Jókai Mór: Az új földesúr.
Felolvassa: Konrád Antal.
A műsort Biksza Levente és Horváth János hangmérnök, Dévény Mária zenei szerkesztő, Tar Éva szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette. (25/10.)
Új orvosi ügyelet, háziorvosi életpálya-modell, az épülő alapellátó központ felszerelése, koronavírus elleni védekezést segítő intézkedések – ez történt az elmúlt egy évben az egészségügy és a szociális ellátás területén Szombathelyen.
Záportározók védenek ezentúl három Vas megyei és két zalai kistelepülést a villámárvizektől. A létesítmények 1 millárd 850 millió forint uniós forrásból épültek meg, szeptember óta szükség esetén már üzembe helyezhetők.
Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.Jogsegély. A bírtok és jogvédelemről Szalai Kornél jogásszal Pécsi Krisztina beszélget.
2. A 30 éves AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány november 28-án tartotta ünnepi online nagygyűlését, melynek kapcsán az AFS nemzetközi kapcsolatairól, az önkéntességről, a középiskolás cserediákok fogadásáról, a külföldi tanulás lehetőségeiről, a családok, az iskolák és a cserediákok egymást segítő tevékenységéről Tisóczki Petra szervezetfejlesztésért és iskolakapcsolatokért felelős koordinátorral és Sabathiel Balázzsal, az AFS Magyarország kuratóriumi elnökével beszélget Sallai Éva. (fotó: www.afs.hu, www.ideaconference.hu)
Tárgy- és épületfotózás, táj- és útifotózás, riport, doku- és szociofotó. Ez mind együtt a vasútfotózás. Az országos turnéra indult Vasútfotó Kiállításon beszélgettünk Nagy József kurátorral, főszervezővel.
Évről évre többen és többet vásárolunk interneten, és ez az arány most, karácsony előtt a járvány miatt várhatóan tovább nő. Az online vásárlás kockázatokkal is járhat - a fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint Vas megyében minden harmadik panasz összefüggésben van az elektronikus kereskedelemmel.
A szálláshely-szolgáltatók 80 százalékos támogatást kaphatnak elmaradt foglalásaik után, a november 11-étől életbe lépett korlátozások idejére. Mivel a november és a december idegenforgalmi szempontból amúgy is gyenge hónap, a várható összeg a költségeknek legfeljebb egy részét fedezi.
Riporter: Balázs Zsanett
A közelmúltban indult útjára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Magyar Vöröskereszt első közös akciója, melynek keretében a két szervezet 100 babapakkot juttat el az ország különböző területein élő hátrányos kisbabát váró családoknak. Szerencsés Ritát a Moholy-Nagyy Művészeti Egyetem Szociális Design Kutatócsoport kutatóját, valamint Ipolyi Dórát a Vöröskereszt programfejlesztési referensét kérdezzük.
kulturális paletta
A Kaposvári Csíky Gergely Színház online adventi kalendáriuma, Annegert Fuchshubert: Hosszú az út Betlehembe, Miller Lajos: Az operaművészet szolgálatában
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
A december mindenki számára egy hagyományosan különleges időszak. Így van ez a
Kaposvári Csíky Gergely Színházban is, ahol a közönség már megszokhatta, hogy a társulat előadást tart karácsony másnapján, hogy közösen ünnepelhessenek az alkotókkal, művészekkel. Az idei év azonban különleges változtatásokra kényszerítette a színházat. Erről is beszélgetünk Fehér Euridikével, az intézmény igazgatóhelyettesével.
Mese és valóság egyszerre kap helyet abban az adventi mesekönyvben, mely
Hosszú az út Betlehembe címmel a közelmúltban jelent meg magyarul az Új
Ember Kiadványok sorában. Főhőse egy bölcs és öreg csiga, aki a kis Jézust
indul köszönteni. Útját számos találkozás kíséri, a szembejövő figurák
nehézségeire válaszul pedig egy-egy tanítást fogalmaz meg. A fordítóval,
Németh Mariettával, és lányával, az illusztrációkat készítő Bodonovich Mártával
beszélget Tóth Zsófia.
