Charlotte Brontë: Jane Eyre Fordította: Ruzitska Mária Felolvassa: Kubik Anna A felvételt Biksza Levente, Urbán Péter és Horváth János készítette. Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Tar Éva (37/34.)
Horváth Zoltánnal, az Agora Szombathelyi Kulturális Központ és a Szombathelyi Médiaközpont ügyvezetőjével hallhatnak hosszabb interjút. A kulturális szféra a járványhelyzet miatt kiszolgáltatott helyzetbe került, az önkormányzat gazdasági nehézségei a médiaközpont működését is veszélyeztetik. A racionalizálás szándékával döntött a polgármester a két intézmény összevonásáról.
szombathelyi összeállítás
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2016 -ban a Magyar Fotótörténeti Társaság közös gondolkodásra hívta a fotótörténettel foglalkozó kutatókat. Az elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazza a Fotográfusnők című kiadvány, melyről Kelbert Krisztinával beszélgettem.
Járd a saját táncod! címmel a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség kezdeményezésére film készült Vas megyéről, Gencsapátiról a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes táncosaival.
Elfogadta az Országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbítását 90 nappal. Miként lehet értelmezni a most kialakult jogi helyzetet? Lesti Árpád politikai elemzőt hallják.
Megalakult a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület. Alelnökével, Ürge-Vorsatz Dianával beszélgetünk..
A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 75 éve, február 27-én írták alá Budapesten. Erről beszélgetünk Szarka László történésszel, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársával.
Nemrég jelent meg "Kovács István vezérőrnagy vezérkari főnök és társai pere 1958-59" című könyv. A szerzővel, Marossy Endre hadtörténésszel pénteken beszélgetünk.
Egy friss tanulmány bemutatja, hogy a városi topológia hogyan hat a társadalmi hálózatok és az egyenlőtlenség alakulására. A tanulmány egyik szerzőjével, Kertész Jánossal, a CEU Hálózat- és Adattudományi Tanszékének professzorával beszélgetünk.
A bűncselekmények áldozatainak világnapja február 22-e. A digitális bűncselekményekről Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgetünk.
Új törvény Franciaországban - az iszlám vagy a kereszténység ellen? Fejérdy Gergelyt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját kérdeztük
Elindult a könyvtári cserepont szolgáltatás. Fodor Péterrel, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójával beszélgetünk.
szerkesztő: Gadácsi János
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Éppen harminc éve, 1991. februárjában alakult meg a Visegrádi Csoport. Az eben részt vevő Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia, az 1355-ös királytalálkozó szövetségét újította meg. Akkor Károly Róbert, Nagy Kázmér és Luxemburgi János fogott össze Közép-Európában, mutatott fel együtt jelentős politikai és gazdasági erőt. Bő hat évszázaddal később is aktuálissá vált ez a szövetség, az éppen kialakuló világpolitikai helyzetben. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő és Mózes Szabolcs, a felvidéki magyar Összefogás vezetője, a ma már négy állam alkotta országcsoport múltjáról, eredményeiről és jövőjéről beszél műsorunkban.
Egy jó évtizede tudunk többet az autizmus spektrumzavarról. Hogy néznek ki a mindennapok egy oktatási intézmény autista csoportjában, miként segíthet egy szakember a diagnózissal szembesülő családoknak? Erről is beszélgetünk Bárdosi Emőke gyógypedagógussal.
kulturális programajánló
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Témák: Urban Verbunk | Vita József Attila új kéziratáról | Rádióajánló | Free Style Chamber Orchestra
Hagyomány és korszerűség - egymással ellentétesnek tűnő fogalmak találkoznak kulturális magazinunkban. Vendégünk lesz
- a népzene és a jazz kapcsolódási pontjait kereső Free Style Chamber Orchestra elnevezésű nagyzenekar alapítója és vezetője, az Erkel-díjas Nagy János Yancha, akivel az együttes legújabb nagylemeze kapcsán beszélgetünk,
- Tóth Judit és Moussa Ahmed művészeti igazgatók, akikkel bemutatjuk az Urban Verbunk táncegyüttest, amely a hagyományos néptánc elemeiből építkezve keres új, modern kifejezésformákat,
- de szó lesz a nagy szenzációt keltő új József Attila-kézirat felbukkanásának történetéről is,
- valamint ajánlót adunk a Magyar Katolikus Rádió következő heti programjából.
