvárt az új templomtetőre! Ezzel a mottóval dolgoznak serényen a nővérközösség tagjai, akiket a minap Szerdahelyi Csongor meglátogatott. Beszélgetőtársa Feldhoffer Anna rendi elöljáró.
kulturális paletta
Adásunkban beszélgetünk Peller Mariannal, a Virtuózok ötletgazdájával és producerével, bemutatkozik The Domán Szép projekt Perger Viktória és Szép Domán közös fotóprojektje, és beszélgetünk Kicsiny Balázs online kiállításáról is, melynek helyszíne a debreceni MODEM.
Technikai munkatárs: Molnár Dénes
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Szerkesztő: Varga Fekete Kinga
2014-ben egy ország kapta fel a fejét a Virtuózok című televíziós műsorra. Azóta már több évadon keresztül láthattunk tehetségesebbnél tehetségesebb klasszikus zenészeket. Nem véletlen tehát, hogy a műsor nemzetközivé nőtte ki magát: az új évadot Virtuózok V4 Plusz néven láthatjuk majd a televízióban. A Virtuózok ötletgazdáját és producerét, Peller Mariannt arról kérdeztem, mi volt az, ami elindította abba az irányba, hogy létrehozzon egy klasszikus zenei tehetségkutatót.
Az egyik legsokoldalúbb, nemzetközileg is elismert kortárs magyar képzőművész, Kicsiny Balázs eddigi legteljesebb kiállítását nyitották meg november 14-én online, a debreceni MODEM legnagyobb terében, ahol a nyolcvanas évek szenes munkáitól egészen a 2020-as “Végső vágásig” láthatók az alkotó munkái. Ungvári Judit először Bódi Kinga kurátort, majd a művészt kérdezte a tárlatról.
A The Domán Szép projekt fotói olyanok, mintha egy hollywood-i sikerprodukció képkockái lennének, akad köztük polgárháborús hős, messiás, jeges tájakon vándorló vadász. A karakterekben egy a közös: a színész. A fotósorozatról Perger Viktóriával és Szép Dománnal beszélgettük.
családi magazin
Családi vállalkozás a Malomudvarban
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- Mit talált vonzónak egy fiatal Fülöp-szigeteki mérnök hölgy a Palócföld lankái között?
- Mi a kedvenc magyaros étele, s hogyan tudja fuzionálni, összekapcsolni a filippínó és magyar konyha ízeit?
- Hogyan építették fel és milyen szemlélettel működtetik álmaik éttermét és vendégházait?
Műsorunkban Bánfi-Sales Ruth Annával és férjével Bánfi Ferenccel a béri Malomudvar létrehozóival beszélgetünk..
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Ismét dobogós helyen végeztek a szombathelyi gépészek! A 2020. október 20–21. között rendezett Techtogether Automotive Hungary & Ipar Napjai versenyen ezúttal is jól teljesítettek a szombathelyi gépészmérnök-hallgatók: övék lett az összesített II. helyezés és három különdíj is.A versenyről Dr.Bak Árpáddal és Sebestyén Lászlóval Perlaki Nóra beszélgetett.
mesés irodalom
Móricz Zsigmond: A boldogság szigetén
Felolvassa: Kubik Anna
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
Szilágyi Anna 25 éves újságíró, aki fiatalon került bele a média világába, de megállta a helyét. Egyetemi tanulmányai mellett már újságíróként dolgozott és riportokat készített. Megtanulta különválasztani a munkájára és a személyére irányuló kritikát. Beszélgettünk a kiégés veszélyéről is, amit a munkája magában rejt. Elmesélte azt is hogyan találta meg hitét és alakított ki egy személyes Istenkapcsolatot.
Mark Twain: A lóvátett város
Fordította: Szász Imre
Felolvassa: Helyey László
Hangmérnök: Cornides Tamás
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendező: E. Román Kata (6/3.)
- Bevezették a kötelező maszkviselést Kalocsa közterületein.
- Solt versíró pályázattal és egy kreatív programmal hangolódik a karácsonyra.
- A járvány átírta az egyházi szertartások rendjét Hajdú-Bihar megyében is.
- Ismét online koncertezik a Kodály Filharmónia.
Szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban a Deep Purple együttes Who Do We Think We Are? című 2000-es remaster korongjáról, valamint az Omega együttes The Spacey Seventies - Az űrkorszak, hetvenes évek című 2015-ös albumáról válogatunk. Második rész.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Zárva tartanak a könyvtárak., de ez nem lesz mindig így. A könyvtárak kultúraközvetítő szerepe a múltban, és a jövőben is elvitathatatlan. Erről beszélget Fodor Péterrel, a Fővárosi Szabó Ervin könyvár főigazgatójával Pécsi Krisztina.
