turisztikai magazin
Séták Abonyban
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Mi a története a nótából is jól ismert két abonyi toronynak?
Milyen kapcsolat fűzte a településhez Kossuth Lajost, Kinizsi Pált és Márton Ferencet? Miről szól a tarka borjú legendája és hány kúriát fedezhetünk fel a múlt idéző rom túra során?
Összeállításunkban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye idén 30 éves városába, Abonyba látogatunk.
Jelenleg 3, különböző tematikára kialakított városi séta során lehet ismerkedni a település múltjával, jelenével, épített örökségével, köztéri alkotásaival és természeti értékeivel.
Az útvonalak kerékpárral és gyalogosan is bejárhatók, s mind a településre érkezők és a helyi lakosok körében is nagyon népszerűek.
Király Borbála ének – német szakos tanárral, idegenvezetővel a séták kidolgozójával beszélgetünk.
kulturális paletta
Az Óbudai Múzeum játéktörténeti kiállítása;
A skandináv irodalmat népszerűsítő magyar könyvkiadó;
Noé Bex francia származású magyar humorista
Az elmúlt hét legérdekesebb témáiból válogattunk
A helytörténetinek szánt Óbudai Múzeumban már a ’70-es években megjelentek a játékok. Hét éve új fejezet kezdődött, így a mai gyerekeknek másfél ezer tárgy mutatja meg, milyenek voltak a szülők, a nagymamák, nagypapák vagy a dédik babái, kisautói, társas játékai. A kiskonyhák világa külön is megismerhető. A helyszínen Zsoldos Szilvia járt, kalauza Polgár Mónika történész, muzeológus volt.
A skandináv irodalom hosszú évek óta Magyarországon is töretlen népszerűségnek örvend. A 2022-ben alapított Ø Kiadó tevékenységeiről, programjairól és a műfordítás nehézségeiről a kiadó két vezetőjét, Veress Katát és Veress Dávidot Fülöp Tamás kérdezte.
Noé Bex francia származású magyar humorista 2019-ben érkezett Magyarországra, és elmondása szerint leginkább a covidjárványnak köszönhetően alig négy év alatt szinte teljesen el tudta sajátítani a magyar nyelvet. Ma már magabiztosan áll ki a színpadra a magyar közönség elé. Hogy miként is látja külföldiként a magyar stand-up közösséget, és mi a véleménye a magyar humorról, Molnár Kamilla riportjából többek között erre is választ kapunk.
mesés irodalom
Csuka Edit: Kiskutya a nagyvilágban
Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter
Készítette: Horváth János, Liszkai Károly, Dévény Mária és E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (21/13.)
Andok Mónika: Digitális vallás – Az új információs technológiák hatása a vallásokra, vallási közösségekre Magyarországon
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
„2020 tavaszán bejárta a világsajtót a kép, amelyen Ferenc pápa egyedül, magányosan mondja el az üres Szent Péter-bazilikában nagyszombati szentbeszédét. Korábban soha nem volt még arra példa az egyházak történetében, hogy a legnagyobb ünnepeket, tavasszal a húsvétot, a szédert és a ramadánt, télen pedig a karácsonyt, illetve a hanukát ne közösségben ünnepelték volna a hívek. 2020-ban a vallásos emberek, családok a média segítségével követhették a szertartásokat. Természetesen a koronavírus-járvány előtti időszakban is számos vallási felület létezett a világhálón, applikációk sokasága szolgálta a hívek igényeit, sok-sok egyházi közösségnek volt online felülete a digitális térben. De a járvány felgyorsította és jóval intenzívebbé tette a digitális átállást”.
A szerző 2022-ben megjelent kötetében azt kutatja, hogy a vallás miként jelenik meg a társadalmi kommunikációban, a nyilvánosságban és különösen a hálózati kommunikációban. A kötet jelentősége, hogy a szerző nemcsak a keresztény felekezetek digitálismédia-szokásait, hanem a zsidó és a muszlim vallási kultúrát is elemzi a közösségi média felületein. Bár a vallás és a média egymásra hatásáról számos tanulmány és néhány kötet is született már magyar nyelven, a hálózati kommunikáció vonatkozásában átfogó munka még nem jelent meg. A kötet arra vállalkozik, hogy hiánypótló legyen ezen a területen.
Dr. Andok Mónikával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docensével Digitális vallás – Az új információs technológiák hatása a vallásokra, vallási közösségekre Magyarországon (Ludovika Egyetemi Kiadó, 2022) című kötetéről beszélgettünk.
