Weber Dóra több éve önkénteskedik és segít másokon, mégis ő erre nem segítségnyújtásként gondol, hanem sokkal inkább az odafordulást, figyelmességet hangsúlyozza. A Menetszél Egyesület csapatába egy éve került be, ahol segítik egymást, tanácsot kérnek egymástól az önkéntesek. Dóra mesélt a Menetszél Egyesület missziójáról, arról, hogy hátrányos helyzetű gyerekek felkarolására jött létre. A szervezet elsősorban a tanulással való kiemelkedésében hisz. Programjaikon segítenek megérteni az iskolai tananyagot, és felkészítik a gyerekeket az élet legfontosabb kihívásaira.
Balaicz Zoltán zalaegerszegi polgármester értékeli a 2020-as esztendőt
A személyes tapasztalatoknak gyakran van szerepük abban, hogy ötltet adjanak a már meglévő vállalkozás újabb irányának. A kikapcsolódás, a pihenés ezernyi formája közül napjainkban egyre többen választják az elvonulást, a háborítatlan nyugalmat.
közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Pécsi Krisztina és Sallai Éva
1. Az elmúlt hetek fontosabb közéleti eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget.
2. A 100 éve született dr. Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas, Stephanus-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett néprajztudósra, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjára emlékezünk, aki az archaikus népi imádságok műfaji leírásával, művelődéstörténeti, irodalmi, folklorisztikai elemzésével, európai összefüggéseinek, eredettörténeti vonatkozásainak vizsgálatával és közzétételével szerzett szakmai tekintélyt. Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva.
(fotó: nemzetmuvesze.hu)
A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia elnökével, Pődör Zoltánnal beszélgetünk.
Összeállításunk végén a Savaria Múzeum bronzkori kincsei között kalauzolja el a hallgatókat Varga Péter. A tárlatvezető beszél az Alpokalja hatalmi központjairól és az azokhoz köthető tárgyi emlékekről.
Fehér Anna nővér, aki a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának vezetője 74 éves korában, január 13-án elhunyt. Rá emlékezünk Szerdahelyi Csongor riportjában.
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Elindult a székesfehérvári segélyszállítmány Horvátországba
Mladen Andrlić, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete, Spányi Antal székesfehérvári püspök - karitász elnök, Lehner Zsolt alpolgármester és Jakubek Ágnes a Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke jelenlétében indult el a széles összefogással gyűjtött székesfehérvári segélyszállítmány, a földrengés sújtotta horvátországi területekre. Az indulás helyszínén Berta Kata kérdezte a horvát nagykövetet, az alpolgármestert, a kisebbségi önkormányzat elnökét és a karitászelnököt.
a tudomány pillanatai
Ingyenesen letölthetővé vált Magyarország első olyan alkalmazása, ami segít a felhasználóknak a környezetre és az egészségre kevésbé káros háztartási vegyszerek kiválasztásában. Arról, hogy ezt miként teszi meg a Tudatos Vásárló applikáció Fábián Ádám kérdezte Gulyás Emesét, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársát.
kulturális paletta
Vendégünk Földvári Péter, a Hatszín Teátrum újdonsült vezetője, és Becz Dorottya, aki új gyermekkönyvének főszereplőjéről, Süti kutyáról mesél nekünk.
A kultúrmorzsákban online elérhető koncerteket, irodalmi estet és színházi előadásokat ajánlunk.
Zenei szerkesztő : Csiba Lajos
Szerkesztő: Varga Fekete Kinga
Nem is olyan régen még elválaszthatatlanul hozzátartozott egy-egy faluhoz a település határában húzódó szőlőhegy, a maga sajátos táji-építészeti adottságaival, jellegzetes fajtáival, a hegyközségek szokásaival, nemzedékről nemzedékre öröklődő hagyományaival. Ezt a mára eltűnőben lévő világot ragadja meg és veszi számba a ma még fellelhető emlékeit dr. Illés Péter etnológus, a Savaria Múzeum munkatársa, nemrég megjelent kötetében, amely a Paraszti szőlőhegyek a Délnyugat-Dunántúlon címet viseli.
A közelmúltban jelent meg a Savaria Múzeum legújabb, immár 42. évkönyve, amelyben a muzeológusok tudományos kutatásaikat tárják az olvasók, elsősorban a szakmai közönség elé.
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (10/8.)
Ma folytatjuk válogatásunkat 2020. legérdekesebb meséiből. Egy történt erejéig Újpesten időzünk, majd Dél-Pestre utazva Lőrincre is ellátogatunk.
