A görög származású kiváló labdarúgó Manno Miltiades, a BTC játékosa, atléta, úszó, evezős, gyorskorcsolyázó, kerékpáros, szobrász, festő- és grafikusművész, huszárköltő, olimpiai ezüstérmes, az első (és második) magyar futball gólkirály, igazi polihisztor, a Fradi sasos címerének tervezője.
Dr. Diószegi György Antal művelődéskutató és Joó Alfréd újságíró
kulturális- és sportmenedzser mesél róla.
közéleti beszélgetések
A Faludi Ferenc Akadémián az éghajlatváltozásról tartott előadását követően dr. Hetesi Zsolttal beszélgettünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia Átfogó ökológia fórumsorozata keretében dr. Hetesi Zsolt (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) és dr. Görföl Tibor (Pécsi Tudományegyetem) tartott előadást az éghajlatváltozás témaköréről március 24-én. Előadása témájáról dr. Hetesi Zsolttal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Víztudományi Kar, Víz- és Környezetbiztonsági Tanszék egyetemi docensével Sallai Éva beszélgetett.
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
(fotó: https://vtk.uni-nke.hu, www.ffek.hu)
Aki küldi: a szerkesztő. Aki kapja: prof. dr. Náray Szabó Gábor akadémikus, vegyészmérnök, közéleti szereplő.
Szerkesztő: Mezei Károly
Mai adásunkba - néhány hónap után - ismét Náray Szabó Gábor akadémikust hívtam meg, akit szakmai körökben kitűnő vegyészprofesszorként ismernek, a közélet iránt érdeklő emberek pedig a Professzorok Batthyány Köre meghatározó személyiségeként tisztelik.
Beszélgetésünkben a szervezet megalakulásáról, sikeres politikai- és kulturális közvélemény-formáló tevékenységéről és a közvetlenül előttünk álló sorsdöntő napokról lesz szó.
Debrecen hírei:
- Tervpályázatot ír ki a Mathias Corvinus Collegium a debreceni Aranybika épülettömbjének megújítására.
- Nyíregyházán szervezik meg az egyházmegye ministránstalálkozót.
napi interjú
A Magyar Kormány újabb, hat kamionnyi humanitárius segélyt küldött Ukrajnába. Az ünnepélyes átadás a Záhony - Csap magyar-ukrán határátkelőn volt. Nyíri Kata összeállítása.
kulturális paletta
Budapest Táncfesztivál-Velekei László
Szerkesztő: Gerbei Anita
Három Nemzet Dalai
Budapest Táncfesztivál-Velekei László
Csíksomlyói passiójátékok-szerencse Iskoladrámák
Pintér Márta Zsuzsanna, Boldog Özséb Színtársulat
családi magazin
Húsvét felé - Hitoktatók nagyböjti lelkinapja Székesfehérváron
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A negyven napig tartó nagyböjti időben van rá módunk, hogy felkészüljünk az egyházi év legnagyobb ünnepére. A keresztény családokban is bár sokféle módon készülnek az egyházi év legnagyobb ünnepére, a közösségben megélt együttgondolkodás és az ünnepi szokások gyakorlata maradandó hitélménnyé teszi a nagyböjti-húsvéti ünnepkört, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Erről szólt a hitoktatók és plébániai munkatársak nagyböjti lelki napja Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
Megújult a bázakerettyei templom.
Megjelent a Pannon Tükör idei első száma.
Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi és Tanai Ibolya
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
mesés irodalom
Tarbay Ede: Meleghozók
Felolvassa: Benedek Miklós
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (5/4.)
Tavasz
Fekete István novelláját Fehér Tibor olvassa fel.
Készítette: Gera Csilla hangmester,
Bögös Henriette zenei szerkesztő,
Csuth Judit szerkesztő, és
Sárospataki Zsuzsanna rendező (6/3.)
Aki küldi: a szerkesztő. Aki kapja: prof. dr. Náray Szabó Gábor akadémikus, vegyészmérnök, közéleti szereplő.
Szerkesztő: Mezei Károly
Mai adásunkba - néhány hónap után - ismét Náray Szabó Gábor akadémikust hívtam meg, akit szakmai körökben kitűnő vegyészprofesszorként ismernek, a közélet iránt érdeklő emberek pedig a Professzorok Batthyány Köre meghatározó személyiségeként tisztelik.
Beszélgetésünkben a szervezet megalakulásáról, sikeres politikai- és kulturális közvélemény-formáló tevékenységéről és a közvetlenül előttünk álló sorsdöntő napokról lesz szó.
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
Útszéli virágok a rádiómezőkről - Bőle Kornél domonkos szerzetes rádióprédikációiról beszél Gilányi Magdolna történész.
Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót című regényéről beszélgetünk a
szerzővel.
Szerkesztő: Mihályi Anikó
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót című regényéről beszélgetünk a szerzővel. Segítőim: Karacs Luca és Kodolányi Sára, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium 8. osztályos tanulói.
Megtudhatjuk, mi adta a késztetést a regény megírásához, és mivel tudnak azonosulni a regény meghívott olvasói.
