Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Simone Weil: Ami személyes, és ami szent című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (45/24.)
» bővebben...
0:30
szolgáltató és életviteli műsorok
gasztronómiai magazinműsor Bereczky Judit református lelkésszel beszélget Máry Szabó Eszter.
» bővebben...
1:00
egyéb közéleti műsorok
Magyarország gazdaságának kitörési pontjairól Szerkesztő: Szikora József
Magyarország gazdaságának kitörési pontjairól beszélgetünk Baksay Gergellyel, a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és Költségvetési Elemzésekért Felelős igazgatójával.
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
Tavaly nyáron hozták létre a Kárpátaljai Keresztyén Gazdák Szövetségét azzal a céllal, hogy ebben a szervezetben tömörítsék azokat a mezőgazdasági dolgozókat, akik mindennapjaiban a munka mellett kiemelt helyet kap a hit is. Ezúttal az otthon maradt gazdákat támogatták. Újabb anyaotthont épít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászon belső-ukrajnai menekültek számára. Megtartotta az „Által mennék én a Tiszán…” elnevezésű hagyományos népdaléneklési verseny megyei döntőjét a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség. Nemzetközi gazdasági konferenciát tartottak a beregszászi főiskolán a Rákóczi-napok programsorozat keretében.
1:50
szolgáltató és életviteli műsorok
A hit alapú civil szervezetek és lelkiségi mozgalmak hírei Szerkesztő: Pulai Zsolt, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom irodavezetője
» bővebben...
2:00
egyéb kulturális műsorok
Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A társadalmi dráma
Beszélgetőtársaink: Nagy Viktor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára, a Pesti Magyar Színház új igazgatója, és Serfőző Simon Kossuth-díjas költő, író, drámaíró. Képünkön Fazekas István és Nagy Viktor, fotó: Veres Ádám/MKR
3:00
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás
» bővebben...
3:30
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
» bővebben...
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
5:00
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi rovat Nyelvőrségben másfél évszázadon át – egy lap a múltból a jövőért Mi hiányzik a hiányból, vagy inkább: "-ban"? – jegyzet Játékunkban közmondásokat kell kibogozni Szerkesztő: Nagy György András
A történelmi körülménynek miatt nem volt megszakítás-mentes a Magyar Nyelvőr folyóirat története. Viharos volt, ahogyan arra a 150. évforduló kapcsán megjelent kötet utal. Háború, haláleset, szerkesztőségi változások, koncepciómódosulás – mindig volt oka a megtorpanásnak és az újbóli nekirugaszkodásnak. Az egyik átalakulás épp a jubileum évében zajlott. Most kicsit vissza és persze előre is tekintünk, korábbi felvételeinket is felhasználva. „Együttesen működve tanítani s tanítva tanulni.” Ez volt az alapító, Szarvas Gábor jelmondata. Elsőként a mostani főszerkesztőt Balázs Gézát kérdeztem. A jegyzet nem hiányozhat. Úgyis mondhatnám, hogy nincs hiány. Minden más kiderül H. Tóth Tibor írásából.
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
B év, húsvéti idő 2. vasárnap ** Jn 20,19-31 ** Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.'' Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.'' Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!'' Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!'' Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!'' Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!'' Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.'' Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Simone Weil: Ami személyes, és ami szent című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (45/25.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
6:52
7:00
egyéb műsorok
Elindult a Katolikus Karitász 2024-es Zöldellő kertek programja Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
A Katolikus Karitász 2024-es Zöldellő kertek programját idén Szabadbattyánban indította el, az öngondoskodásra való ösztönzés jegyében az egész országot felölelő vetőmag akcióval. Az idei 14,5 millió forint értékű támogatással 3 ezer családon tudnak segíteni. A Karitász országos programmegnyitóján Spányi Antal püspök, karitász elnököt, Máté Hortenzia, Nagy Lajosné és Kamocsa Márta karitászmunkatársakat, Berta Kata kérdezte.
