Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Ady Endre versét Latinovits Zoltán előadásában hallhatják.
» bővebben...
0:10
vallási műsorok
Fehérvári Jákó: Hogy szívünk megegyezzék szavunkkal című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (40/28.)
» bővebben...
0:30
irodalmi és versműsorok
"Így csöppen bele az ember a történelembe" Részletek Vathy Zsuzsa Rémjáték című trilogiájából (5/3.)
Felolvassa: Gáspár Kata Közreműködik: Lázár Csaba Hangmester Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Szerkesztő: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
1:00
egyéb közéleti műsorok
A magyarországi intézményes színészképzés története - 2. rész (Dr. Gajdó Tamás) Szerkesztő: Egri Bálint
Folytatjuk négy héttel ezelőtt megkezdett témánkat! A magyarországi intézményes színészképzés történetét Dr. Gajdó Tamással, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tudományos főmunkatársával tekintjük át. Az első részben eljutottunk a Színészeti Tanoda 1865-ös megalapításától egészen 1948-ig, addig az évig, amikor az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiát átnevezték Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Innen vesszük fel a fonalat. Zenei szerkesztő: Csiba Lajos.
1:30
aktuális és hírműsorok
Elkészült a város első okoszebrája. Tagszervezeteket toboroz a Nemzeti Ifjúsági Tanács. Nyitásra kész a kámoni fiókkönyvtár.
» bővebben...
2:00
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések A magyarok kitelepítése Csehszlovákiából. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A magyar Országgyűlés 2012-es határozata alapján minden év április 12-én országgyűlési emléknap keretében emlékeznek meg „a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kitelepített magyarokról. Azokra az időkre emlékezik Salamon Konrád történésszel Pécsi Krisztina.
2:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Húsvét reményt adhat számunkra az újrakezdésre Szerkesztő: Sallai Éva
Dr. Gloviczki Zoltán, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az alábbi gondolatokat fogalmazta meg húsvéti üzenetében az AVKF hallgatói, oktatói, munkatársai, valamint a közoktatásban résztvevő tanulók és pedagógusok számára: "A járványhelyzet, különösen - mások mellett - a tanulók, pedagógusok, hallgatók és oktatók számára súlyos változást, a megszokott élettől való kivételes és hosszas elszakadást jelenti. Mindez ajándék, lehetőség is. A Katolikus Egyház és közösség húsvétkor az egyre nagyobb sötétséget, a véget - de az ebből való feltámadást, új életet ünnepli legnagyobb ünnepén. Újra és újra átéli a húsvét titkát, tehát várakozása nem reményvesztett, mégis fontos eszköz arra, hogy a lemondással, böjttel, elcsendesüléssel önmagában is érték lehessen, alkalom életünk, értékrendünk át- és újragondolására, megerősítésére. Ma, itt és most különleges meghívás a számunkra ez az ünnepkör. A húsvéton is túlmutató reményt ad az újrakezdésre. Érdemes megállnunk és merítenünk." Dr. Gloviczki Zoltánnal, aki március 15-én „a pedagógusképzés iránti elkötelezettsége, valamint elhivatott oktatói és kimagasló színvonalú oktatásirányítói tevékenysége elismeréseként” a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült, Sallai Éva beszélgetett, a zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince. (fotók: avkf.hu)
3:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
Szenvedély, értelem, látvány és katarzis Barta Dóra koreográfussal beszélgetünk Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Kortárs forma párosul klasszikus alapú, virtuóz tánctudással; elképesztő, határokat feszegető látványvilág hordozza az örökérvényű tartalmat: katarzis, amilyenben ritkán van része a nézőnek. Ez Barta Dóra rendkívüli táncelőadásainak, koreográfiáinak a titka. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban működő tánctagozat, a Kecskemét City Balett vezetője, Barta Dóra Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész a vendégünk..
4:30
ismeretterjesztő műsorok
A tervek szerint májusban Rómában kerül sor Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című dokumentumfilmjének nemzetközi bemutatójára. Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa A Szent Ignác útja – Camino Ignaciano címet viselő zarándokfilm hazai premierjét – melynek forgatókönyvét Tolvaly Ferenc rendező és Balázs Zsuzsa újságíró együtt írta – szeptemberre, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére tervezik az alkotók. A dokumentumfilmmel egyidejűleg a történet alapjául szolgáló regény is megjelenik. A film négy fiatal zarándok belső lelki útját követi nyomon. Műsorunkban az alkotókkal beszélgetünk. Fotó: jezsuita.hu
5:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Fehérvári Jákó: Hogy szívünk megegyezzék szavunkkal című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (40/29.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Aradi-Beöthy Péter
» bővebben...