A tavalyi év nagy újdonsága volt, hogy az újpesti tűzoltó laktanyában Európában egyedülálló skanzen nyílt, ahol régi, magyar tűzoltógépjárművek láthatók. Az ötletadó, Béres Ferenccel a IV. kerületi Tűzoltóság parancsnokával egy tűzoltóautón keresztül léphettünk be a tűzoltóskanzenbe.
Az újpesti tűzoltólaktanya előtt egyébként szintén egyedülálló módon az ’56-os forradalomban elhunyt hős tűzoltóknak is emléket állítottak.
Októberben Dél-Pesten jártunk egy különleges Pavilon Galériában az Üllői úton, ahol az 1956-os események Pestszentlőrinci vonatkozásait ismerhettük meg Heilauf Zsuzsannával a Tomory Lajos Helytörténeti Múzeum történész-muzeológus vezetőjével.
A 70 éves Fischer Iván vezényli a Budapesti Fesztiválzenekart
Szerkesztő: Magyar Kornél
1. Mahler: IV. szimfónia - II. Scherzo
2. Brahms: Haydn-változatok
SZÍNÉSZLEGENDÁK - a XIX-XX. század színi világából
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész
8. rész
Ódry Árpád és Perczel Zita emlékei
Közreműködik: Hirtling István és Császár Angela
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Művészeti vezető: Rátóti Zoltán
Szerkesztő: Varga Andrea
Munkatárs: Paróczai Csilla
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra
Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából.
- Sikeres Debrecenben a mobiljegy.
- Terv szerint halad a Debreceni Egyetem Learning Centerének építése.
- Új kisteherautóval gazdagodott a Kalocsai Közétkeztetési Intézmény.
- Life projektben érdekelt Foktő, belvízelvezető rendszer kiépítését és járdák felújítását tervezik idén.
családi magazin
Szerkesztő: Kozák Annamária
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Csúcstámadás: otthoni iskola előkészítő program.
Brumi maci köszöntésével kezdődnek az otthoni iskola előkészítő program, a Csúcstámadás Program kisvideói. Ezzel is szeretnének kedvet csinálni és motiválni az iskola megkezdésére készülő gyerekeket a különböző, játékos feladatok elvégzésére, amelyekkel 12 képességterület fejlődik, a logikai, anyanyelvi készségektől kezdve az érzelmi intelligencián át a feladat- és figyelemmegtartásig. A program megálmodója Badacsonyi Éva, akivel a budapesti fejlesztőközpontban találkoztunk és beszélgettünk.
mesés irodalom
Alan Alexander Milne: Micimackó kuckója
Fordította: Karinthy Frigyes
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Bögös Henriette
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (10/8.)
kulturális paletta
Vendégünk Földvári Péter, a Hatszín Teátrum újdonsült vezetője, és Becz Dorottya, aki új gyermekkönyvének főszereplőjéről, Süti kutyáról mesél nekünk.
A kultúrmorzsákban online elérhető koncerteket, irodalmi estet és színházi előadásokat ajánlunk.
Zenei szerkesztő : Csiba Lajos
Szerkesztő: Varga Fekete Kinga
A Jó Isten a szalmát is jónak teremtette, így készíthető belőle szalmakalap, szalmakosár valamint dísztárgyak is. Vendégünk: Tüskés Tünde tanár, szalmafonó.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
SZÍNÉSZLEGENDÁK - a XIX-XX. század színi világából
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész
8. rész
Ódry Árpád és Perczel Zita emlékei
Közreműködik: Hirtling István és Császár Angela
Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Művészeti vezető: Rátóti Zoltán
Szerkesztő: Varga Andrea
Munkatárs: Paróczai Csilla
Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna
Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra
Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából.
A Zenei Kincsestárban Hakon Austbo játszik újabb remekeket Johannes Brahms kései, mélyen költői zongoraműveinek sorából. Elsőként az 1892-ből való, opus 117-es intermezzo-sorozat balladák komor sötétségét idéző harmadik, cisz-moll darabját.
Egyetlen évet lépünk előre az időben: Brahms 1893-ból való, 119-es opusszámú Négy zongoradarabja következik, amelyek joggal rokoníthatók Liszt kései, meditatív indíttatású szerzeményeivel.
Befejezésül egy kuriózum egy zeneszerző-óriás "tanulószobájából". Louis Demetrius Alvanis egy Gluck-gavotte Brahms-féle átiratát játssza.