Ajándék és titok. Epizódok II. János Pál pápa életéből.
10. rész – „Papi és püspöki hivatás”
A Szentatya önéletrajzi írásából Szélyes Imre olvas fel.
Közreműködik: Jónás Gabriella
Az összeállítást Horváth János, Dévény Mária, Poór Tünde és
Sárospataki Zsuzsanna készítette.
1865. április 16-án jelent meg a Pesti Naplóban Deák Ferenc „húsvéti cikke”.
Szerkesztő: Kövér Tamás
Ha történészi feladat felmérni egy újságcikk történelemformáló súlyát, most Márai Sándornak az újságíró és történész Simányi Tiborral folytatott levelezéséből idézek: miként vélekedett Márai Sándor 1988-ban a Budapesten megkezdődött rendszerváltoztatásról. A médiavilág akkori működése okán még Márainak a Szindbád hazamegy című regényének kezdetéből is idézek...
A Facebook jelenleg kikerülhetetlen tényező az online világban, így hát kénytelenek vagyunk együtt élni vele. A véleményterrornak nem szabad behódolni, a szólásszabadság lábbal tiprását pedig nem szabad némán tűrni.
Miközben arra bíztatom Önöket, hogy idegenkedésüket legyőzve, használják a modern médiaeszközöket – rádiónk honlapján például a már elhangzott műsorok is újrahallgathatók – és telefonos appunk is létezik: útközben is előkreshetnek a Magyar Katolikus Rádióból bármit - akár vonaton, akár metróban, akár autóban utaznak -, és ha már sikerült ennyire betagozódniuk a korszakba, kérem: az ártalmakra – melyekről az imént szóltunk – szintén figyelmeztessék a fiatalabbakat. A személyes vélrmény, útmutatás tán még ma is hatékonyabb példázat a képernyőkön terjesztett téveszméknél. Mindeddig legalább is így tapasztaltuk.
hitéletünk krónikája
Szent György - Cseh Zoltán plébános
Brunszvik Teréz - Csillag Éva
Katekéta lelkipásztori munkatárs-képzés
Igent mondok! online női lelkigyakorlat
Szerkesztő: Madocsai Bea
Szent Györgyöt a világegyház április 23-án ünnepli, a magyar egyházban azonban – Szent Adalbert ünnepe miatt – április 24-én emlékezünk meg róla. Cseh Zoltán plébános a Kőbányai Szent György templom plébánosa.
Brunszvik Teréz mély hitű asszony volt, az első kisdedóvók megalapítója, a világ az óvodák napját mégis Friedrich Fröbel születésének napjához, április 21-hez köti. Csillag Éva hitoktató segít megismerni történelmünk eme nem eléggé ismert nőalakját. Anyák napja előtt is érdemes rá figyelni, hiszen szép példája ő a lelki anyaságnak.
Az Apor Vilmos főiskola Katekéta-lelkipásztori munkatárs képzésre várja a jelentkezőket május 15-ig. Az intézmény tudományos rektorhelyettesét, Lovassy Attila atyát először arra kértük, mondja el, mi a katekéták és mi a lelkipásztori munkatársak feladata.
Igent mondok! címmel 30 napos, online női lelkigyakorlat indul május hónapban a Jézus Szíve Társaság szervezésében. A jelentkezők Mária életének eseményei mentén minden nap emailben kapnak bevezető gondolatokat, szentírási részleteket, képeket és zenéket, valamint ösztönző gyakorlatokat. S közben kiderül: Mária életének szemlélése közben minden nő a saját történetére ismerhet. A szervezők közül Jacsó Annamáriától és Balla Erika szerzetestől telefonon érdeklődött.
Klímaszorongás és ökopszichológia. Haraszti-Tatár Kata tanácsadó szakpszichológussal beszélgetünk.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Az Amerikai Pszichológiai Társaság meghatározása szerint a klímaszorongás, vagy másnéven ökoszorongás a környezetei katasztrófától való krónikus félelem.
Ennek megjelenése a természettől való elidegenedés folyamatába illeszkedik, az urbanizáció, a városiasodás miatt egyre kevesebb a kapcsolatunk a környezetünkkel. Gondoljunk csak bele, a fővárosban-Budapesten, vagy bármely más településen élve mennyire távol kerültünk a természettől.
A klímaszorongás létező jelenség, nem úri huncutság, amit kényelmes modern világunkban azért találtunk ki, hogy legyen még egy ok, ami miatt bizonytalannak láthatjuk életünk.
Ökopszichológia, ökobűntudat, ökológiai én. Mindezekről Haraszti Tatár Kata tanácsadó szakpszichológussal beszélgetünk.