6:52
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
» bővebben...
7:50
publicisztika
Horváth Pál olvassa fel írását Progresszív keresztények?
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:08
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:17
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
» bővebben...
8:23
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:42
publicisztika
A gyermekek alvásproblémái, illetve ezek kezelése és megelőzése Szerkesztő: Balázs Zsanett
Dr. Benedek Pálma fül-orr-gégészt, szomnológust, a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet Alvásdiagnosztikai és Terápiás Laboratóriumának vezetőjét kérdezzük.
8:52
zenei műsorok
Szerkesztő: Magyar Kornél
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta A Tóth Sándor irodalmi munkái, Postamúzeum online, Kulturmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
A Felvidéken, Gömörország fővárosában, Rimaszombatban született A. Tóth Sándor festőművész, a költő Tompa Mihály és Ferenczy István, a magyar szobrászművészet megteremtőjének szülővárosában. A Magyar Örökség -díjas rajztanár és festő Rudnay tanítványa volt, bejárta Nyugat-Európát és megalapította a francia bábművészetet. Azt azonban nem tudtuk, hogy milyen kapcsolatban állt a költészettel, az irodalommal, mint társművészettel. Ennek járt utána a Költészet Napja alkalmából Kövesdy Zsuzsa, a művész fia, dr.Tóth Gábor Sándor segítségével. Kisfaludy Júliával, a Postamúzeum igazgatójával beszélgetünk a régi kommunikációs formákról és búcsút veszünk a távirattól is, amit most már csak a múzeumban adhatunk fel. A Postamúzeum egyelőre még zárva tart, de online virtuális sétákon a Balatonszemesi és a Nagyvázsonyi kiállítótereket is bejárhatjuk, valamint böngészhetjük a fotótárat és a múzeumi digitárban a kiállított tárgyakat is megnézhetjük.
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Hogyan működik az immunrendszer? Szerkesztő: Szentirmai Ágnes Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Az immunrendszer szervezetünk rendkívül bonyolult, kiválóan szervezett és összetett védekező mechanizmusa. Egy-egy betegség leküzdésénél az egyén szintjén, szinte mindig szóba kerül az állapota. Konkrét helye nincs meghatározva, elemei jóformán mindenhol jelen vannak, bőrfelületen, nyálkahártyákon, vérben és a belső szervek, szövetek között. Komplexitását az is mutatja, hogy két egymásra épülő része -a veleszületett és a szerzett immunrendszerünk- egymással tökéletes összhangban tudják védeni a szervezetet. De hogyan érezhetjük működésének hatékonyságát, vagy éppen gyengeségét? Hogyan látják az immunrendszert a tudósok, s mire irányulnak a legnépszerűbb kutatások?
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
aktuális és hírműsorok
zalaegerszegi összeállítás Jól haladnak a tavaszi vetési munkák, újra nyitnak a könyvtárak, sajtófotó kiállítás másképp. Szerkesztő: Jóna István Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Megyénkben jól haladnak a tavaszi vetési munkák: Sabján Krisztián a NAK megyei elnöke számol be a részletekről. Újra nyitnak a könyvtárak a megyeszékhelyen, a részletekről Kiss Gábor igazgató ad tájékoztatást. Sajtófotó kiállítás egy kicsit másképp – Seres Péter fotó összefoglalója. Közel 6000 tonna szemetet gyűjtöttek az illegális lerakóhelyek felszámolásával- Bauer Arnold, a Zala –Müllex Kft. ügyvezető igazgatója értékel.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Zágoni Balázs: Barni könyve Felolvassa: Csőre Gábor Rendezte: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (8/1.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Barlay Zsuzsa
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
egyéb közéleti műsorok
A nyugati világban egyre gyakrabban jár szankció a globalista elitek érdekeivel ellentétes konzervatív vélemények megfogalmazásáért. Szerkesztő: Kövér Tamás
A Deutsche Welle torzítva számolt be az ügyről, és Petry Zsolt homofób megjegyzéséről írt -, amiről szó sincs, sőt. A Gulácsi-poszt kapcsán Petry Zsolt az interjúban kiállt a focista véleménynyilvánítási szabadsága mellett, még akkor is, ha ő ezzel a véleménnyel nem ért egyet A Sátán állandóan kénkövet fúj, ördögien kacag, és tüzes vasvillát ráz -, de nincs démona. Isten egy szót sem szól, semmit nem fúj és ráz -, s mégis megborzongunk, ha találkozunk vele. Ezek lényeges különbségek - írja a szenvedély természetrajzáról Márai. Az angliai Oxfordi Egyetem Zenetudományi Karán tanárok egy csoportja azt tervezi, hogy eltávolítja a tantervből a „fehér gyarmatosítóknak" bélyegzett klasszikus zeneszerzőket, tehát tiltólistára kerülhet Wolfgang Amadeus Mozart, Ludwig van Beethoven és Franz Joseph Haydn, illetve Johann Sebastian Bach. Mindez a radikális baloldali Black Lives Matter-mozgalom nyomására történhet.