2. „A Kormány értékelte Magyarország járványügyi helyzetét és az eddig meghozott intézkedéseket, ennek alapján megállapította, hogy az eddig meghozott intézkedések fenntartása mellett újabb védelmi intézkedések bevezetése vált szükségessé”, ezek a Magyar Közlöny 2020. évi 242. számában jelentek meg (A Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről). E szerint: „A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek.”
A digitális oktatás középiskolákban történő megvalósításáról, lehetséges módszereiről, "filozófiájáról", amely lehet digitális térben hagyományos oktatás vagy digitális alapú műveltető projekt oktatás is, dr. Nánay Mihállyal, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökével, az Óbudai Árpád Gimnázium történelem-földrajz szakos tanárával beszélget Sallai Éva.
(fotók: törtenelemoktatok.hu, arpadgimnazium.hu)
mesés irodalom
Móricz Zsigmond: A boldogság szigetén
Felolvassa: Kubik Anna
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
kulturális paletta
Adásunkban beszélgetünk Peller Mariannal, a Virtuózok ötletgazdájával és producerével, bemutatkozik The Domán Szép projekt Perger Viktória és Szép Domán közös fotóprojektje, és beszélgetünk Kicsiny Balázs online kiállításáról is, melynek helyszíne a debreceni MODEM.
Technikai munkatárs: Molnár Dénes
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Szerkesztő: Varga Fekete Kinga
2014-ben egy ország kapta fel a fejét a Virtuózok című televíziós műsorra. Azóta már több évadon keresztül láthattunk tehetségesebbnél tehetségesebb klasszikus zenészeket. Nem véletlen tehát, hogy a műsor nemzetközivé nőtte ki magát: az új évadot Virtuózok V4 Plusz néven láthatjuk majd a televízióban. A Virtuózok ötletgazdáját és producerét, Peller Mariannt arról kérdeztem, mi volt az, ami elindította abba az irányba, hogy létrehozzon egy klasszikus zenei tehetségkutatót.
Az egyik legsokoldalúbb, nemzetközileg is elismert kortárs magyar képzőművész, Kicsiny Balázs eddigi legteljesebb kiállítását nyitották meg november 14-én online, a debreceni MODEM legnagyobb terében, ahol a nyolcvanas évek szenes munkáitól egészen a 2020-as “Végső vágásig” láthatók az alkotó munkái. Ungvári Judit először Bódi Kinga kurátort, majd a művészt kérdezte a tárlatról.
A The Domán Szép projekt fotói olyanok, mintha egy hollywood-i sikerprodukció képkockái lennének, akad köztük polgárháborús hős, messiás, jeges tájakon vándorló vadász. A karakterekben egy a közös: a színész. A fotósorozatról Perger Viktóriával és Szép Dománnal beszélgettük.
Mark Twain: A lóvátett város
Fordította: Szász Imre
Felolvassa: Helyey László
Hangmérnök: Cornides Tamás
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rendező: E. Román Kata (6/3.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Zárva tartanak a könyvtárak., de ez nem lesz mindig így. A könyvtárak kultúraközvetítő szerepe a múltban, és a jövőben is elvitathatatlan. Erről beszélget Fodor Péterrel, a Fővárosi Szabó Ervin könyvár főigazgatójával Pécsi Krisztina.
2. „A Kormány értékelte Magyarország járványügyi helyzetét és az eddig meghozott intézkedéseket, ennek alapján megállapította, hogy az eddig meghozott intézkedések fenntartása mellett újabb védelmi intézkedések bevezetése vált szükségessé”, ezek a Magyar Közlöny 2020. évi 242. számában jelentek meg (A Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről). E szerint: „A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek.”
A digitális oktatás középiskolákban történő megvalósításáról, lehetséges módszereiről, "filozófiájáról", amely lehet digitális térben hagyományos oktatás vagy digitális alapú műveltető projekt oktatás is, dr. Nánay Mihállyal, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökével, az Óbudai Árpád Gimnázium történelem-földrajz szakos tanárával beszélget Sallai Éva.
(fotók: törtenelemoktatok.hu, arpadgimnazium.hu)
A Zenei Kincsestárban az egyik legpompásabb alkotást csodálhatják meg Haydn 104 szimfóniája közül a Londoni Filharmonikusok és Solti György utolérhetetlenül elegáns fölvételéről. És – hogy a 100., G-dúr, úgynevezett katonaszimfónia valódban parádés élményt nyújtson – mindjárt kétféle változatba is bepillantást nyerhetnek! Először az 1954-ben rögzített Solti-változatot hallgatjuk meg.
Búcsúzóul vonuljon föl ismét Solti György és a Londoni Filharmonikusok egész díszszemléje a 100. Haydn-szimfónia fináléjára, ezúttal a magyar mester és az angol együttes 1984-ben készült fölvételén!