76 éves korában április 24-én elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója. Senánszky Petra sporttörténelmet írhat
Szerkesztő: Nagy Imre
76 éves korában április 24-én elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója. Az 1972- es tájfutó-világbajnokságon övé lett az egyéni aranyérem. 1980 és 1990 között a magyar tájfutó-válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett Az egy éve készült interjú részletével emlékezünk a harmincnégyszeres országos bajnokra.
Senánszky Petra többszörös világ- és Európa-bajnok, Világjátékok győztes uszonyos úszó sporttörténelmet írhat, amennyiben a májusi úszó EB-n 50 méteren kvótát szerez az olimpiára.
Vajon csinál-e három fecske nyarat a Formula 1 alighogy elkezdődött futamai során? - Radnóti László jegyzete.
Mik egy dietetikus általános étkezési tanácsai? Hogy kell érteni, hogy a fenntartható étkezés a bevásárlásnál kezdődik? Miért előnyösebb, ha egykomponensű élelmiszereket választunk? Mi egy ideális napi menüsor?
Mindezen kérdésekre választ kapunk Mozsáry Kinga dietetikustól, akivel Bognár Anna beszélget.
kulturális paletta
Révész Ákos festőművész kiállításai filmen;
Kultúrmorzsák rovat;
Déri Múzeum: Határ-sorsok címmel új időszaki kiállítás
Szerkesztő: Tóth János András
szombathelyi összeállítás
Esküvői szezon járvány idején
Szerkesztő: Perlaki Nóra
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Kis létszámú esküvők, maszkos násznép és távolságot tartó rokonok jellemzik a járvány idején tartott esküvőket. A tavaszi, nyári rendezvények vajon idén hogyan alakulnak? Három szombathelyi szolgáltató válaszolt Perlaki Nóra kérdéseire.
Rubint Rella mesél a sport iránti szeretetéről és hivatásáról
Szerkesztő: Szabó Fruzsina
Rubint Rellának gyermekkora óta jelen van az életében a sport. 9 évig versenyszerűen kézilabdázott, 4 évig úszott és a táncparketten is kipróbálta magát. 16 évesen egy térdsérülés következtében abba kellett hagynia a kézilabdát, a sport iránti rajongása azonban egy percig sem enyhült. Ekkor fordult a figyelme az Alakreform felé. A fiatal nőnek nagyon fontos az egészségtudatosság, ezért is a Szent István Egyetem Egészségtudományi Karán élelmiszermérnökként végzett. Rella szívügyének tekinti, hogy segítsen az embereknek a sportban és életmódváltásban, így Youtube csatornáján videóiban rendszeresen beszél az egészséges táplálkozásról, alapanyagokról, diétákról, illetve edzésterveket is készít azoknak, akik kicsit szeretnének egészségesebben élni a hétköznapokban.
a könnyűzene kiválóságai
Ma a Kormorán zenekar, a Szkítia együttes, Neil Young, Szvorák Katalin és a Tárkány Művek felvételei forognak.
Szerkesztő: Balogh Tibor
Klímaszorongás és ökopszichológia. Haraszti-Tatár Kata tanácsadó szakpszichológussal beszélgetünk.
Szerkesztő: Kozák Annamária
Az Amerikai Pszichológiai Társaság meghatározása szerint a klímaszorongás, vagy másnéven ökoszorongás a környezetei katasztrófától való krónikus félelem.
Ennek megjelenése a természettől való elidegenedés folyamatába illeszkedik, az urbanizáció, a városiasodás miatt egyre kevesebb a kapcsolatunk a környezetünkkel. Gondoljunk csak bele, a fővárosban-Budapesten, vagy bármely más településen élve mennyire távol kerültünk a természettől.
A klímaszorongás létező jelenség, nem úri huncutság, amit kényelmes modern világunkban azért találtunk ki, hogy legyen még egy ok, ami miatt bizonytalannak láthatjuk életünk.
Ökopszichológia, ökobűntudat, ökológiai én. Mindezekről Haraszti Tatár Kata tanácsadó szakpszichológussal beszélgetünk.
debreceni, kiskőrösi és pécsi összeállítás
debreceni, kiskőrösi és pécsi összeállítás
Debreceni hírek:
- Multifunkcionális pályát kap a debreceni Szent László Gimnázium.
- "Az év feltörekvő városa" címet kapott Debrecen.
Kiskőrösi hírek:
- A nyelvvizsgamentesség az idei évre már nem vonatkozik.
- Rendezett környezet várja az ötös körzet lakóit Kalocsán.
Mészáros István emlékezete (1927-2021)
Szerkesztő: Mezei Károly
Az elmúlt száz év legjelentősebb pedagógiatörténésze volt. Tanár, író, tudós, akadémikus, emellett kitűnő ismereterjesztőként - a tudományos lapokon és a rádiókon keresztül - a közkultúra szolgálója. Kutatta és megírta a teljes magyar iskolatörténet - beleértve annak egyháztörténeti vonatkozásait - a kezdetektől, 996-tól napjainkig.
