Jókai Mór: Az új földesúr.
Felolvassa: Konrád Antal.
A műsort Biksza Levente és Horváth János hangmérnök, Dévény Mária zenei szerkesztő, Tar Éva szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette. (25/4.)
Szombathelyen is elkezdődött az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban dolgozók tömeges koronavírus-tesztelése. A vizsgálatokat a megyei kormányhivatal szervezi, az orvos- és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók közreműködésével.
Átadták a forgalomnak a 87-es főút újonnan megépített szakaszát az ausztriai Rőtfalva és Kőszeg között. Magyar oldalon több mint 600 méteres új nyomvonal épült, 200 méteren pedig korszerűsítették a főutat.
Négy ingatlantulajdonos kapott füstjelző készüléket a Parkerdőben a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól. A Kertbarát Egyesület javaslatára egyedülállóknak jutott a szerkezetből, amely akár életet is menthet.
Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Polus Enikő mentálhigiénés szakemberrel beszélgetünk Életünk mellékszereplői című új könyvéről, mely az érzelmi intelligencia fejlesztését tűzi ki célul
Szerkesztő: Nagy Imre
Keleti Ágnes a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka
Az újori olimpia a sport tiszta voltáról szólt?
Folytatjuk a múlt heti adásunkban elhangzott riportot melyet Fábián István készített Keleti Ágnes ötszörös olimpiai győztes tornásznő a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka életéről készült, Keleti 100 című könyv ( Fotó: Róth Tamás ) megjelenése kapcsán, Ezúttal Dávid Sándorral beszélget kollégánk.
Az újkori olimpiákon sokáig okozott súlyos gondokat,hogy szabad-e egy sportolót fizetni a teljesítményéért? - .aztán szép lassan már senki sem beszél a kétféle minősítésről,a sport tiszta voltáról meg még kevesebbet.
Erről is szól Radnóti Lázló jegyzete.
Rendhagyó formában folytatja a munkát Zalaegerszeg képviselő-testülete. A közgyűlés a hagyományos formában elmaradt, de az időszerű kérdésekben döntést hoztak a városatyák.
Mit eszik a madárpók és mi eszi meg őt?
Hogyan tartsunk madárpókot?
Mit kell tudni a hálószövésről a madárpókok esetében?
Gombos László madárpók-tenyésztővel beszélgetünk.
Hogyan működik járvány idején a Pesti Ferences Templom, amely „békeidőben” az ország legforgalmasabb temploma?
Papp Tihamér ferences szerzetessel, a világi rend országos asszisztensével Szerdahelyi Csongor beszélget.
kulturális paletta
Szerkesztő: Varga Fekete Kinga
Technikai munkatárs: Bójás János
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Adásunkban az Adventé a főszerep. Beszélgetünk Farkasházi Rékával, aki Tintanyúl nevű zenekarával virtuális zenés-irodalmi Adventi Kalendáriumot készített a gyermekeknek. A Nemzeti Színház Adventi Asztalához is meghívót kaptunk: Pintér Szilvia és Berecz András lesz vendégünk.
Kultúrmozsákban adventi programokat ajánlunk: virtuális karácsonyi vásárokat Szentendrén és Székesfehérváron, a móri Lamberg-kastély könyvtári programját, de szó lesz az idei év Hangfoglaló pályázatáról is.
családi magazin
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Egy nap cigaretta nélkül – november 19-e a ne gyújts rá világnap – miért olyan nehéz leszokni a dohányzásról? ennek kapcsán beszélgetünk Dr Bogos Krisztinával az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatójával.
A pitvari remegésre, mint a leggyakoribb szívritmuszavarra, annak időben történő felismerésére és mielőbbi kezelésére hívták fel a figyelmet a novemberi Tudatosság Hetén – erről is szólunk mai Életre-valónkban.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Sportsérülések és rehabilitációjuk, COVID stratégia az élsportban címmel rendezett online-konferenciát az ELTE PPK Sporttudományi Intézet Szombathelyen a Magyar Edzők Társaságával és az Országos Sportegészségügyi Intézettel. A program nem csak a szakmának szólt, bárki követhette az eseményt az interneten. A részletekről Laki Ádám, egyetemi tanársegéd, rehabilitációs tréner és Váradi Benedek, válogatott kosárlabdázó, a szombathelyi Falco KC csapatkapitánya mesélt Perlaki Nórának.
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata
(9/2)
Nagyné Végh Csenge férjével és két kicsi gyermekükkel egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban élnek. A Szolnoki Református Gyülekezetnek aktív tagjai. Csenge lelkészcsaládba született 1995-ben. Kiskamasz volt, amikor ráébredte, hogy személyes elköteleződésre van szüksége Jézus mellett, hiszen a “családi kapcsolatai” nem jelentenek belépőt Istenhez. Ezután az egyik fő problémája az lett: Mit kell tennie, hogy Istenhez felvételt nyerjen? Több év lelki harc után végül Isten megértette vele, hogy Csengének nem kell semmit “csinálnia”, Ő már megtett mindent, neki csak el kell fogadnia azt, amit Isten tett és komolyan kell vennie, az elköteleződést mellette. Ettől fogva Csenge folyamatosan kereste Istent. Igyekszik az életét, a házasságát, a családi életét Isten jelenlétében élni. Csenge egyik legnagyobb boldogsága, amikor látja és érzi a munkájában, életében a gondviselését.
