Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: A rendszerváltoztatás napja
E héten, május 2-án alakult meg az új országgyűlés, akárcsak 32 évvel ezelőtt, az első szabadon választott. Ugyanilyen ragyogó napsütés volt, emlékszem egy reggeli bírósági tárgyalásról siettem haza a tv elé, tudom, apám is átjött, hogy együtt élvezzük ezt a történelmi pillanatot, melyet évtizedeken át vágytunk megélni, de sosem hittük, hogy megélhetjük. Pasziánsz kutyánkat is felhoztam a kertből, ne mondhassa a világ, hogy ezt a történelmi eseményt kutyába sem vesszük. 40 éves voltam, munka- és életerőm teljében, s hittem, amit hitt a többi tízmillió magyar, hogy most majd eljön az a nyugati demokrácia, amiről lemaradtunk 1945-ben, lemaradtunk 1948-ban és lemaradtunk 1956-ban; reméltük, hogy a vasfüggöny leomlásával úgy élhetünk majd, mint a Lajtától nyugatra lévő embertársaink, szabadon és gazdagon, s egy magyar orvos is majd annyit kereshet, mint egy müncheni és ugyanígy lesz az ügyvéddel, a vízvezetékszerelővel, a földet művelővel; sütött a májusi nap, s olyan természetes volt, hogy egyik barátomból miniszter lesz, a bátyámból államtitkár és leváltjuk a kommunistákat és él majd a magyar jókedvvel, bőséggel, s nem kell titokban templomba menni és öncenzúra nélkül azt írok előbb a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége általam is alapított egyesület lapjába, majd a Magyar Nemzetbe, a Heti Válaszba, amit akarok és nem csak három évente utazhatunk nyugatra és egyáltalán a Nyugat, így nagy N-nel, a Nyugat is mi leszünk, s hálás szívvel gondoltunk Mihail Gorbacsovra, aki úgy vezette a Szovjetuniót, mintha én lennék a politikai tanácsadója, hálás szívvel Ronald Reagenre, aki középszerű holywood-i színészből lett az Egyesült Államok egyik legsikeresebb elnöke s aki tudta, miként kell ott messze Reykjavikban és itt nem messze Málta szigetén úgy beszélgetni a szovjet pártfőtitkárral, hogy belássa, nincs más választása, mint a peresztrojka és a glásznoszty vagyis az átalakítás és a nyitottság, s igazán hálás szívvel gondoltunk Karol Wojtylára, aki akkor már 12 esztendeje dolgozott a világ átalakításán, együtt a Szentlélekkel, a kommunista diktatúrák leépítésén, kapott is két golyót a mellébe, s éppen ez a két golyó mutatja, hogy azért kapta ő, mert ő volt a legveszélyesebb a régi rendszerekre.
Azóta eltelt 32 esztendő, a kommunista diktatúrák megszűntek, csak a kommunisták maradtak meg, de nem kommunistaként, libériás ruhába öltöztek, mint egykor a libériás inasok és ma sem mások, hiszen senki sem muszka vezetőként kezdte, előbb vezette a törököt Eger várába Hegedüs hadnagy, majd a hegedűsök labancok lettek a fejedelem szabadságharca idejében, de akkor már Ocskaynak hívták őket, s végül az ocskayakat úgy hívták, hogy Kádár, meg úgy, hogy Münnich, meg úgy, hogy Apró.
És persze ma sem élünk úgy, mint Bécsben vagy Münchenben, de azért szabadok lettünk, mindenki azt mond, amit gondol és mindenkinek van fóruma, ahol mindezt elmondhatja és nem csak sajtó- és egyesülési szabadság van, de vallásszabadság is, másfél tucat éve van Katolikus rádió, ahol minden kéthétben elmondhatom, mit gondolok az országról, a világról, politikáról, kultúráról, erkölcsről, egyszóval mind arról, amiről az ember élete szól és persze a legfontosabb, van szabad választás és az vezeti az országot, aki a legtöbb szavazatot kapja, igaz, nem csak szabad a választójog, de általános és egyenlő is, ezért aztán a szavazatgyűjtés,a kampány leereszkedik a társadalom legalsó szintjének a nívójára.
Csak, ahogy mi egyre jobban a Nyugathoz akartunk hasonulni, a Nyugat megint ellépett tőlünk és eljutott oda, hogy már nem akarunk nyugatiak lenni, mert a Nyugat hűtlen lett önmagához, Európa hűtlen lett Európához, elfeledte zsidó-keresztény alapjait, elfeledte a görög-római kultúrát, elfeledte a római jogot, melyek valaha naggyá tették. Ez a Nyugat már nem az a Nyugat, amely egykor vonzott minket, kik vigyázó szemünket Párizsra vetettük.
Nincs mit tennünk, mint megőrizni azt az egykor volt nyugati gondolkodást, amely mára Nyugaton elveszett, mert mi még ismerjük azt a föníciai királylányt, aki egykor volt és akit még nem rabolt el az a bika.
Ezért volt idén is május 2-ika, a kilencedik szabadon választott országgyűlés megalakulásának a napja ünnepnap, akárcsak harminckét esztendeje.
Mert van még feladatunk.
„Rendezni végre közös dolgainkat
ez a mi munkánk, és nem is kevés”