A Mindszenty-kutatás doyenje, aki már a rendszerváltozás előtt - egzisztenciáját is kockára téve - igyekezett megtisztítani az állampárt által meghamisított Mindszenty-képet, majd utóbb ő állította össze a bíboros szentté avatási eljárásához szükséges bibliográfiát.
Műsorunkban tisztelettel adózunk Mészáros István hatalmas, értékes és maradandó életműve előtt. R.I.P.
Szerkesztő-műsorvezető: Mezei Károly
Fotó: Magyarországi Mindszenty Alapítvány, Magyar Kurír
közéleti beszélgetések
Milyen eredményt hozna egy népszavazás az Unióban az Európai Egyesült Államokról?
Vendégünk Barthel-Rúzsa Zsolt.
Szerkesztő: Sályi András
Azt gondoltuk - vagy csak reméltük -, hogy a 20. után a 21. század könnyebb lesz. Egyelőre ez a bizakodás nem feltétlenül vált be.
Milyen Magyarország alkalmazkodóképessége a válságok korában, mennyire készült fel az újabb kihívásokra? Talán ez a legfontosabb kérdés, melyre a Magyarország 2021 című - a Századvég kiadó gondozásában kiadott - kötet válaszokat keres.
Az alcím: Társadalom, gazdaság és politika napjainkban
A könyv egyik szerkesztője Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese.
közéleti beszélgetések
Miért pusztulnak a méhek? Sipos József növényorvos és méhészmester a vendégünk.
Szerkesztő: Sályi András
Kell-e félnünk attól, hogy egyszercsak eltűnnek a beporzó rovarok - persze elsősorban a méhek? Mi okozza a méhcsaládok aggasztó csökkenését - immáron Magyarországon is. És mi a kivezető út ebből a helyzetből? Kesergés helyett bőven van tennivaló - akár még a városi emberek számára is.
kulturális paletta
Révész Ákos festőművész kiállításai filmen;
Kultúrmorzsák rovat;
Déri Múzeum: Határ-sorsok címmel új időszaki kiállítás
Szerkesztő: Tóth János András
Debrei Éva festő
"Nekem egy kép legyen szép! Éppen elég csúfság van a világban anélkül is, hogy még magunk állítanánk elő." Pierre Auguste Renoir
Szerkesztő: Liptay Katalin
Debrei Éva festőművész Karácsondon él. Tagja az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak, számos önálló és közös kiállítása volt itthon és külföldön egyaránt. Alkotótáborokban, festőversenyeken is találkozhatunk képeivel, nem egyszer a díjnyertesek között. Polgári foglalkozása sokáig a számszaki, könyvelői területen tartotta, akkor még csak nemes hobbyja volt a rajzolás, festés. Azután különös, nem szokványos módon egy betegség "szabadította fel". Rokkantnyugdíjasként immár teljes szívvel-lélekkel azt csinálhatja, amire született. Témáiról, műfajairól, vonzalmairól mesél a telefoninterjúban.
közéleti beszélgetések
Milyen eredményt hozna egy népszavazás az Unióban az Európai Egyesült Államokról?
Vendégünk Barthel-Rúzsa Zsolt.
Szerkesztő: Sályi András
Azt gondoltuk - vagy csak reméltük -, hogy a 20. után a 21. század könnyebb lesz. Egyelőre ez a bizakodás nem feltétlenül vált be.
Milyen Magyarország alkalmazkodóképessége a válságok korában, mennyire készült fel az újabb kihívásokra? Talán ez a legfontosabb kérdés, melyre a Magyarország 2021 című - a Századvég kiadó gondozásában kiadott - kötet válaszokat keres.
Az alcím: Társadalom, gazdaság és politika napjainkban
A könyv egyik szerkesztője Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese.
közéleti beszélgetések
Miért pusztulnak a méhek? Sipos József növényorvos és méhészmester a vendégünk.
Szerkesztő: Sályi András
Kell-e félnünk attól, hogy egyszercsak eltűnnek a beporzó rovarok - persze elsősorban a méhek? Mi okozza a méhcsaládok aggasztó csökkenését - immáron Magyarországon is. És mi a kivezető út ebből a helyzetből? Kesergés helyett bőven van tennivaló - akár még a városi emberek számára is.
Mozart Haydnnak - Schubert-módra...
Szerkesztő: Marton Árpád
A Zenei Kincsestárban Mozart 428-as Köchel-számú, Esz-dúr vonósnégyesét hallhatjuk a legendás bécsi Schubert Kvartett kifinomult, egyúttal életteli fölvételéről. A Haydnnak dedikált kvartettciklus harmadik darabját már alaphangneme is az elmélyült és emelkedett gondolatok kifejezésére predesztinálja – Mozart filozofikus hajlamait juttatván szóhoz.