Józsa György - '56-os forradalmár fegyver nélkül
Szerkesztő: Pál Amanda
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Hogyan lett egy egyszerű huszonéves könyvelő a salgótarjáni "rendpárti" forradalom résztvevője? Miért ítélték halálra 1957-ben, mikor nem is találtak nála fegyvert? György Sándorral, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának kutatójával beszélgettünk.
családi magazin
Húsvét felé - Hitoktatók nagyböjti lelkinapja Székesfehérváron
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
A negyven napig tartó nagyböjti időben van rá módunk, hogy felkészüljünk az egyházi év legnagyobb ünnepére. A keresztény családokban is bár sokféle módon készülnek az egyházi év legnagyobb ünnepére, a közösségben megélt együttgondolkodás és az ünnepi szokások gyakorlata maradandó hitélménnyé teszi a nagyböjti-húsvéti ünnepkört, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Erről szólt a hitoktatók és plébániai munkatársak nagyböjti lelki napja Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
mesés irodalom
Tarbay Ede: Meleghozók
Felolvassa: Benedek Miklós
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Hangmérnök: Horváth János
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (5/4.)
kulturális paletta
Budapest Táncfesztivál-Velekei László
Szerkesztő: Gerbei Anita
Három Nemzet Dalai
Budapest Táncfesztivál-Velekei László
Csíksomlyói passiójátékok-szerencse Iskoladrámák
Pintér Márta Zsuzsanna, Boldog Özséb Színtársulat
A böjt a katolikus és a református közösségekben és a népi vallásosságban
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
„A böjt az akarat edzése” – mondta Nagy Szent Gergely pápa. Jézus Krisztus 40 napos böjttel kezdte nyilvános tevékenységét. A böjt a test és a lélek megtisztulását, az ünnep szentségének befogadását készíti elő. A mértékletesség erényének cselekedete, tágabb értelemben minden erkölcsi meggondolásból fakadó önmegtagadás, főként az érzéki élvezetektől való tartózkodás. Célja a lélek fölemelése a testi vágyak megfékezésével, és a bűnbánat kifejezése. A tartózkodás a világ javaitól nem az Isten által teremtett jó dolgok megvetéséből fakad, hanem az egyensúlyt állítja helyre: lemondunk a testi élet néhány eleméről, hogy életünk testi-lelki egyensúlya helyreálljon.
A böjt katolikus és református közösségekben és a népi vallásosságban betöltött szerepéről S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutatót, ny. muzeológust kérdeztük.
Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót című regényéről beszélgetünk a
szerzővel.
Szerkesztő: Mihályi Anikó
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót című regényéről beszélgetünk a szerzővel. Segítőim: Karacs Luca és Kodolányi Sára, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium 8. osztályos tanulói.
Megtudhatjuk, mi adta a késztetést a regény megírásához, és mivel tudnak azonosulni a regény meghívott olvasói.
Józsa György - '56-os forradalmár fegyver nélkül
Szerkesztő: Pál Amanda
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Hogyan lett egy egyszerű huszonéves könyvelő a salgótarjáni "rendpárti" forradalom résztvevője? Miért ítélték halálra 1957-ben, mikor nem is találtak nála fegyvert? György Sándorral, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának kutatójával beszélgettünk.
Tavasz
Fekete István novelláját Fehér Tibor olvassa fel.
Készítette: Gera Csilla hangmester,
Bögös Henriette zenei szerkesztő,
Csuth Judit szerkesztő, és
Sárospataki Zsuzsanna rendező (6/3.)
Ez év februárjában ünnepelte ötvenedik születésnapját napjaink egyik legjelentősebb tenoristája, a mexikói származású, francia állampolgárságú Rolando Villazón. Repertoárja a régi legendákéval vetekszik: a bel canto operáktól Wagnerig, Csajkovszkijtól Mozartig, Vivalditól Pucciniig, Verditől Monteverdiig keltette életre színpadon és lemezen a hangfajára írott népszerű szerepeket éppúgy, mint a csak ínyencek által ismert ritkaságokat. S ha ez nem elég: az ünnepelt az éneklés mellett rendezőként és regényíróként is sikeres. A Zenei Kincsestárban ma este e kivételesen gazdag és színes életpálya tárul föl hét remek fölvétel erejéig. Rolando Villazón partnerei: Theresa Blank, a Müncheni Rádiózenekar Marcello Viotti illetve Michel Plasson vezényletével, a Francia Rádió Szimfonikusai Evelino Pidó irányításával, továbbá a Plácido Domingo keze alatt muzsikáló Madridi Zenekar. A megidézett operák pedig az elhangzás sorrendjében: Verdi Rigolettója; Gounod Faustja, Pablo Sorozábal La taberna című zarzuelája, Mascagni Parasztbecsülete, Gounod ritkán hallható operája, a Polyeucte és Rómeó és Júliája, végül Puccini Bohémélete. Kívánunk Önöknek tartalmas perceket Rolando Villazón felvételei mellett!