Tiszta szívűek
Wittinger László regényéből Szélyes Imre olvas fel.
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (20/7.)
Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Polus Enikő mentálhigiénés szakemberrel beszélgetünk Életünk mellékszereplői című új könyvéről, mely az érzelmi intelligencia fejlesztését tűzi ki célul
- Közös adománygyűjtés indult Debrecenben.
- Ismét megjelent az Adventi törődés – 2020 füzet.
- Hangszert vásárol a Kalocsai Fúvószenekar a támogatásokból.
- December elején debütál Papp Róbert kilencedik gyermekvers-kötete.
Szerkesztő: Bogdáni József
Lemezbemutató sorozatunkban az Omega együttes: The Beaty Sixties - A szépséges hatvanas évek című, 2015-ös albumáról, valamint Bob Dylan: Slow Train Coming - Személyvonat érkezik című 1979-es korongjáról válogatunk. Első rész.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Egy szupernehéz, 4 millió naptömegnyi fekete lyuk. Űrbe tervezett detektor. Lisa projekt. Többek között ezekről beszélget az idei fizikai Nobel-díjasok felfedezései kapcsán Frei Zsolt Széchenyi-díjas asztrofizikussal az ELTE TTK Fizikai Intézetének igazgatójával Pécsi Krisztina.
(fotó: physics.elte.hu)
2. A Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Mentőszolgálat programjának keretében több helyszínen is végeznek koronavírus-szűrést a fővárosban. A koronavírus-gyanús esetek tesztelésében a szűrőbuszoknál és a szűrőpontokon a Magyar Vöröskereszt önkéntesei is segítenek.
Dr. Birinyi Pétert, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete elnökét, a budapesti Mikszáth Gyógyszertár gyógyszertárvezető szakgyógyszerészét az eddigi COVID-szűrések tapasztalatairól, és a fertőzés elleni védekezés lehetőségeiről kérdezte Sallai Éva.
(fotó: www.mikszathgyogyszertar.hu)
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata
(9/2)
kulturális paletta
Szerkesztő: Varga Fekete Kinga
Technikai munkatárs: Bójás János
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Adásunkban az Adventé a főszerep. Beszélgetünk Farkasházi Rékával, aki Tintanyúl nevű zenekarával virtuális zenés-irodalmi Adventi Kalendáriumot készített a gyermekeknek. A Nemzeti Színház Adventi Asztalához is meghívót kaptunk: Pintér Szilvia és Berecz András lesz vendégünk.
Kultúrmozsákban adventi programokat ajánlunk: virtuális karácsonyi vásárokat Szentendrén és Székesfehérváron, a móri Lamberg-kastély könyvtári programját, de szó lesz az idei év Hangfoglaló pályázatáról is.
Világ-egyház. A pápa iránti hűségéről és az egyház egységének fontosságáról Papp Tihamérral, a Ferences Világirend Országos aszisztensével beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Tiszta szívűek
Wittinger László regényéből Szélyes Imre olvas fel.
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (20/7.)
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Egy szupernehéz, 4 millió naptömegnyi fekete lyuk. Űrbe tervezett detektor. Lisa projekt. Többek között ezekről beszélget az idei fizikai Nobel-díjasok felfedezései kapcsán Frei Zsolt Széchenyi-díjas asztrofizikussal az ELTE TTK Fizikai Intézetének igazgatójával Pécsi Krisztina.
(fotó: physics.elte.hu)
2. A Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Mentőszolgálat programjának keretében több helyszínen is végeznek koronavírus-szűrést a fővárosban. A koronavírus-gyanús esetek tesztelésében a szűrőbuszoknál és a szűrőpontokon a Magyar Vöröskereszt önkéntesei is segítenek.
Dr. Birinyi Pétert, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete elnökét, a budapesti Mikszáth Gyógyszertár gyógyszertárvezető szakgyógyszerészét az eddigi COVID-szűrések tapasztalatairól, és a fertőzés elleni védekezés lehetőségeiről kérdezte Sallai Éva.
(fotó: www.mikszathgyogyszertar.hu)
Noha A bűvös vadász című operáját a zenetörténet a romantika nyitányaként tartja számon, az 1786 és 1826 között élt Carl Maria von Weber zenéje alaposan merít még a XVIII. század elegáns és kiegyenlített formavilágából. 2., Esz-dúr klarinétversenyéről ez mindenképp elmondható, és a most következő, megejtően gazdag tónusú felvétel méltatói épp a klasszikus virtuozitás és a romantikus szenvedély ötvözetéért méltatják. Sabine Meyer kíséretében a drezdai Staatskapelle Zenekar, a dirigens Herbert Blomstedt.
Weber, aki Konstanze Weber révén atyafiságot ápolt a Mozart-családdal, a klarinét iránti lelkesedése tekintetében ugyancsak Mozart rokonának mondható. Az Esz-dúr versenymű után erről győz meg B-dúr klarinétötösének zenekari átirata is. Sabine Meyer a második tételt játssza a Württembergi Kamarazenekar és Jörg Faerber partnereként.