„Negyven év, hetvenöt szerep, húsz oratórium, hatalmas repertoár…Nem szabályos életregény, noha az első oldalak után annak tűnhet…” -írja Mátai Györgyi a szerzőtárs, a világhírű Verdi –bariton, Miller Lajos életrajzi kötetének lapjain. A Nap Kiadónál megjelent kötet címe: „Az operaművészet szolgálatában”, zárómondata pedig: „Szerencsés vagyok, hogy adottságaimmal szolgálhattam a magyar operaművészetet”. A 80 éves Miller Lajos páratlan sikereinek történetéről Mátai Györgyivel Kövesdy Zsuzsa beszélget.
családi magazin
Szeretteinkért most az egészségügyi dolgozók harcolnak. Az orvosok, ápolók, mentősök, maguk is tömérdek érzelemmel megküzdve végzik munkájukat. Az Emberért program keretében önkéntes pszichológus és mentálhigiénés szakemberek vállalják, hogy online támogató beszélgetések formájában segítik az egészségügyben dolgozókat. Vendégünk: Tapolyai Emőke.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
zalaegerszegi összeállítás
Szerkesztő: Jóna István
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Találkozások az online térben.
A Göcseji Múzeum minden lehetőséget megragad arra, hogy a látogatók érdeklődését fenntartsa. Dr. Kostyál László igazgató beszél az online programokról.
December 1-n elindult a múzeum online adventi kalendáriuma, melynek keretében minden nap más munkatárs mutatja be kedvenc tárgyát. Dr. Kostyál László és Marx Mária etnográfus kedvenceit ismerhetik meg magazinunk végén.
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (9/6.)
A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Amikor olvastam, hogy nem jelenhetett meg a miniszterelnök Soros György cikkére írott válasza a Project Syndicate-en, arra gondoltam, ez talán egy furmányos kommunikációs trükk ...
A szerző Kafkától idéz A per című műből:
"– Nem vagyok elfogult – mondta a pap...
– Köszönöm – mondta K. –, de a többiek, akik részt vesznek az eljárásban, mind elfogultak velem szemben. S ezt a pártatlanokba is beleoltják. Helyzetem egyre nehezebb.
– Félreérted a tényeket – mondta a pap –, az ítélet nem egyszerre jön, az eljárás maga válik lassanként ítéletté.”
Mindebből úgy tűnik, a hatalomgyakorlás mikéntje a kulcs. Erre is kerestem forrást: történelmi kalauzunk, Márai Sándor Hatalom címmel írta meg egy novellában...
Az amerikai legfelsőbb bíróság átmeneti időre felfüggesztette Andrew Cuomo, New York állam kormányzója rendeletét a templomok korlátozott látogathatóságáról. A brooklyni római katolikus egyházkerület és a szintén brooklyni Agudat Israel ortodox zsidó kongregáció pert indított a kormányzó rendelete ellen. A szövetségi legfelsőbb bíróság konzervatív bírái szerint a korlátozás sértette az amerikai alkotmány első kiegészítésében garantált vallásszabadságot.
Tiszta szívűek
Wittinger László regényéből Szélyes Imre olvas fel.
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (20/11.)
- Kormányzati tulajdonba kerülhet a debreceni repülőtér egy része.
- A vírus miatt a munkából kiesőket támogatja a Debrecen Város Segélyalap.
- Kedvező adózási környezettel segíti az agrárszektor dolgozóit a kormány.
- Visszafogott az advent Hajóson, új sebességkorlátozó táblákat helyeztek ki a pincefaluban.
Szerkesztő: Nagy Imre
A leghíresebb vizilabda csatát 64 évvel ezelőtt vívták a magyarok.
Futballakadémiák egykor és most.
