turisztikai magazin
Dévaványa - tornyok és helytörténeti emlékek
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
-Dévaványa Anno – helytörténeti vonatkozású városismereti séta.
-templomtorony, melynek külső karzata egykor tűzoltósági megfigyelő pont volt.
-Népi mesterségek bemutatója a Bereczki Imre Emlékház szobáiban.
-Események, városi rendezvények melyekkel nem csak a helyi lakosokat, de az elszármazottokat is meg tudják szólítani. Összeállításunkban Békés vármegyébe Dévaványára látogatunk.
kulturális paletta
Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Hatalmas szenzáció lenne, ha Mátyás király egykori könyvtárának darabjai ismét egy gyűjteménybe kerülnének. Digitálisan azonban ez már megvalósult. A Corvinák úgynevezett virtuális újraegyesítése (corvina.hu) hatalmas segítség a kutatóknak, és izgalmas felfedeznivalót kínál az érdeklődőknek is. Az Országos Széchényi könyvtár szakértőjét, Zsupán Edinát Nagy György András kérdezte.
Június 17-én rendezték meg az idei Versünnep egyéni amatőr versenyének nemzetközi Seregszemléjét. A Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában 55 hazai és határon túli versenyző mérte össze tudását szinte minden korosztályban, melyet követően négy kategóriában hirdették ki a győzteseket, valamint a különdíjasokat. Az esemény kapcsán Kolti Helgával, a Versünnep Alapítvány elnökével Szentimrei Kristóf beszélgetett.
Július 9-től 15-ig várják a kurzus résztvevőit, valamint az érdeklődőket és a koncertlátogatókat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba. Az Echo Nyári Akadémia – melynek alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész – egy hét elmélyült és intenzív műhelymunkára várja a fiatal hegedűsöket, csellistákat és zongoristákat, esténként pedig koncertekkel, neves előadóművészekkel az érdeklődőket. Fülei Balázzsal Fazekas Gyöngyvér beszélget.
Titkos kert a Józsefvárosban
Szerkesztő: Hámori Kinga
Ludmann Mihály művészettörténésszel és Martsa Piroska animációs mozdulattervezővel, restaurátorral a Budapesten a VIII. kerületben a József utca 37. sz alatt. található titkos kertről beszélgetünk. A kőfaragó műhelyből lett műterem-kert egykori pezsgő alkotó életéről a Pesti mesék c. műsorunk jövő keddi, 16 óra 04 perckor kezdődő adásából tudhatnak meg még több érdekességet.
mesés irodalom
Mikes Lajos: Sanyi manó könyve
Felolvassa: Oberfrank Pál
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (6/6.)
A Wagner-csoport katonai magáncégként jellemzi magát. Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér serege – amelynek tagjai Afrikában és a Közel-Keleten is tevékenykednek – már a 2014-es kelet-ukrajnai harcokban is részt vett, különösen aktívak voltak zsoldosai februárban a Krímért vívott csatákban, a félsziget végül orosz kézre került. A szervezet 2022-ben kezdett el nagy számban toborozni, miután a Wagner-csoport is harcolni kezdett az ukrajnai háborúban, nagyban hozzájárulva az orosz sikerekhez.
Június elején Moszkva új törvényt fogadott el, melynek célja, hogy az Oroszország nevében Ukrajnában harcoló magánhadseregek a védelmi minisztériummal írjanak alá szerződést. A Wagner-csoport kategorikusan ellenezte a védelmi minisztériumba történő beolvasztására vonatkozó döntést. 2023. június 23-án a Wagner orosz magánhadsereg fellázadt az orosz kormány ellen. Prigozsin Szergej Sojgu védelmi minisztert hibáztatta az ország katonai hiányosságaiért, és azzal vádolta, hogy az orosz oligarchák javára hajtotta végre az inváziót. Prigozsin erői elfoglalták Rosztov-na-Donu és a Déli Katonai Körzet főhadiszállását, és páncélos oszlopban Moszkva felé haladtak. Az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel folytatott tárgyalásokat követően Prigozsin beleegyezett a lemondásba, és június 24-én késő este megkezdte a visszavonulást Rosztov-na-Donból. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat eljárást indított fegyveres lázadás miatt, de június 27-én lezárta azt, és ejtette a vádakat. A lázadás során az orosz hadseregnek legalább tizenhárom katonája, és két orosz katonai disszidens a Wagner oldalán harcolva meghalt. A Wagner-lázadásról dr. Demkó Attila történésszel, biztonságpolitikai szakértővel, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetőjével beszélgettünk.
