Hivatalos mesteri címet szerzett a füstölve sütés kategóriájában. Ez az a bizonyos 'barbekjú', amiről már volt szó gasztronómiai magazinunkban. Versenyzőként egy szegedi csapatot vezetett már többször győzelemre, de ott van a hivatalos megmérettetéseken bírálóként is. Jellegzetes fotó róla, amint valamilyen fémből, kőből vagy más anyagbók készült eszköz mellett állva épp szó szerint kesztyűs kézzel bánik a húsokkal, legyen az a szép darab valami mondjuk sertéstarja, vagy marhaszegy. A hivatalos amerikai stílus egyébként magyar ízekkel is jól párosítható. Nagy Ivánt a Tisza partján hívtam fel.
közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A múlt eseményeiről, amelyek a jelenben is hatnak:
A római misekönyvről Veres Andrással, az MKPK elnökével beszélgetünk.
Katolikus Karitász konferencia. Écsy Gábor országos igazgató nyilatkozik.
Eszterházy Jánosra emlékező zarándoklat. Okos Mártonnak, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke.
Cigány pasztorációs konferencia. Bángi Annával, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetőjével beszélgtünk
Film a Gulágról. Pintér Jolánnal, az egyik szereplővel beszélgetünk.
Szent Imre tankönyvcsalád. Kovács Örs történész nyilatkozik.
Atomreaktorok szerepe: jelen és jövő. Petz Ernő címzetes egyetemi tanár mondja el véleményét.
Az időközi választást értékeli Lesi Árpád politikai elemző.
Kerkai Jenő jezsuitára emlékezünk Oláh Zsolttal és Velkey Róberttel.
Kolozsvár, Győrszentmárton, Sopron, Budapest - egy életút legfontosabb állomásai.
Vékás Lajos Kolozsváron született, Győrszentmártonban járt általános iskolába, Sopronban volt a gimnázium, és aztán Budapesten az ELTE Jogi Karára járt egyetemre. Ezzel vége is a felsorolásnak, mert az ELTE Jogi Kara lett a munkahelye is.
A jogász társadalom meghatározó alakja, kulcsszerepe volt a másfél évtized alatt megalkotott és 2014-ben hatályba lépett Polgári Törvénykönyv szakmai előkészítésében.
Hogy így alakultak a dolgok, abban a véletleneknek, meg az emberi jószándéknak is fontos szerepe volt. De hogy ez kiderüljön, ahhoz meg kellett mártózni a Lukács fürdő vizében.
A Kvaterka mai vendég Vékás Lajos.
fotó: mta.hu
Találkozások az abonyi Táborhegyi Levendulakertben
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Egy aranykalászos gazda, egy gyermekvers szerző, egy fuvolaművész és egy homoktövis termesztő. Jókor voltunk azonos helyen, találkoztunk, beszélgettünk, gondolatok fogalmazódtak.
Könnyed délutáni beszélgetés a fekete eperfa alatt, ízletes keksz, frissítő bodza és levendula szörp az asztalon. Gyermekkacaj, fényképezés, jobbára egymást és az illatfelhőbe burkolódzó lila nyári tájat.
Filmbe illő képkocka lenne, de nagyon is valós és közeli az élmény.
Abonyban, a Táborhegyi Levendulakertben jártam.
Vendéglátóimmal itt beszélgettünk kisgyermekkori zenei foglalkozásokról, versírásról, a homoktövis jótékony hatásairól, a családi gazdálkodás előnyeiről és még a levendulás keksz készítéséről is.
mesés irodalom
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Felolvassa: Gáspár Kata
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/1.)
a Szociális Testvérek podcast-sorozata
A házasság érvénytelenítéséről Vadász Kingával, az Esztergom-budapesti Érseki Bíróság ügyhallgatójával beszélget Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia.
közéleti beszélgetések
Jogsegély
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A mai adásunkban folytatjuk a közös tulajdon megszüntetésének a szabályait, valamint néhány sajátos közös tulajdoni alakzatról beszélgetünk jogi szakértőnk, dr. Szalay Kornél Géza ügyvéd segítségével. Kérdéseiket, észrevételeiket várjuk mindennap a 255-33-76-os telefonszámon. Kérem hagyják meg elérhetőségüket, és jogi szakértőnk visszahívja Önöket
közéleti beszélgetések
Dr. Szekér Nóra történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójával, a magyar tudósemigráció állambiztonsági megfigyeléséről, valamint az un. "magyar jelenség"-ről beszélgetünk.
Szerkesztő: Sallai Éva
Folytatjuk múlt heti beszélgetésünket dr Szekér Nóra történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójával, a magyar tudósemigráció állambiztonsági megfigyeléséről, valamint az un. "magyar jelenség"-ről.
"A 20. századi tudományos fejlődésben meghatározó szerepet játszottak a magyar származású tudósok. A tizenöt Nobel-díjas mellett a legkülönfélébb tudományos és kulturális területen a pszichoanalízistől a fotóművészetig számos korszakalkotó személyiség szülőhazája volt Magyarország, a világviszonylatban is kiemelkedő, sok esetben egészen új tudományos irányvonalakat útnak indító eredményeiket azonban Gábor Déneshez hasonlóan szinte kivétel nélkül külföldön érték el. A „magyar jelenség” tudósai a századforduló környékén született generációhoz tartoztak. Többségük középosztálybeli, jelentős részük zsidó családból származott, a középiskoláikat általában valamelyik budapesti elit gimnáziumban végezték...E korszak neves magyar tudósaira jellemző, hogy az emigrációban is hangsúlyozták a középiskolai élményeik jelentőségét. Wigner Jenő a Nobel-díja átvételekor a köszönőbeszédében is szentelt pár mondatot iskolájának, a Fasori Gimnáziumnak és Rátz László matematikatanárának." (Idézet Szekér Nóra: Állambiztonsági manőverek egy Nobel-díjas tudós körül, Gábor Dénes állambiztonsági megfigyelése című tanulmányából.)
