hitéletünk krónikája
Szent József év (Bábel Balázs)
programok a szent József plébánián (Michels Antal)
Pálferis nagyböjti lelki nap (Nyéky Kálmán)
Cserkészek a NEK-en
Szerkesztő: Madocsai Bea
1. Március 18-án Szent Józsefről a Szent József évben címmel tartott felnőtt hittanórát Kalocsán, az Astriceum Érseki Múzeumban Bábel Balázs érsek. Beszédének első részét hallják most.
2. Az Amoris Laetitia Családév megnyitójára Budapesten a Horváth Mihály téri szent József templomban került sor 19-én, az ünnepi szentmisét Marton Zsolt családreferens püspök és Erdő Péter bíboros koncelebrálta. A templom plébánosát, Michels Antal atyát a Szent Józsefet középpontba állító esztendő terveiről Hámori Kinga kérdezte.
3. Testünk a feltámadás jele – ez a témája az idei Pálferis lelki napnak.
Nyéky Kálmán atya előadását március 27-én, szombaton a Pálferis Nagyböjti Lelkinapon online módon hallhatják majd az érdeklődők.
4. CserkészekNEK – a cserkészeknek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, azaz a NEK-en való önkéntes szerepvállalásáról beszélgetünk Tóth Mártonnal, a CserkészekNEK kontingens kommunikációs munkatársával.
Női kéziseink ott lesznek az olimpián- vendégünk Csapó Erika 116-szoros válogatott. A fehér sport érdességei -Radnóti László jegyzete
Szerkesztő: Nagy Imre
A hétvégén Győrben a kvalifikációs tornán a magyar női kézilabdázók bravúros játékkal győztek a szerbek ellen és ezzel ott lesznek Japánban a nyári olimpián. 2000-ben Pekingben szerepeltek legutóbb az ötkarikás játékokon a mieink, akkor a negyedik helyen végeztek. A Sportkrónika vendége Csapó Erika 116-szoros válogatott kézilabdázó, az M4Sport szakkommentátora-.
Az utóbbi években Babos Tímea és Fucsovics Márton jóvoltából rendszeresen értesülhetünk róla,hogy a magyar teniszt ismét rangjához méltóan kezelik a világban. Szó ami szó, mi itt,a Katolikus Rádióban is elég régen foglalkoztunk bővebben két kitűnőségünk teljesítményével csupán a hír összefoglalókban számoltunk be sikereikről. Jegyzetírónk,Radnóti László kolléga is egy egészen más téma kibontásakor döbbent rá,hogy adósai vagyunk nekik az elismeréssel és jó alkalom ez arra is, hogy körülnézzünk a "fehér sport" háza táján.
A cigánycsuk lett a 2021-es év madara
Szerkesztő: Bognár Anna
Hogy néz ki ez a kismadár, mivel táplálkozik? Hogyan alkalmazkodott környezetéhez, és mi veszélyezteti most az életterét?
Orbán Zoltánnal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjével beszélgetünk.
kulturális paletta
Udvaros Dorottya rendez a Gózonban, Király Farkas Út a tengerszemekhez c. kötete, Bartók in Motion
Szerkesztő: Farkas Éva
Udvaros Dorottya rendezi Peter Quilter Függönyt fel! című komédiáját a Gózon Gyula Kamaraszínházban, Király Farkas beszél Út a tengerszemekhez című verseskötetéről és a Bartók in Motion című műsorával emlékezik a Szent Efrém Férfikar a 140 éve született zeneszerzőre.
családi magazin
Mozgás és egészség minden életkorban
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Milyen előnyei lehetnek az egyéni és csoportos kirándulásoknak? Miért tartja sok szülő példaértékkel bírónak a gyermekekkel való együtt mozgást? Hogyan lesz majd ez a kicsik számára is követendő?
Aktív mozgás szabadban és otthon.
Tornázó kismamák, babák, és nagyszülők. Erről a témáról hallhatnak mai magazinunkban.
XI. alkalommal hirdetett Szombathely MJV Önkormányzata pályázatot a város elmúlt egy évének legfontosabb közéleti, sport- és kulturális eseményeit megörökítő sajtófotókból. A hír és a sport kategória első helyezettjeivel, valamint az Angyal László-emlékdíj tulajdonosával Perlaki Nóra beszélgetett.
Téma a 2012-ben alapított Budapesti Rocksuli
Szerkesztő: Szabó Fruzsina
A 2012-ben alapított budapesti Rocksuli nélkül sok diák és tanár ma már el sem tudná képzelni a hétköznapokat. A Rocksuli gyakorlatilag egy zeneiskola, ahova bárki beiratkozhat, illetve ahol kezdő, haladó, fiatalok és idősebbek egyaránt tanulhatnak zenélni. Az oktatás teljes mértékben megegyezik a mára már 30 éves debreceni Rocksuli tematikájával.
