Pünkösdkor a Szentlélek megajándékoz mindannyiunkat
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, húsvét után a legrégibb ünnepünk. Pünkösd napján három fontos esemény történt, amit a Szentírásból tudhatunk. A Szentlélek eljövetele, az Egyház alapítása, és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ki is a Szentlélek, Pünkösdkor miért mehetett döbbenetes változáson keresztül az apostolok élete és miként él tovább a pünkösdi történet ma is közöttünk? Mindezekről hallhatunk pünkösdi, ünnepi adásunkban.
kulturális paletta
Böll közlegény megmentése – Egy leendő író katonalevelei
Magyarországról című dokumentumfilm;
Szegedi-Szabó Béla mesekötete: Hangyabefőtt;
Budapest Bábszínház: Éjszaka a Bábszínházban (10-12 éveseknek)
Három pesti és egy budai templomba látogatunk ma műsorunkban, amelyekhez az egyházzenész Liszt Ferenc is kötődött.
Szó lesz az alapításának idén 975. évfordulóját ünneplő Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomról is. Az évforduló kapcsán a templom orgona-és harmónium hangversenysorozattal is készül legközelebb július 31-én este fél 8-kor.
Liszt Ferenc 1858 és 1871 között gyakran volt a templom melletti plébániaépület vendége. Hét évig ott is lakott. Watzatka Ágnes a Liszt Ferenc Emlékmúzeum tudományos munkatársa erről a templomról is mesél ma önöknek.
Inspirációk
A Sammartini testvérek
Szerkesztő: Szakács Emese
A „milánói” és a „londoni” Sammartini! – Működésüket illetően ezzel a jelzővel tüntették ki Guiseppét és Giovannit, a XVIII. századi Európa kiváló muzsikusait. Programunk során Alexis Sammartini oboaművész első és másodszülött fiának szerzeményeit idézzük fel.
Műsorvezető: Lázár Csaba
„Kérjétek az aratás Urát!”
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
„Kérjétek az aratás Urát!”
Papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a Bodajki Segítő Szűz Mária-kegyhelyen, ahol Spányi Antal megyés püspök mutatott be szentmisét az egyházmegye papságával, szerzetes közösségeinek képviselővel, a Prohászka Imaszövetség és nagyszámú hívő jelenlétében. A megyés főpásztort a papi és szerzetesi életre szóló meghívásról Berta Kata kérdezte.
Riporter: Fábián István
A 23. Gyulai Pálinkafesztivál
Az elmúlt hét vége a pálinkáról szólt Gyulán. A magyar hungarikumhoz ezer szállal kapcsolódó rendezvénysorozaton a hazai és határon kívüli résztvevők összeöntötték az együvétartozást jelképező nedűket, látványfőzést rendeztek Gazda és Pálinka a konyhában címmel, kihirdették az Év pálinkás bonbonját, valamint a Brillante - 2023 Nemzetközi Pálinka és Párlatversenyt. Utóbbira mellesleg 1178 nevezés érkezett.
Fábián István kollégánk összefoglalójában először dr. Görgényi Ernő gyulai polgármestert kérdezte, majd megszólal a legjobb magánfőzött párlat díját elnyerő nyergesújfalui Székely Tamás is, aki meteor meggy párlatával érdemelte ki a zsűri elismerését.
Hogyan szaporíthatók fajtaazonos növények? Mi a külömség a szemzés és az oltás között? Kerti rovatunkban Simon Gergely a MATE Gyümölcstermesztési Tanszékének tanszékvezetője válaszol.
Majd Hobbizóna rovatunkban a Tébláb alapfokú művészeti iskolába látogatunk el.
Szerkesztő: Szabó Csilla
mesés irodalom
Móricz Zsigmond: Fecsegő Jónás
Felolvassa: Pápai Erika
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
közéleti beszélgetések
“A magyar versenyképesség javítását egyre inkább az alacsony termelékenységi szint gátolja.” Az idézet Csath Magdolna közgazdásztól, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutató professzorától való. Ő mai műsorunk vendége.
Szerkesztő: Sályi András
közéleti beszélgetések
"Valójában az Unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe."