(fotó: www.abtl.hu)
A PILLANGÓ
Móricz Zsigmond regényéből Szatmári Attila olvas fel.
Készítette: Horváth János hangmérnök,
Dévény Mária zenei szerkesztő,
E. Román Kata dramaturg és
Sárospataki Zsuzsanna rendező (15/4.)
Három vendég, három különböző korosztályból. A világháborús éveket is megélő Veteránoktól a lázadó X-eseken át a legfiatalabbakat képviselő Alfa generációig számos korcsoportot foglal egybe mai társadalmunk, a különböző generációk véleményét pedig olyan témákban igyekszünk összevetni, amelyek bármely korosztály számára érdekesek lehetnek.
Mai témánk: generációk és a Balaton. Ezúttal a tavaly nyári adásunkat ismételjük meg, amelyben vendégeimmel arról beszélgettünk, ki miképpen kötődik a „Magyar Tengerhez”, és hogy kinek mennyire változott meg a vele való kapcsolata.
Beszélgetőtársaim:
- A Baby Boomerek korosztályát Szirtes Katalin képviseli;
- az X-generáció nevében kollégám, Csuth Judit szólal meg;
- az Y-generációtól pedig Barabás Benedeket hallhatják.
hitéletünk krónikája
- Segédpüspökévé nevezték ki Fábry Kornél atyát
- Mécs Világtalálkozó Vácon
- Keresztényüldözés Indiában
Szerkesztő: Kékesi Enikő
- Őszentsége Ferenc pápa június 27-én Fábry Kornélt a kaposvári egyházmegye papját az Esztergom-budapesti főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. Szentelése szeptember 2-án, 10 órakor lesz a budapesti Szent István Bazilikában, melyet rádiónk is élőben közvetít. Az Emmanuel Közösség elkötelezett tagjaként és most kezdődő püspöki szolgálatában is ugyanaz a cél vezérli: Jézushoz vezetni az embereket, illetve a szentmise, a szentségimádás, az Eucharisztia fontosságát hangsúlyozni. Fábry Kornélt, kollégám, Göbel Ágoston kérdezte.
- A MÉCS Családközösségek képviselői – a világ minden tájáról érkezett házaspárok és papok – tizenötödik világtalálkozóját tartották Vácon, július első hétvégéjén az idén elkészült Látogató- és Rendezvényközpontban. Három magyar püspök is tartott előadást, az elsőt Varga László kaposvári megyéspüspök. Szellemi harc című előadásában a megfigyelés feladatát vállalta. De mi is az a világméretű vészhelyzet és káosz ami ellen harcolnunk kell? Varga László püspök urat kérdezzük.
- A MÉCS módszer alapján működő házasközösségekhez hazánkban 130 plébánián körülbelül 650 család tartozik. Ménesi Balázs és Krisztina volt a házigazdája a Vácon megrendezett világtalálkozónak. A mozgalomról és a hétvége tapasztalatairól kérdezte a házaspárt, Hámori Kinga.
- Több tucat ember halt meg az indiai Manipur tartományban, amikor szélsőséges Hindutva mozgalom tagjai megtámadták a különböző vallási és etnikai kisebbségek tulajdonában lévő épületeket, templomokat, boltokat – szóltak a beszámolók még május első napjaiban. Az indiai hatóságok szerint a támadásoknak addig legalább 50 halálos áldozata volt. A támadók a túlnyomórészt hindu meitei etnikai közösséghez tartoznak, amely régóta gyűlöli a keresztény őslakosokat a földtulajdon és a kormán pozitív diszkriminációs politikája miatt, amelynek célja a társadalmilag leghátrányosabb helyzetű csoportok megsegítése. Benvin Sebaístian indiai verbita szerzetes, 20 éve él hazánkban, a Pápai Missziós Művek igazgatója. Fájdalmasan éli meg és mélyen elkeseríti a hazajában zajló keresztényüldözés. Vele beszélgetünk.
Az intimitásról beszélgetünk a 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról című könyv vonatkozó fejezete mentén Szabó Eszter Judittal, a Pszichoforyou alapító főszerkesztőjével.
Szerkesztő: Tóth Zsófia
mesés irodalom
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Felolvassa: Gáspár Kata
Hangmester: Gera Csilla
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (11/1.)
A PILLANGÓ
Móricz Zsigmond regényéből Szatmári Attila olvas fel.
Készítette: Horváth János hangmérnök,
Dévény Mária zenei szerkesztő,
E. Román Kata dramaturg és
Sárospataki Zsuzsanna rendező (15/4.)
Az intimitásról beszélgetünk a 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról című könyv vonatkozó fejezete mentén Szabó Eszter Judittal, a Pszichoforyou alapító főszerkesztőjével.
Szerkesztő: Tóth Zsófia