64 éve vívta a magyar vizilabda válogatott a véres elődöntőt Melbourne-ben
a szovjet csapattal. Másnap mégis örülhettünk mert nyertünk a Jugok ellen. Sokan nézték meg a néhány évvel ezelőtterről jíres öszecsapásról készült filmet Szabadság, szerelem - címmel.Fodor Rajmund kétszeres olimpiai - világ - és európa bajnok vízilabdázóval idézzük fel a történteket.,
Csaknem két évtizede gomba módra nőttek ki a földből az úgynevezett futballakadémiák. Először itt Európában ,majd Dél-Amerikában,később pedig hamarosan a világ minden táján. . Mostanában már többnyire egy-egy ország a saját játékos-palántáit gondozza,fölépítve mintegy a profi életre. Ezt a jelenséget világítja meg jegyzetében Radnóti László kollégánk.
családi magazin
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- Kik lesznek a holnap hősei – társasjáték és online programok. Új projekttel készül a jövő évre és még a december hátralévő napjaira a Hősök tere Mozgalom.
- Egészséges baba és mama – miért alakul ki és hogyan kezelhető a várandósság alatti cukorbetegség?
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (9/6.)
kulturális paletta
A Kaposvári Csíky Gergely Színház online adventi kalendáriuma, Annegert Fuchshubert: Hosszú az út Betlehembe, Miller Lajos: Az operaművészet szolgálatában
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
A december mindenki számára egy hagyományosan különleges időszak. Így van ez a
Kaposvári Csíky Gergely Színházban is, ahol a közönség már megszokhatta, hogy a társulat előadást tart karácsony másnapján, hogy közösen ünnepelhessenek az alkotókkal, művészekkel. Az idei év azonban különleges változtatásokra kényszerítette a színházat. Erről is beszélgetünk Fehér Euridikével, az intézmény igazgatóhelyettesével.
Mese és valóság egyszerre kap helyet abban az adventi mesekönyvben, mely
Hosszú az út Betlehembe címmel a közelmúltban jelent meg magyarul az Új
Ember Kiadványok sorában. Főhőse egy bölcs és öreg csiga, aki a kis Jézust
indul köszönteni. Útját számos találkozás kíséri, a szembejövő figurák
nehézségeire válaszul pedig egy-egy tanítást fogalmaz meg. A fordítóval,
Németh Mariettával, és lányával, az illusztrációkat készítő Bodonovich Mártával
beszélget Tóth Zsófia.
„Negyven év, hetvenöt szerep, húsz oratórium, hatalmas repertoár…Nem szabályos életregény, noha az első oldalak után annak tűnhet…” -írja Mátai Györgyi a szerzőtárs, a világhírű Verdi –bariton, Miller Lajos életrajzi kötetének lapjain. A Nap Kiadónál megjelent kötet címe: „Az operaművészet szolgálatában”, zárómondata pedig: „Szerencsés vagyok, hogy adottságaimmal szolgálhattam a magyar operaművészetet”. A 80 éves Miller Lajos páratlan sikereinek történetéről Mátai Györgyivel Kövesdy Zsuzsa beszélget.
Beszélgetéseinkben hétről hétre arra keressük a választ, hogy mi teheti teljesebbé életünket, önismeretünket, és sok szó esik arról is, hogy mi könnyítheti meg mindennapjaink vagy épp ünnepnapjaink működését.
A zene, legyen szó akár aktív zenélésről vagy zenehallgatásról, az ünnepeink idején mindig előtérbe kerül, szerves része az ünnepi hagyományoknak hivatalos formában és otthonainkban is. Szinte minden ünnepünkhöz tudunk kötni egy éneket, megzenésített verset, komoly- vagy könnyűzenei művet. Mai témánk az, hogy hogyan segíthet minket a muzsika a mindennapok és az ünnepnapok megélésében egyaránt.
Tiszta szívűek
Wittinger László regényéből Szélyes Imre olvas fel.
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (20/11.)
Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1863. december 7-én született Pietro Mascagni, olasz operaszerző.
Parasztbecsület - részletek
Előadja: Giulietta Simionato, Mario del Monaco, Anna di Stasio, Cornell Macneil és Ana Raquel Satre.
Közreműködik a Római Szent Cecília Akadémia Ének és Zenekara, vezényel: Tullio Serafin.