11:30
zenei műsorok
Elfelejtett szerzők, elfelejtett zeneművek Szerkesztő: Peresztegi Attila
» bővebben...
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép Műsorvezető: Juhász Előd
» bővebben...
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Liber Endre, a Tükrös Zenekar brácsása és cimbalmosa. Szerkesztő: Balogh Tibor
» bővebben...
13:30
irodalmi és versműsorok
Móricz Zsigmond: A galamb papné A regényből Kálloy-Molnár Péter olvas fel. Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna 15/6.
Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb műsorok
Szenvedély, értelem, látvány és katarzis Barta Dóra koreográfussal beszélgetünk Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Kortárs forma párosul klasszikus alapú, virtuóz tánctudással; elképesztő, határokat feszegető látványvilág hordozza az örökérvényű tartalmat: katarzis, amilyenben ritkán van része a nézőnek. Ez Barta Dóra rendkívüli táncelőadásainak, koreográfiáinak a titka. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban működő tánctagozat, a Kecskemét City Balett vezetője, Barta Dóra Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész a vendégünk..
15:30
aktuális és hírműsorok
debreceni, kiskőrösi és pécsi összeállítás
Debreceni hírek: - A Varázserdő projekt a második üteméhez érkezett. - Veszélyeztetett magzatokért imádkoznak Debrecenben. Kiskőrösi hírek: - Bejutott az országos Curie Környezetvédelmi Emlékverseny döntőjébe a Kertvárosi Iskola csapata. - Nemzetközi fesztiválon öregbítheti Kalocsa hírnevét a Hagyományőrző Egyesület.
16:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
16:04
aktuális és hírműsorok
Amerikában is elismert Lukács József békéscsabai mesteredző.Sportlélektani elemzés Radnóti Lászlótól. Szerkesztő: Nagy Imre
A 79 éves Lukács József békéscsabai mesteredző, méltán sorolható a magyar tornasport ikonjai közé. A női tornászválogatottat két olimpián is vezető korábbi szövetségi kapitányt a közelmúltban - Keleti Ágnes és Supola Zoltán mellett - , a magyar és az európai tornasportért végzett több évtizedes, kiemelkedő szakmai tevékenységéért magas állami kitüntetést, a Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehette át. Fábián István vele készített interjúja – egy kicsit több évtizedes ismeretségük okán is – számos olyan érdekes információval szolgál, amelyet talán még a sportágat figyelemmel kísérők is most hallanak először s amelyeket ezeket a tornasport kulisszatitkai közé sorolhatjuk. Dolgozott az Egyesült Államokbeli Sacramentóban is. 1996-ban Atlantában négy tanítványa is tagja volt az olimpiai keretnek. Életművéért 2011-ben a magyar torna Halhatatlanok Klubjába választották. Együtt élünk egy fogalommal,naponta találkozunk vele és legalább ennyiszer a szánkra is vesszük. Sajátos érzelmek kapcsolódnak hozzá - néha tömegeket tud extázisba sodorni,máskor gyászba dönteni. Ha még nem találta volna ki kedves Hallgatónk,hogy miről van szó és mi a témája Radnóti László kollégám sport-nyelvészeti és lélektani elemzésének,akkor tekintse kérem ezt meghívónak az együtt-gondolkodásra.