Élelmiszereket, egészségügyi felszereléseket és kerekesszékeket is tartalmaz az a segélyszállítmány, amelyet a Konstantini Szent György Lovagrend küld Kárpátaljára a Magyar Máltai Szeretet Szolgálat közreműködésével. A rend magyarországi képviselője, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta: az egyházi szervezetekkel összefogva kiemelten figyelnek a Kárpátalján élőkre, hogy segítsenek átvészelni a háborús időszakot.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megemlékezést szervezett honfoglaló őseink tiszteletére a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban. A régészek a település határában egy több mint ezer éves, 108 sírból álló honfoglalás kori temetőt tártak fel. Ennek helyén létesítettek emlékparkot 1996-ban a KMKSZ kezdeményezésére.
A magyar kormány támogatásával 2019-ben indult útjára a Kárpátaljai Kultúrkaraván. Azóta a program keretében számos magyarországi színvonalas előadást láthatott a kárpátaljai közönség. A szervezők legutóbb Wolf Katit hívták meg egy kárpátaljai körútra. Az énekesnő személy szerint is fontosnak tartotta, hogy felkeresse a rendkívül nehéz időszakot megélő helyi magyar közösséget.
Kárpátalján sokak számára ismerős a tiszaújlaki Petrusinec házaspár. A bőrdíszműves Ilona és Vladimir (vagy ahogy a legtöbben ismerik, Ladi) munkái különleges színfoltjai a vidéknek. A belőlük áradó nyugalmat és lelki kiegyensúlyozottságot próbák,erős hit és sok-sok szeretet kovácsolta.Velük beszélgettem beszélgetett velük.
A tó környéke 8000 év óta a különböző kultúrák találkozópontja. A vidéknek a természeti értékek mellett figyelemre méltó népi építészete is, több jelentős 18-19. századi kastélya pedig jelentős kulturális látnivalót jelent – többek között a fertődi Esterházy és a nagycenki Széchenyi Kastély, amelyek különleges értéket képviselnek e tájegységben.Az érték az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) által nyilvántartott világörökség listán szerepel. A Hungarikum törvény erre vonatkozó pontja alapján ezen érték úgynevezett "törvény általi hungarikumként" került be a Hungarikumok Gyűjteményébe. Vendégünk a stúdióban Kulcsárné Róth Mathaea, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatója.
anyanyelvápolók műsora
Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa
Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
válogatás rádiónk archívumából
Június 30-án lett volna 93 esztendős Tüskés Tibor író, irodalomtörténész, többek között a Pécs városához kötődő, ám országosan ismert Jelenkor folyóirat egykoron meghatározó főszerkesztő egyénisége. A portrébeszélgetés 2005-ben készült.
A PILLANGÓ
Móricz Zsigmond regényéből Szatmári Attila olvas fel.
Készítette: Horváth János hangmérnök,
Dévény Mária zenei szerkesztő,
E. Román Kata dramaturg és
Sárospataki Zsuzsanna rendező (15/2.)
kulturális magazin
Időszaki kiállítás a Ráth György-villában: Iparkodjunk! Fókuszban az Iparművészeti Múzeum Adattára és Könyvtára;
Nyári Károly lányaival együtt adja a most szombaton induló Templomkerti Esték nyitókoncertjét;
Dr. Varga Zoltán filmtörténész az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztivál apropóján
Szerkesztő: Tóth János András
szerkesztő: Gulyás Lóránt
Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett a magyar horgászválogatott
Mai magazinunkban amellett, hogy beszámolunk Önöknek egy különleges pusztai találkozóról, tudósítunk a 27. úszós horgász Európa-bajnokságról is. Első összeállítsunk pedig tulajdonképpen egy főhajtás a gyógyítók előtt.
közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A múlt eseményeiről, amelyek a jelenben is hatnak:
A római misekönyvről Veres Andrással, az MKPK elnökével beszélgetünk.
Katolikus Karitász konferencia. Écsy Gábor országos igazgató nyilatkozik.
Eszterházy Jánosra emlékező zarándoklat. Okos Mártonnak, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke.
Cigány pasztorációs konferencia. Bángi Annával, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetőjével beszélgtünk
Film a Gulágról. Pintér Jolánnal, az egyik szereplővel beszélgetünk.
Szent Imre tankönyvcsalád. Kovács Örs történész nyilatkozik.
Atomreaktorok szerepe: jelen és jövő. Petz Ernő címzetes egyetemi tanár mondja el véleményét.
Az időközi választást értékeli Lesi Árpád politikai elemző.
Kerkai Jenő jezsuitára emlékezünk Oláh Zsolttal és Velkey Róberttel.
A PILLANGÓ
Móricz Zsigmond regényéből Szatmári Attila olvas fel.
Készítette: Horváth János hangmérnök,
Dévény Mária zenei szerkesztő,
E. Román Kata dramaturg és
Sárospataki Zsuzsanna rendező (15/2.)
szerkesztő: Gulyás Lóránt
Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett a magyar horgászválogatott
Mai magazinunkban amellett, hogy beszámolunk Önöknek egy különleges pusztai találkozóról, tudósítunk a 27. úszós horgász Európa-bajnokságról is. Első összeállítsunk pedig tulajdonképpen egy főhajtás a gyógyítók előtt.