Franz Werfel novelláját Tandori Dezső fordította.
Felolvassa: Dunai Tamás
Hangmester: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna
Rendezte: E. Román Kata
Németh Ádám játékvezető
Szerkesztő: Szabó Fruzsina
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Németh Ádám 1998-ban tette le a játékvezetői vizsgát, majd a megyei bajnokságok után 2007-ben mutatkozott be országos szinten is: azóta 115 NB I-es mérkőzésen fújta már a sípot. Egyetemi tanulmányai során elvégezte a teológiát: hittanárként végzett, egyházjogot is tanult. Hitét megélő sportemberként saját meggyőződését senkire nem erőlteti rá, de ha esetleg rákérdez valaki, szívesen beszél Isten kapcsolatáról. Mai műsorunkban vele beszélgetünk sportról, hitről, életszemléletről.
Miniportré Kertész János Ferenc tokaji plébánosról
Kertész János Ferenc esperessel, tokaji plébánosával Szerdahelyi Csongor beszélget. A teljes beszélgetés a magyar borok leghíresebb településének templomáról, illetve hitéletéről vasárnap, a Templom-térképben hangzik majd el.
Érzések, benyomások, új gondolatok az Oltáriszentségről. - NEK2020 szabadtéri kiállítás Székesfehérváron
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
A szeptemberben megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hívja fel a figyelmet az a különleges szabadtéri tárlat, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata hozott létre a világtalálkozó eseményére.
A kiállítók időjárásálló installációkat készítettek, melyeket elsőként Székesfehérváron tárták a nagyközönség elé. A NEK2020 kiállításról Smohay András művészettörténész, múzeumigazgatót és Spányi Antal püspököt kértük mikrofon elé rovatunkban.
kulturális paletta
Nagyerdei Szabadtéri Játékok | Nagykarácsony c. film | Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
- Változatos műfaji kínálattal várja a nézőket a Nagyerdei Szabadtéri Játékok programsorozata Debrecenben. Június 8. és szeptember 9. között összesen húsz színházi előadás látható a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, a nyolc vendégtársulat tíz, és a Csokonai Színház kilenc előadása, valamint a saját ősbemutató a színházi évad teljes műfaji keresztmetszetét adja.
Ungvári Judit kollégám kérdezi Bódor Editet, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjét.
- Online és offline programokat gyűjtöttünk össze Kultúrmorzsák rovatunkban. Könnyűzenei koncertek, online streamek és rádióajánló.
- Lévai Balázs producerrel beszélgetünk a Nagykarácsony című, éppen forgó filmről, melyet a tervek szerint idén év végén mutatnak majd be.
családi magazin
Megújít-lak - az Egyházközségi Nővérek Társaságának házasság-megújító kis háza Piliscsabán
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
szombathelyi összeállítás
Ki volt Isis istennő?
Szerkesztő: Tanai Ibolya
A savariai Isis-szentély főhomlokzatának leginkább ismert eleme Isis istennő domborműve. Az egyiptomi istennő ábrázolása számtalan régészeti és művészettörténeti problémát vet fel, ezek közül számunkra talán a legérdekesebb: miért is ül a hosszú ruhás, kezében egy fura csörgőt tartó nőalak egy kutya hátán? A kérdésekre Sosztarits Ottó régész válaszol.
mesés irodalom
1.) Zágoni Balázs: Liliom és Rózsa
Zenéjét szerezte és rendezte: Egri Bálint (14/8.)
Anyakirályné: Molnár Piroska
Királyné: Gubás Gabi
Király: Anger Zsolt
Liliom: Császár Réka
Rózsa: Gáspár Kata
Bözsi: Albert Csilla
Miniszterelnök: Dunai Tamás
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Hangmérnök: Liszkai Károly és Gera Csilla
Rendezőasszisztens: Csókné Varga Hedvig és Varga Zita
Szerkesztő: E. Román Kata és Varga Andrea
_____________________________________________________
2.) Tordon Ákos: Macskabolt
Felolvassa: Ruttkay Laura
Hangmérnök: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Rendezte: E. Román Kata
a könnyűzene kiválóságai
Mai vendég Szabó Tamás szájharmonika-művész, énekes és Honfi Imre Olivér gitáros, zeneszerző, a Mojo zenekar zenészei.
Szerkesztő: Balogh Tibor
Kiskőrös és térsége hírek:
- 10 milliót hozhat a konyhára, ha valaki remekel az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
- Megnyitott az Astriceum Érseki Múzeum, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal készülnek a nyárra.
Debreceni hírek:
- Újra megnyitja debreceni bázisát a Wizz Air.
- Új elemmel bővült a józsai sportközpont.
külpolitikai beszélgetések
1.Szíriai választások: csalás? Stabilitás utáni vágy?
2. Meghiúsult svájci-uniós egyezmény: fontosabb volt a szuverenitás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Szíria. Május 26-án választásokat tartottak Szíriában, amit hatalmas többséggel – a voksok 95,1 százalékával – a hivatalban lévő elnök, Bassár el-Aszad nyert meg. A választást csalásnak minősítette az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Törökország, valamint az Európai Unió. Miért? Ki segít Aszadnak, és aki nem segít, miért nem? Lesz-e végleges béke, lesz-e újjáépítés? Az Antall József Tudásközpont Közel-Kelet szakértőjét, Krajcsír Lukácsot kérdezzük.