A budapesti iskola pár hónappal ezelőtt költözésre kényszerült, így Vajda „Sóder” Péter igazgató és Béres Tamás beszéltek a költözésről, az újra indulásról, a második félévről és kedves emlékeikről a Rocksulival kapcsolatban
debreceni, kiskőrösi és pécsi összeállítás
- Elkezdődik a hajdúnánási MotoGp pálya tervezése.
- Fennállásának hatodik évfordulóját ünnepli a Görögkatolikus Metropólia.
Kiskőrösi hírek:
- Duplájára emelkedett a kalocsai kutyamenhely éves kiadása.
- Online szavalóversenyre várják az uszódi gyerekek jelentkezését.
közéleti beszélgetések
Digitális témahét: oktatás, online világ.
10 éve robbant kia a szíriai háború. A szentatya iraki látogatásának hatása
Szerkesztő: Pécsi Krisztina és Pozsgai Nóra
A Digitális témahét március 22-től március 26-ig tart. Baracsi Katalin internetjogásszal Pécsi Krisztina beszélget.
2. Külpolitika:
- Éppen10 éve márciusban robbant ki a háború Szíriában. A világhatalmi szereplők belépése a konfliktusba, az Iszlám Állam megjelenése egyre súlyosbította a helyzetet, s bár a Daesh visszaszorult, 10 év múltán még mindig nincs teljes béke. Miért? Kik az elhúzódó konfliktus vesztesei, és vannak-e nyertesei?
- Március 5-én Ferenc pápa Ábrahám földjére, Irakba látogatott, ahol a béke zarándokaként azt kérte, hogy testvériség és egység uralkodjon az ott élő népek és vallások között. Geopolitikai szempontból tekintünk rá a történelmi látogatás jelentésére és hozadékára.
Szakértőnk Wagner Péter Közel-Kelet szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa.
kulturális paletta
Udvaros Dorottya rendez a Gózonban, Király Farkas Út a tengerszemekhez c. kötete, Bartók in Motion
Szerkesztő: Farkas Éva
Udvaros Dorottya rendezi Peter Quilter Függönyt fel! című komédiáját a Gózon Gyula Kamaraszínházban, Király Farkas beszél Út a tengerszemekhez című verseskötetéről és a Bartók in Motion című műsorával emlékezik a Szent Efrém Férfikar a 140 éve született zeneszerzőre.
közéleti beszélgetések
Digitális témahét: oktatás, online világ.
10 éve robbant kia a szíriai háború. A szentatya iraki látogatásának hatása
Szerkesztő: Pécsi Krisztina és Pozsgai Nóra
A Digitális témahét március 22-től március 26-ig tart. Baracsi Katalin internetjogásszal Pécsi Krisztina beszélget.
2. Külpolitika:
- Éppen10 éve márciusban robbant ki a háború Szíriában. A világhatalmi szereplők belépése a konfliktusba, az Iszlám Állam megjelenése egyre súlyosbította a helyzetet, s bár a Daesh visszaszorult, 10 év múltán még mindig nincs teljes béke. Miért? Kik az elhúzódó konfliktus vesztesei, és vannak-e nyertesei?
- Március 5-én Ferenc pápa Ábrahám földjére, Irakba látogatott, ahol a béke zarándokaként azt kérte, hogy testvériség és egység uralkodjon az ott élő népek és vallások között. Geopolitikai szempontból tekintünk rá a történelmi látogatás jelentésére és hozadékára.
Szakértőnk Wagner Péter Közel-Kelet szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa.
Romantikus dalok orosz földről
Szerkesztő: Marton Árpád
Az orosz romantikus dalirodalom fölfedezésre váró kincseivel várjuk Önöket a mai Zenei Kincsestárban. Yuli Turovsky és Montréali Muzsikusok zenekara kivételes érzékenységgel, két orosz énekes szólistájukra tökéletesen ráhangolódva Mihail Glinka romantikus dalaiból válogat. Bár az 1804 és 1857 között élt komponista az orosz nemzeti törekvések egyik úttörője, dalai egyszersmind a nyugati dalirodalom – kiváltképp Bellini – alapos ismeretét tükrözik. Szövegük forrásai Puskin és kortársainak költeményei. Az első három románc szólistája Vlagyimir Bogacsov. A fölhangzó Glinka-dalok: Emlékszem arra a szépséges percre; Esküvői dal; Jöjj, Inézila.
A basszusra szerzett Glinka-dalokat Nyikita Sztorojev énekli. A dalok címe: Mily szép veled; Véremben vágynak lángja ég; Mondd, hogy nem gyászol a szív; Mollyhoz; Vallomás; Kétség.