a könnyűzene kiválóságai
Mai vendég Kész Petra énekesnő, zeneszerző-szövegíró, zenekarvezető, a jazz és a világzene kiválósága. Műsoron a Creme Del La Pop zenekar felvételei.
Szerkesztő: Balogh Tibor
Szekeres Erzsébet textilművész ma ünnepli 85. születésnapját. Élet útját, művészi pályáját tekinti át a válogatás, melyet a Rádiónkban elhangzott gondolataiból állítottunk össze.
Szerkesztő: Szabó Csilla
„Amit Isten ad és hősi szerencse” – ezt a később családi címerébe is bekerülő jelmondatot egy nappal azelőtt fogalmazta meg Josip Jelačić, hogy csapatai átkeltek a Dráván 1848-ban. A „Pákozdtól Schwechatig” című most megjelent könyvében Hermann Róbert a magyar forradalom és szabadságharc históriájának egy kis – ám sok kérdést felvető- szeletét dolgozza fel. Az események hátteréről Nagy György András beszélgetett a történésszel. Aki további részletekre is kíváncsi, az hallgassa meg a teljes felvételt a Magyar Tékában, augusztus 31-én!
„Arnoldo”- így szólították kedvenc római kávézójában a Kossuth díjas magyar grafikust, Gross Arnoldot. Ezért lett ez az olaszos forma annak a vendéglátó-és kiállítóhelynek az elnevezése, amelyet az alkotó életművének szenteltek.(Budapesten, a Bartók Béla utcában). Jelmondata az is lehetne, hogy „Részletekben a világ”. A művész fiával, Gross András belsőépítésszel Zsoldos Szilvia beszélgetett. További érdekességek a www.grossarnold.com oldalon.
Ötödik Hungarikum-díját a matyó viselet újratervezéséért kapta. Németh Hajnal Auróra számára természetes a népi hagyomány és a modernség összhangja: legyen szó ruháról, ékszerről, vagy énekről és táncról, netán balladákról. Nagy György András interjúja. Az alkotó augusztus 19-én Sopronkövesden, 20-án pedig Budapesten, a Várban tart bemutatót, illetve előadást. A részletekről a közösségi oldalakon lehet tájékozódni.
Furcsa, rovarszerű hangjáról kapta nevét nádasainknak ez az egérke-módra bujkáló-osonó kis madara. Abban is különc, ahogyan a tollruháját cseréli - ennek kapcsán a madarak vedléséről is szót ejtünk, Halmos Gergővel, az MME igazgatójával.
Furcsa, rovarszerű hangjáról kapta nevét nádasainknak ez az egérke-módra bujkáló-osonó kis madara. Abban is különc, ahogyan a tollruháját cseréli - ennek kapcsán a madarak vedléséről is szót ejtünk, Halmos Gergővel, az MME igazgatójával.
mesés irodalom
1.) Csuka Edit: Kiskutya a nagyvilágban
Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter
Készítette: Horváth János, Liszkai Károly, Dévény Mária és E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (21/19.)
2.) A ládába zárt mesék
Luzsi Margó meséje koreai mese alapján
Felolvassa: Papp Zoltán
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből
"Hűek leszünk hazánkhoz és az ősök hitéhez"
Mindszenty József Szent Koronával kapcsolatos állásfoglalásáról, a hercegprímás gondolatairól beszél Krajsovszky Gábor tudományos kutató.
III/1.rész
Szerkesztő: Soós Viktor
külpolitikai beszélgetések
Trikolórcsere és ami mögötte van. Katonai puccs zajlik Nigerben
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Le a franciákkal - éljenek az oroszok...
Nigerre figyel a világ július vége óta, amikor egy puccsista gárda elfogta a nyugat-afrikai ország demokratikusan megválasztott elnökét. Az országban erősödik a francia-ellenes és ezzel párhuzamosan az oroszbarát hangulat. A nyugat-afrikai és az európai vezetők is szoros figyelemmel kísérik a nigeri helyzetet. Nagy az eszkaláció veszélye, és óriási a tét. Vajon miért ennyire fontos mindenkinek ez a Száhel-övezeti ország? Miért történt a puccs, milyen következményei lesznek?
Az események hátteréről beszélgetünk Tarrósy Istvánnal, a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok tanszék professzorával, az Afrika Kutató Központ igazgatójával.
Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül
Felolvassa: Borbiczki Ferenc
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rádióra alkalmazta E. Román Kata
Szerkesztő-Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (25/21.)
közéleti beszélgetések
Fodor Richárddal, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének kutatásvezetőjével, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központjának egyetemi tanársegédjével beszélgetünk.
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Felgyorsítja a pedagógusok képzését a kormány, a cmegjelent kormányrendelet szerint szeptembertől egyes alapképzésekre építve már két és három féléves tanári mesterszak sikeres elvégzésével is lehet tanári diplomát szerezni. . Fodor Richárddal, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének kutatásvezetőjével, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központjának egyetemi tanársegédjével beszélgetünk.
közéleti beszélgetések
A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Nagyboldogasszony-napi templombúcsúhoz kapcsolódó ünnepi eseményei
Szerkesztő: Sallai Éva
Dr. Osztie Zoltánnal, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosával és Aranyossy Mihállyal, a Főplébánia helyettes gondnokával, turisztikai igazgatójával, az 1048-ban alapított plébánia jubileumi évéről, valamint a liturgikus és kulturális események közül kiemelkedő Nagyboldogasszony-napi templombúcsúhoz kapcsolódó eseményekről beszélgetünk. Pest ősi templomában szeretettel várják az érdeklődőket az augusztus 11-től augusztus 16-ig lebonyolításra kerülő ünnepi eseményekre.
"Ez a templom elbeszél, tanít és eligazít az örök élet felé." (Mindszenty József, 1948.)
Bővebb információ: www.belvarosiplebania.hu
Az ócsai tőzegláp, turjánvidék fokozottan védett területén működő madármegfigyelő állomáson jártunk. Madarat fogtunk, megnéztük a gyűrűzést, és bepillantottunk a vártán zajló vidám életbe, az z Ócsai Madárvárta Egyesület fontos és összetett munkájába.
mesés irodalom
1.) Csuka Edit: Kiskutya a nagyvilágban
Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter
Készítette: Horváth János, Liszkai Károly, Dévény Mária és E. Román Kata
Szerkesztette: Varga Andrea (21/19.)
2.) A ládába zárt mesék
Luzsi Margó meséje koreai mese alapján
Felolvassa: Papp Zoltán
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül
Felolvassa: Borbiczki Ferenc
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rádióra alkalmazta E. Román Kata
Szerkesztő-Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (25/21.)
Az ócsai tőzegláp, turjánvidék fokozottan védett területén működő madármegfigyelő állomáson jártunk. Madarat fogtunk, megnéztük a gyűrűzést, és bepillantottunk a vártán zajló vidám életbe, az z Ócsai Madárvárta Egyesület fontos és összetett munkájába.