(Fotó: Time Magazine)
2. Svájc. A semleges kis ország köszöni szépen, nem kér az Európai Unióból, pedig Brüsszel szerette volna közelebb vonni piacához a gazdag országot. Svájc kilépett az Európai Unióval való bilaterális egyezményről szóló tárgyalásokból, mert félti a jogi szuverenitását. Szakértőnk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója, volt berni és bellini nagykövet, Prőhle Gergely.
családi magazin
Megújít-lak - az Egyházközségi Nővérek Társaságának házasság-megújító kis háza Piliscsabán
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
mesés irodalom
1.) Zágoni Balázs: Liliom és Rózsa
Zenéjét szerezte és rendezte: Egri Bálint (14/8.)
Anyakirályné: Molnár Piroska
Királyné: Gubás Gabi
Király: Anger Zsolt
Liliom: Császár Réka
Rózsa: Gáspár Kata
Bözsi: Albert Csilla
Miniszterelnök: Dunai Tamás
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Hangmérnök: Liszkai Károly és Gera Csilla
Rendezőasszisztens: Csókné Varga Hedvig és Varga Zita
Szerkesztő: E. Román Kata és Varga Andrea
_____________________________________________________
2.) Tordon Ákos: Macskabolt
Felolvassa: Ruttkay Laura
Hangmérnök: Liszkai Károly
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Rendezte: E. Román Kata
kulturális paletta
Nagyerdei Szabadtéri Játékok | Nagykarácsony c. film | Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
- Változatos műfaji kínálattal várja a nézőket a Nagyerdei Szabadtéri Játékok programsorozata Debrecenben. Június 8. és szeptember 9. között összesen húsz színházi előadás látható a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, a nyolc vendégtársulat tíz, és a Csokonai Színház kilenc előadása, valamint a saját ősbemutató a színházi évad teljes műfaji keresztmetszetét adja.
Ungvári Judit kollégám kérdezi Bódor Editet, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjét.
- Online és offline programokat gyűjtöttünk össze Kultúrmorzsák rovatunkban. Könnyűzenei koncertek, online streamek és rádióajánló.
- Lévai Balázs producerrel beszélgetünk a Nagykarácsony című, éppen forgó filmről, melyet a tervek szerint idén év végén mutatnak majd be.
Csíksomlyó a szocializmus éveiben
Szerkesztő: Pál Amanda
A csíksomlyói búcsút kísérő hatósági zaklatásokról, a megfigyelésekről, betiltásról és a 80-as évek magyar ellenzéki megmozdulásairól is beszélgettünk Tóth Eszter Zsófia történésszel.
külpolitikai beszélgetések
1.Szíriai választások: csalás? Stabilitás utáni vágy?
2. Meghiúsult svájci-uniós egyezmény: fontosabb volt a szuverenitás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Szíria. Május 26-án választásokat tartottak Szíriában, amit hatalmas többséggel – a voksok 95,1 százalékával – a hivatalban lévő elnök, Bassár el-Aszad nyert meg. A választást csalásnak minősítette az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Törökország, valamint az Európai Unió. Miért? Ki segít Aszadnak, és aki nem segít, miért nem? Lesz-e végleges béke, lesz-e újjáépítés? Az Antall József Tudásközpont Közel-Kelet szakértőjét, Krajcsír Lukácsot kérdezzük.
(Fotó: Time Magazine)
2. Svájc. A semleges kis ország köszöni szépen, nem kér az Európai Unióból, pedig Brüsszel szerette volna közelebb vonni piacához a gazdag országot. Svájc kilépett az Európai Unióval való bilaterális egyezményről szóló tárgyalásokból, mert félti a jogi szuverenitását. Szakértőnk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója, volt berni és bellini nagykövet, Prőhle Gergely.
Manapság szinte hihetetlennek tűnik, de volt idő, amikor az egyik legnépszerűbb zongorás szerző, Franz Schubert művei jószerével ismeretlennek számítottak még a zeneértők köreiben is. Igaz, Beethoven teljes szonáta-életműve sem szerepelt a koncerttermek műsorán. Annak pedig, aki maga nem zongorázott, más lehetősége nem akadt az irodalom teljesebb megismerésére. A fordulatot a hangrögzítés hozta el, amikor a zongoristák és a kiadók egymással versengve igyekeztek elsőként közreadni az addig ismeretlen darabokat, hogy a hallgatók immár szalonjuk magányában, tetszés szerinti időpontban újra meg újra meghallgathassák őket. Ahogyan a teljes Beethoven-életmű megismertetésében Arthur Schnabel játszott úttörő szerepet, ugyanő volt az is, aki elsőként tette elérhetővé Schubert szinte tökéletesen feledésbe merült zongoradarabjait. És ami a legérdekesebb: Schnabel olyan stílusismerettel és virtuozitással nyúlt az addig szinte sosem hallott darabokhoz, hogy fölvételei mindmáig fölülmúlhatatlanok és megkerülhetetlenek. Győződjenek meg erről Önök is a 899-es jegyzékszámú Négy Impromptu nemrégiben restaurált muzeális fölvételéről!