16:30
zenei műsorok
"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz" József Attila megzenésített verseit hallják, valamint két versét Latinovits Zoltán mondja el. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
vallási műsorok
hitéletünk krónikája Irgalom és megbocsátás - Nyéky Kálmán A feltámadás örömében - Tóth Kálmán Szentségimádási lánc NEK - Ozsváth Judit Új püspök: Berta Tibor Szerkesztő: Madocsai Bea
» bővebben...
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Hogyan működik az immunrendszer? Szerkesztő: Szentirmai Ágnes Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Az immunrendszer szervezetünk rendkívül bonyolult, kiválóan szervezett és összetett védekező mechanizmusa. Egy-egy betegség leküzdésénél az egyén szintjén, szinte mindig szóba kerül az állapota. Konkrét helye nincs meghatározva, elemei jóformán mindenhol jelen vannak, bőrfelületen, nyálkahártyákon, vérben és a belső szervek, szövetek között. Komplexitását az is mutatja, hogy két egymásra épülő része -a veleszületett és a szerzett immunrendszerünk- egymással tökéletes összhangban tudják védeni a szervezetet. De hogyan érezhetjük működésének hatékonyságát, vagy éppen gyengeségét? Hogyan látják az immunrendszert a tudósok, s mire irányulnak a legnépszerűbb kutatások?
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Aradi-Beöthy Péter
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Zágoni Balázs: Barni könyve Felolvassa: Csőre Gábor Rendezte: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (8/1.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Barlay Zsuzsa
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Arany János vitatott versei Szerkesztő: Kövér Tamás
a Költészet Napja után, emlékezve arra az irodalmi vitára, amit egyesekből a Szibinyányi Jank, és a Zách Klára című versek kiváltottak; A képen: Arany János
20:17
publicisztika
Horváth Pál olvassa fel írását Progresszív keresztények?
» bővebben...
20:27
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:30
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta A Tóth Sándor irodalmi munkái, Postamúzeum online, Kulturmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
A Felvidéken, Gömörország fővárosában, Rimaszombatban született A. Tóth Sándor festőművész, a költő Tompa Mihály és Ferenczy István, a magyar szobrászművészet megteremtőjének szülővárosában. A Magyar Örökség -díjas rajztanár és festő Rudnay tanítványa volt, bejárta Nyugat-Európát és megalapította a francia bábművészetet. Azt azonban nem tudtuk, hogy milyen kapcsolatban állt a költészettel, az irodalommal, mint társművészettel. Ennek járt utána a Költészet Napja alkalmából Kövesdy Zsuzsa, a művész fia, dr.Tóth Gábor Sándor segítségével. Kisfaludy Júliával, a Postamúzeum igazgatójával beszélgetünk a régi kommunikációs formákról és búcsút veszünk a távirattól is, amit most már csak a múzeumban adhatunk fel. A Postamúzeum egyelőre még zárva tart, de online virtuális sétákon a Balatonszemesi és a Nagyvázsonyi kiállítótereket is bejárhatjuk, valamint böngészhetjük a fotótárat és a múzeumi digitárban a kiállított tárgyakat is megnézhetjük.
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
egyéb műsorok
Kánya Kinga gyászkísérővel a Covid okozta veszteségek feldolgozásáról beszélgetünk. Szerkesztő: Gerbei Anita
Kánya Kinga gyászkísérővel a Covid okozta veszteségek feldolgozásáról beszélgetünk.
21:50
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
vallási műsorok
hitéletünk krónikája Irgalom és megbocsátás - Nyéky Kálmán A feltámadás örömében - Tóth Kálmán Szentségimádási lánc NEK - Ozsváth Judit Új püspök: Berta Tibor Szerkesztő: Madocsai Bea
» bővebben...
23:00
irodalmi és versműsorok
Móricz Zsigmond: A galamb papné A regényből Kálloy-Molnár Péter olvas fel. Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna 15/6.
Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
23:30
zenei műsorok
Válogatás az 1860. március 13-án született osztrák zeneszerző, Hugo Wolf műveiből. Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
ugo Wolf: Szimfónia - Scherzo, Finale Közjáték a Corregidor címu operából Olasz szerenád Előadja a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Dittrich Fischer-Dieskau.