Több mint 10 éves felújítási munkálatok után teljesen megújult az idén 150 éves tiszaágteleki református templom. A gyülekezet hálaadó istentisztelettel ünnepelte meg az évfordulót.
Magyarország addig segíti Ukrajnát és az ukrán népet, ameddig szükség van rá, nyilatkozta Magyarország kormányának szóvivője egy korábbi interjúban. Szentkirályi Alexandra kiemelte: meghaladta a 110 millió eurót az az összeg, amit Magyarország Ukrajna és a menekültek megsegítésére fordított a háború kirobbanása óta.
Az Aggteleki-karszt barlangjai
Szerkesztő: Gadácsi János
Csodavilág a föld mélyén. A földrajzilag összefüggő egységet alkotó karszton jelenleg 712 változatos képződésű barlang ismert. Leghíresebb barlangja a Baradla barlangrendszer, amelynek összhosszúsága 25 kilométer. Jelentős a térség biológiai, geológiai, őslénytani és régészeti értéke is: a védelem alatt álló felszín alatti világ több, mint 500 barlanglakó és barlangkedvelő állatfaj otthona. Az érték az UNESCO által nyilvántartott világörökség listán szerepel. Így, a Hungarikum törvény erre vonatkozó pontja alapján úgynevezett "törvény általi hungarikumként" került be a Hungarikumok Gyűjteményébe.Vendégünk a stúdióban Bacsó Zsolt, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály Közönségkapcsolat és Marketing Csoport csoportvezetője.
anyanyelvápolók műsora
Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa
Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
válogatás rádiónk archívumából
1775. július 27-én született Brunszvik Teréz, a magyar neveléstörténet kiemelkedő személyisége, az első magyar óvoda megalapítója.
Hornyák Mária történészt, Brunszvik Teréz életének, munkásságának kutatóját hallják.
Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül
Felolvassa: Borbiczki Ferenc
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rádióra alkalmazta E. Román Kata
Szerkesztő-Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (25/15.)
kulturális magazin
Már csak alig két hétig látogatható a Nemzeti Múzeum Magyar EXPO-sikerek című kiállítása;
Ferencesek: tárlat a kínai missziójukról Szegeden;
Bencések: XIX. Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál
Szerkesztő: Tóth János András
irodalmi összeállítás
Lator László Kossuth-díjas költő, esszéista, műfordítóra emlékezünk
Augusztus 2-án vettek végső búcsút Lator Lászlótól, a nemzet művészétől családtagjai, pályatársai, barátai, kollégái, tanítványai és tisztelői.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja életének 96. évében, július 17-én hunyt el.
Adásunkban rá emlékezünk. Válogatást hallhatnak egykori kollégánk, Jálics Kinga Lator Lászlóval készült beszélgetéséből, ami 2012. szeptember 13-án hangzott el A magyar művészet élő legendái című műsorunkban.
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
mesés irodalom
Csuka Edit: Kiskutya a nagyvilágban
Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter
Készítette: Horváth János, Liszkai Károly, Dévény Mária és E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (21/13.)
közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Szeptember 2-án a győri Püspökvár udvarában kerül sor a Jubiláns házaspárok hálaadására. Elsőként erről szól Veres András győri megyéspüspök.
A katolikus karitász híreiről Écsy Gábor országos igazgató számol be.
.Ebben az évben 975 éves a Budapest-Belvárosi Főplébánia. Elsőként Osztie Zoltán plébánossal beszélgetünk. Ezt követően az augusztus 12-e és15-e közötti eseményeket Aranyossy Mihály turisztikai munkatárs mondja el.
.Idén is felvételt hirdet az Eötvös József Collegium. Szeretettel várja az ELTE-re felvételt nyert hallgatók jelentkezését. Horváth László igazgató nyilatkozik.
.Elkezdődtek az úgynevezett résfalazási munkák a Paks II. Atomerőmű területén. Erről kérdezzük Petz Ernőt, az atomerőmű nyugdíjas vezérigazgatóját.
Idén ismét megrendezésre kerül a Csángó Fesztivál Jászberényben.
A részleteket Szűcs Gábor fesztiváligazgatótól hallják:
Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül
Felolvassa: Borbiczki Ferenc
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rádióra alkalmazta E. Román Kata
Szerkesztő-Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (25/15.)