Hans Christian Andersen: Bodza anyóka
Felolvassa: Tanai Bella
Hangmérnök: Biksza Levente
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
A vasárnap muzsikusa ma egy nemrégiben feltűnt ígéret: a Lahav Shani. Az izraeli muzsikuscsaládból származó zongoraművész-karmestert a tavalyi Beethoven-centenárium alkalmából tisztelte meg első albumával a Warner Kiadó, azonban ezt megelőzőleg már elnyerte Zubin Mehta, később a Rotterdami Filharmonikusok bizalmát is. A nagyszerű karmester nem csupán szólistaként, de karmesteri asszisztenseként is foglalkoztatta a fiatal művészt, a rotterdami együttes pedig több közös fellépésük után első karmesteréül választotta, névtelen szavazással. Lahav Shani 2013-ban megnyerte a Gustav Mahler Karmesterversenyt. 2015-ben a Bécsi Szimfonikusok élén mutatkozott be, és még ugyanabban az esztendőben a Bécsi Filharmonikusok pulpitusára is fölléphetett Franz Welser-Möst helyettese gyanánt. A zenekar első vendégkarmesteri fölkéréssel jutalmazta a művészt a közös sikerért. Ma rotterdami együttese élén mutatkozik be Kedves Hallgatóinknak karmesteri és szólista minőségében Beethoven úgynevezett középső periódusának két remekével. Elsőként az 1812-ben befejezett, 7., A-dúr szimfóniát játsszák.
A 7. szimfóniát követően Lahav Shani nem csupán karmesteri, de szólista minőségében is bemutatkozik a Rotterdami Filharmonikusok élén. Az 1806-ból való, 4., G-dúr zongoraverseny zárórondóját játszzák.
közvetítés Ajkáról, Nagyböjt 2. vasárnapján, a Jézus Szíve templomból.
A szentmisét bemutatja Bakos Frigyes plébános.
Orgonán kísér Elisher Balázs orgonaművész
A MKR és az MTVA közösen közvetít.
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész nagymamájától tanult főzni.
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Különleges tehetség, az ilyenre mondják, hogy egy évszázadban jó ha egy születik belőle. Már 13 évesen a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába járt, az egyetem befejezéséig hat nemzetközi versenyt nyert meg. Jótékonykodik és gondoskodik róla, hogy tudását, tapasztalatát átadja a fiataloknak. Egy hosszú életpályához is elég lenne, amit csinál, pedig még alig múlt 30 éves. Mindez olvasható az önéletrajzában, de azt kevesen tudják, hogy főzni is nagyon jól tud. Sokat tanult a nagymamájától, aki mellett mindig ott sündörgött a konyhában.
A beszélgetés végén még vendégváró receptet is kapunk tőle!
anyanyelvi rovat
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Balás Eszter mesterlogopédus Beszédre fel! című könyvében pályája során összegyűjtött beszédtechnikai gyakorlatokat ad közre kezdőknek és haladóknak. Erről az átfogó beszédépítő munkáról lesz szó.
H. Tóth Tibor nyelvész a jelzősorrendről beszél.
Műsorunk végén pedig nyelvi játékra hívjuk önöket.
Káplánélet a múltszázad hetvenes éveiben. Bernecebaráti, Nyergesújfalu és Szécsény. Sajgó Szabolccsal beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Csiba Lajos és Juhász Előd műsora
Vendég: Märcz Tamás
A magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitányával nemcsak sportról beszélgetünk. Kiderül, a zene is nagyon közel áll hozzá. (Fotó: Pehl Bernadett)
Szerkesztő: Gulyás Lóránt
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Mai magazinunkban amellett, hogy bemutatjuk Önöknek a Pannónia Kulturális Egyesületet, első összeállításunkkal a kommunista diktatúrák áldozatainak emléke előtt tisztelgünk.