György Sándor történésszel beszélgettünk az erdélyi fejedelmi konyhákról és fejedelemasszonyokról
Szerkesztő: Pál Amanda
Német szakácskönyvön keresztül érkeztek vissza Erdélybe a régi magyar konyha receptjei. Bornemissza Anna, Apafi Mihály fejedelem feleségének 17. századi háztartásának titkairól is beszélgettünk György Sándor történésszel, a NEB Hivatalának kutatójával.
közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Ferenc pápa budapesti látogatása kapcsán az élményeiről ad számot Veres András, az MKPK elnöke, győri megyéspüspök.
A kémiai Nobel-díjas Oláh György által kidolgozott metanolgazdaság az energiaszektor, a közlekedés és a vegyipar kizöldítésének valós alternatívája. Erről készített átfogó elemzést Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója . Vele beszélgetünk.
Együttműködési megállapodást írt alá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az Emberi Méltóság Tanácsa a Kárpátalján élő magyarok érdekében. Erről számol be Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Érdekes rendezvényre kerül sor május 26-án az Ifjúságkutató Intézet szervezésében. Sok fiatalt érintő kérdésre keresik majd a választ.Többek között: milyen előnyei vannak a vidéki környezetnek a nagyvárossal szemben, ha családalapításról van szó és hogyan tudják a települések megszólítani a letelepedni vágyó fiatalokat? Székely Levente igazgató nyilatkozik.
A Bibó István Szabadegyetem harmadik beszélgetéssorozata a fogyatékossággal élő embereket és a velük kapcsolatos szakpolitikákat, érdekképviseleti lehetőségeket teszi fókuszba. A jövő héten záródó rendezvényt Kozma Ágnes szociálpolitikus és Bernát Anikó szociológus értékeli.
II. Rákóczi Ferenc 320 éve, 1703. május 12-én adta ki brezáni kiáltványát, amelyben Magyarország összes lakosát harcba hívta. Ezzel megkezdődött az 1711-ig tartó szabadságharc. A trencséni csatáról Marossy Endre hadtörténésszel beszélgetünk.
A jogsegélyben az elővásárlási jogról van szó, a közös tulajdon esetében. Szalay Kornél Géza jogásszal beszélgetünk.
Karancslapujtő aktív közösségei, egyesületei
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Művészet, kultúra, oktatás és hagyománymentés a Karancs lábánál. Hogyan próbálják megszólítani a fiatalokat, átörökíteni a palóc szokásokat, hogyan vigyáznak a település biztonságára, az ott élők testi-lelki egészségre Nógrád vármegyében, Karancslapujtőn?
A községben több, aktív munkát végző egyesület, helyi csoport működik. Céljuk az értékmentés, hagyományőrzés, de a fiatalok iskolai rendszeren kívüli edukációjában, sok esetben segítésében is részt vesznek. Kezdeményezések, időszakos projektek vannak a családok támogatására, ezzel párhuzamosan Karancslapujtő néprajzi és természeti értékeinek ápolására, megtartására.
mesés irodalom
Clemens Brentano: Kokas mester és Tik anyó meséje
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (11/8.)
közéleti beszélgetések
Székely Leventével, az Ifjúságkutató Intézet igazgatójával beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az MCC a Nézőpont Intézettel együttműködésben 2021-ben hozta létre az Ifjúságkutató Intézetet. Az elmúlt időszakról, a tudományos jelenről, a főbb kutatási témákról Székely Levente igazgatóval beszélgetünk.
közéleti beszélgetések
A Rákóczi Szövetség tavaszi és nyári programjairól Katona Flóra kommunikációs vezető és Szilágyi Zsolt hálózatfejlesztési igazgató tájékoztatja hallgatóinkat
Szerkesztő: Sallai Éva
A Rákóczi Szövetség 2023 nyarán közel 10 ezer Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyar fiatal számára szervez táborokat Sátoraljaújhelyen, a magyar fiatalok egyik meghatározó találkozási helyszínén, a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban.
A Rákóczi Szövetség idén is meghirdeti nagy hagyományú és nagy sikerű tavaszi programjait. Csíksomlyói zarándoklatot szerveznek a pünkösdi búcsúra középiskolai és egyetemi szervezeteik részére. A búcsúra 300 fiatalt várnak a Kárpát-medencéből és a diaszpóra magyar közösségeiből. A Nemzeti Összetartozásnapi Diákutaztatási Program keretében a Kárpát-medencei középiskolások számára pályázattal teremtenek lehetőséget arra, hogy az utazó középiskolás csoportok a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépve egy másik iskolával közös programot szervezzenek. A Rákóczi Szövetség nyári programjainak kiemelt eseménye lesz a három nagy Összmagyar Középiskolás Tábor, ahová középiskolai szervezeteik képviselőinek a jelentkezését várják, valamint az Összmagyar Egyetemista Tábor, melynek keretében Kárpát-medencei és diaszpórában élő egyetemisták találkozhatnak egymással.
A Rákóczi Szövetség gazdag tavaszi és nyári programjairól Katona Flóra kommunikációs vezető és Szilágyi Zsolt hálózatfejlesztési igazgató tájékoztatja hallgatóinkat.
(fotók: https://rakocziszovetseg.org/2023/04/12/rakoczi-nyar-2023)
a könnyűzene kiválóságai
Folytatódik a zenés beszélgetés a korszerű komolyzenét játszó Gandharvák zenekar vezetőivel, Novák Anikó zongoraművésszel és Takáts Róbert ütőhangszeres művésszel.
Szerkesztő: Balogh Tibor
Balázs József: Magyarok
Szövegkönyv: Deres Péter
Zene: Dresch Mihály
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Szerkesztő: Varga Andrea
Rendezte: E. Román Kata (15/11.)
kulturális paletta
Róth Miksa Emlékház nyári programok, II. Kőfeszt – Szabad Táncház fesztivál, Csárdáskiálynő minifesztivál
Összeállításunkban először a különleges atmoszférájú Róth Miksa Emlékház tavaszi nyári programjairól hallhatnak. Szekeres-Ugron Villő szakmai vezetőt Bognár Anna kérdezi.
Utána a II. Kőfeszt – Szabad Táncház fesztiválról szólunk. A május 26-29-ig tartó rendezvényről Csúri Ákos, a Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány alapítója, a rendezvény ötletgazdája beszélt rádiónknak.
Csárdáskirálynő-minifesztiválról is hallhatnak, amely a budapesti Operettszínházban várja majd június 3-a és 11-e között az érdeklődőket, Kálmán Imre klasszikusának hazai, litván és francia feldolgozásaival. Oláh Zsolt színházi szakíró mutatja be a programot.
A kékszakállú herceg vára - Részletek Bartók operájából
(Palánkay Klára, Székely Mihály, Bp. Filharmóniai Társaság Zkra, vez. Ferencsik János - 1957 Qualiton)
Szerkesztő: Magyar Kornél
mesés irodalom
Clemens Brentano: Kokas mester és Tik anyó meséje
Felolvassa: Györgyi Anna
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Rendező és szerkesztő: Varga Andrea (11/8.)
Balázs József: Magyarok
Szövegkönyv: Deres Péter
Zene: Dresch Mihály
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Szerkesztő: Varga Andrea
Rendezte: E. Román Kata (15/11.)