Szerkesztő: Sályi András
Lehetséges, hogy az Unió mégis packázik Magyarországgal? És a nekünk járó uniós pénzek kifizetése kapcsán a Bizottság újabb és újabb követelése, csupán álca? De mi lehet ennek a célja? Arra nem is merne gondolni (talán) senki sem, hogy a demokratikusan megválasztott kormány megbuktatása?
Vendégem Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.
Ismernek téged
Mezey Katalin novelláiból Kubik Anna olvas fel.
Villamoskaland - Öt felderítetlen óra - Apu
A műsort Gera Csilla és Liszkai Károly hangmester,
Keceli Zsuzsa zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette.
Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra (5/2.)
kulturális paletta
Valami Produktív: nyitott alkotóműhely Budapesten, John Saward: Édes és áldott haza - A mennyorsyág keresztény reménye, A XVI. Szent Korona konferencia ás egy lengyelországi zarándokút
A Valami Produktív egy összművészeti alkotóműhely Budapesten, amely a sokszorosító grafika klasszikus technikáira: szitanyomásra és síknyomásra, valamint a fotográfia és a könyvkészítés manuális eljárásaira rendezkedett be. A stúdió képzőművészeti projektekkel, oktatással, kreatív szolgáltatásokkal és termékelőállítással foglalkozik. Szántói Lilla fotóművésszel, a műhely egyik alkotójával beszélget Fazekas Gyöngyvér.
Ahogy John Saward írja, a mennyország az a cél, amelyre minden kereszténynek a remény által megerősített akarata irányul. A neves kortárs teológus e könyvben kísérletet tesz arra, hogy átfogóan bemutassa a katolikus egyház hagyományos tanítását „édes és áldott hazánkról”. A Sursum kiadó legújabb kötetéről Alácsi Ervin fordítót kérdezte Fazekas Gyöngyvér.
A XVI. Szent Korona konferenciára és a "Pálosok és magyar szentek" címmel induló lengyelországi zarándokútra várja a híveket dr. Varga Tibor jogtörténész. A riporter Kövesdy Zsuzsa.
Fabiny Tamás, evangélikus püspök gondolatai az Evangélium 21 Kortárs Képzőművészeti Gyűjtemény alkotásairól
Szerkesztő: Pál Amanda
Milyen asszociációk születnek az evangélikus püspök szívében, ha az Újszövetség történeteit kortárs magyar képzőművészek keltik életre? Fabiny Tamás gondolatai az Evangélium 21 gyűjtemény alkotásairól.
közéleti beszélgetések
Ballada öcsémről...
Cseh Tamás egykori barátja, " fogadott kisöccse": Szerdahelyi Csongor kollégánk mesél a kultikus énekessel közös gyermekkori emlékeiről
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Szerdahelyi Csongor újságíró, a Ferences Sajtóközpont alapítója, az Országút kulturális folyóirat főszerkesztője -- nem utolsó sorban a Magyar Katolikus Rádió munkatársa --, Cseh Tamás gyerekkori barátja, fogadott testvére volt. Együtt élték meg a hatvanas évek mindennapjait, ő ült modellt Cseh Tamás egyik első olajfestményéhez, tanúja volt az énekes korai zenei szárnypróbálgatásainak, részt vett a bakonyi indiánozásban, együtt utazták be Lengyelországot autóstoppal, és ott voltak Erdélyben, amikor a háziőrizetből épp kiszabadult Márton Áron.
Csongor ezekről a fiatalkori emlékeiről mesél a műsorban, csakúgy, mint élőben a Petőfi Irodalmi Múzeum Cseh Tamás 80 kiállításán, ahol május 31-én este rendkívüli tárlatvezetést tart.
mesés irodalom
Móricz Zsigmond: Fecsegő Jónás
Felolvassa: Pápai Erika
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Varga Ramona
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea
Ismernek téged
Mezey Katalin novelláiból Kubik Anna olvas fel.
Villamoskaland - Öt felderítetlen óra - Apu
A műsort Gera Csilla és Liszkai Károly hangmester,
Keceli Zsuzsa zenei szerkesztő és
Sárospataki Zsuzsanna rendező készítette.
Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra (5/2.)