7:15
aktuális és hírműsorok
Melyik a leghosszabb nevű katolikus intézmény? Ladocsi Gáspár püspökkel beszélgetünk a régi Esztergomról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
» bővebben...
7:43
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Az egykori Torna vármegye központjában, Tornán a korábbi és a jelenlegi plébánosokkal, Juhász Attils és Vojta Richárd atyákkal beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Benedek Elek: Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony Felolvassa: Topolcsányi Laura Hangmérnök: Horváth János Rendező és szerkesztő: Varga Andrea
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
ismeretterjesztő műsorok
Sorozatunk záróadása. Szerkesztő: Gadácsi János
Bő három és fél esztendőre volt szükségünk ahhoz, hogy a kéthetente jelentkező sorozatunkban bemutathassuk hungarikumainkat. Amikor 2020. július 11-én elkezdtük, alig több, mint hetvenet tartott számon az Értéktár. Március végén már a 89.-kel fejeztük be. Ennyi idő alatt több, mint egy tucat új hungarikumot jelentett be a Hungarikum Bizottság. Műsorunkban a testület titkára, Antal Andrea, az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának főosztályvezetője és V. Németh Zsolt államtitkár, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos beszél erről, a mára már mozgalommá fejlődött világról, amely büszkén hirdeti itthon és külföldön a magyar szellem és kultúra kincseit.
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:04
vallási műsorok
Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, püspökké szentelésének 25. évfordulója alkalmából, ünnepi szentmisét közvetítünk Kalocsáról, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházból.
A szentmise főcelebránsa dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, koncelebrálnak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai. A szentbeszédet Erdő Péter bíboros mondja. Orgonán kísér Hegedűs Gábor, énekel a Főszékesegyház Énekkara, vezényel Zsebics Ilona.
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
portré- és riportműsorok
Gáncs Péter evangélikus lelkésszel, emeritus püspökkel beszélget Máry Szabó Eszter. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
» bővebben...
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
portré- és riportműsorok
Bukovicsné Kati néni mesél a régi és jelenlegi zalai receptekről Szerkesztő: Pál Amanda
Tudják mi az a kukorés? Hogyan készül a karamell krémes hatlapos? Milyen apró trükkök vannak, hogy puha és egyenletes legyen? Több húsvéti sütemény receptjét mesélte nekünk Bukovicsné Kati néni a zalai Sormásról.
14:30
irodalmi és versműsorok
Ének a búzamezőkről Móra Ferenc regényéből Papp János olvas fel. Hangmérnök: Horváth János és Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (25/5.)
» bővebben...
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Vér, dráma, melodika - Parasztbecsület Maria Callasszal Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Gyapay Gábor kutató-professzor Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Franciaországban élő világhíres kutató vendégünk szokatlan szerepet vállalt: zenéről és a társművészetekről beszélt. Közben persze sok minden kiderül róla és édesapjáról, aki a Fasori gimnázium igazgatója volt...
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
aktuális és hírműsorok
Egy 110 éve született ferences tanár, aki Szent Ferencet idézte meg diákjainak. Tomkó László diakonus, nyugalmazott főorvos emlékezik egykori osztályfőnökére. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Nagy György András
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Benedek Elek: Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony Felolvassa: Topolcsányi Laura Hangmérnök: Horváth János Rendező és szerkesztő: Varga Andrea
» bővebben...
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
zenei műsorok
A 90 esztendős Boros Attilával Szerkesztő: Magyar Kornél
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Ének a búzamezőkről Móra Ferenc regényéből Papp János olvas fel. Hangmérnök: Horváth János és Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (25/5.)
» bővebben...
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
23:00
aktuális és hírműsorok
Egy 110 éve született ferences tanár, aki Szent Ferencet idézte meg diákjainak. Tomkó László diakonus, nyugalmazott főorvos emlékezik egykori osztályfőnökére. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
23:30