Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Simone Weil: Ami személyes, és ami szent című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (45/29.)
» bővebben...
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
» bővebben...
0:30
zenei műsorok
Már lehet jelentkezni a Fülesbagoly Tehetségkutatókra, melyek idén is Debrecenben, Budapesten, Keszthelyen és Martonvásáron várják az érdeklődőket, vendégünk a könnyúzenei tehetségkutató sorozat alapító-szervezője: Nagy Szabolcs Szerkesztő: Csuth Judit
» bővebben...
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
Szerkesztő Csuth Judit
Majoros Nóra író olyan kicsiknek és nagyoknak szóló köteteket ajánl, melyek a természethez visznek közelebb. Ezt követően a Marczibányi Téri Művelődési Központ 04.13-i programjára hívjuk fel a figyelmüket. Az est fókuszában a társas kapcsolataink állnak, előadást tart többek között Pál Feri atya mentálhigiénés szakember, valamint megtekinthetnek egy képzeletszínházi előadást is, mely Janikovszky Éva: A lemez két oldala című írásából készült. Ennek kapcsán egy korábbi Teljességre hangolva adás részletének segítségével megidézzük Pál Feri gondolatait, majd pedig a Janikovszky darab egyik szereplőjével, Szamosi Zsófia színésznővel beszélgetünk a darabról.
2:00
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta A magyar költészet napja mit jelent a Magyar Katolikus Rádió munkatársainak?
Szerkesztő: Fülöp Tamás, zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
3:00
egyéb közéleti műsorok
A 20. század lengyel irodalmából Írók, művek, magyar kapcsolatok Stúdióvendég: Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész Szerkesztő: Liptay Katalin
„Polak, venger dva bratanki” azaz „Lengyel, magyar két jóbarát”– tart-ja a régi lengyel mondás. A testvéries érzület a kard forgatásával és a jó bor fogyasztásával pecsételte meg a fegyverbarátságot a történelem folyamán. Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész egyetemista korától vonzódik a lengyel kultúrához, irodalomhoz. A NAP Kiadó Magyar Esszék sorozatában most lengyel tárgyú tanulmányait gyűjtötte össze. A klasszikusoktól: Reymonttól, Dabrowskától egészen a kortárs Nobel díja-sokig: Czeslaw Miloszig és Zbigniew Herbertig dolgozza fel a közép-európaiság gondolatát és jeles tehetségeinek életművét. Witold Gombrowicz és Stanislaw Vincenz portréját is megrajzolja. Ma ismét fontossá vált a közép-európaiság megtartása, védelmezése, ebben is segítségünkre lehet az élvezetes olvasmány.
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
» bővebben...
5:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
húsvéti idő 2. hét, péntek ** Jn 6,1-15 ** Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment. Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt. Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől: ,,Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?'' Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki: ,,Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.'' A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt: ,,Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?'' Jézus erre azt mondta: ,,Telepítsétek le az embereket!'' Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: ,,Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!'' Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: ,,Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!'' Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
6:00
6:01
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
vallási műsorok
Simone Weil: Ami személyes, és ami szent című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (45/30.)
» bővebben...
6:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
6:52
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
» bővebben...
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
» bővebben...
7:50
publicisztika
Mezey Katalin olvassa fel írását
» bővebben...
8:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:08
egyéb műsorok
Nagy őrgébics (Lanius excubitor) Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Énekesmadár létére elég vérmes kis ragadozó. Vártáról vadászik, mint valami törpe egerészölyv. Ha vadászatát zavarja, még a nála nagyobb szarkát is megkergeti. Innen is székely népi neve: szarkakergető. Rajz: Kókay Szabolcs MME Fotó: Pozsgai Nóra
8:17
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
» bővebben...
8:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
8:42
aktuális és hírműsorok
A húsz éve elhunyt legendás ferences tanárra, Máté Teodózra emlékezik Mártai István frankár öregdiák Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
8:52
egyéb közéleti műsorok
» bővebben...
9:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
turisztikai magazin Kengyel - Bagimajor Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Külső megjelenését tekintve egyik hazai bazilikánkat idézi a bagimajori Szent Imre kápolna. Mögötte halastórendszer húzódik, gazdag halállománnyal és madárvilággal. Az út túloldalán kúria épület, benne turisztikai központ és helytörténeti gyűjtemény található. És végül, de nem utolsó sorban a település éke, egy kunhalom tetején álló, és a tájképet már távolról meghatározó szélmalom. Messzelátónk mai adásában Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe, a Kengyel községhez tartozó Bagimajorba látogatunk.
10:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
10:08
egyéb műsorok
Nagy őrgébics (Lanius excubitor) Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Énekesmadár létére elég vérmes kis ragadozó. Vártáról vadászik, mint valami törpe egerészölyv. Ha vadászatát zavarja, még a nála nagyobb szarkát is megkergeti. Innen is székely népi neve: szarkakergető. Rajz: Kókay Szabolcs MME Fotó: Pozsgai Nóra
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Királylányok és boszorkányok Válogatás Boldizsár Ildikó meséiből Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter és Hámori Gabriella Hangmérnök: Horváth János Dramaturg: Harangozó Eszter Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendezőasszisztens: Varga Andrea Rendezte: E. Román Kata (5/5.)
» bővebben...
11:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
11:04
12:00
12:04
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
» bővebben...
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
» bővebben...
13:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
13:04
portré- és riportműsorok
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből Maga volt a szeretet - Dr.Brückner József élete és munkássága címmel adta ki az Esztergom-budapesti egyházmegye papjáról, a szeminárium rektoráról, nagybátyja életéről szóló kötetet Dr.Brückner Huba. II/1.rész. Szerkesztő: Soós Viktor
» bővebben...
13:30
aktuális és hírműsorok
külpolitikai beszélgetések Kína válaszai az új hidegháborúra Salát Gergely sinológussal beszélgetünk Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Kína is hidegháborúként tekint-e az Egyesült Államokkal való feszült kapcsolatára, kialakulhat-e világháború? Lassul a kínai gazdaság - de kell-e temetni? Milyen demográfiai és gondokkal küzd a keleti szuperhatalom? Hogyan hat mindez a magyar gazdaságra? A Magyar Külügyi Intézet e témában tartott rendezvénye után Salát Gergelyt, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanárát kérdeztük.
14:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
14:04
zenei műsorok
Maurice Ravel: G-dúr zongoraverseny Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
14:30
irodalmi és versműsorok
Ének a búzamezőkről Móra Ferenc regényéből Papp János olvas fel. Hangmérnök: Horváth János és Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (25/10.)
» bővebben...
15:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Az elmúlt hét legérdekesebb beszélgetéseiből válogatunk
» bővebben...
15:50
egyéb közéleti műsorok
» bővebben...
16:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
16:30
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Társszerkesztő: Peresztegi Attila
» bővebben...
17:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Fodor Richárd, az MCC Tanuláskutató Intézetének kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központjának egyetemi tanársegédje a műsor vendége. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Európa-tankönyvet írt egy történész-kutató- csoport a kontinens utolsó évének határokon átívelő múltjáról. Elsőként erről beszélgetünk Fodor Richárddal, az MCC Tanuláskutató Intézetének kutatójával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központjának egyetemi tanársegédjével.
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Dr. Gyimesi Emese irodalom- és társadalomtörténésszel Szendrey Júlia irodalmi pályáját mutatjuk be. Szerkesztő: Sallai Éva
A magyar költészet napját hazánkban április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal tisztelegnek a magyar líra előtt. Dr. Gyimesi Emese irodalom- és társadalomtörténész, a Történettudományi Intézet munkatársa, 2009-től kutatja Szendrey Júlia életútját, irodalmi pályáját. Kutatása eredményeiről rendszeresen publikál, kutatói blogot vezet és több könyve jelent meg (Szendrey Júlia összes verse, Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában, Szendrey Júlia irodalmi pályafutása, Szendrey Júlia elbeszélései és meséi). Dr. Gyimesi Emesével - folytatva a március 15-én, a Kerengőben elhangzott beszélgetésünket - Szendrey Júlia irodalmi pályáját, verseit, elbeszéléseit, írásainak korabeli fogadtatását mutatjuk be. (fotók: gyimesiemese.hu)
18:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:04
egyéb közéleti műsorok
Egyházi suli: behúz vagy elriaszt? Szerkesztő: Tóth János András
A fenti címmel szervezett a Szólj be a papnak! rendezvénysorozat április 8-án kerekasztal beszélgetést. A szervezők felvételt készítettek a teljes estről és közzétették az interneten, itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=rf6eyrFyzpk Összeállításunkban mikrofon elé kértük a résztvevőket,az elhangzás sorrendjében: Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság vezetőjét, Pethő-Szűcs Máriát, az Evangélikus Iskolalelkészek szakmai elnökét, Monostori László atyát, a Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium lelki igazgatóját, valamint Csűrös András gyömrői református lelkészt, és az est házigazdáját, Zila Gábort. Fotó: Magyar Kurír
18:30
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
19:00
19:32
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Királylányok és boszorkányok Válogatás Boldizsár Ildikó meséiből Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter és Hámori Gabriella Hangmérnök: Horváth János Dramaturg: Harangozó Eszter Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendezőasszisztens: Varga Andrea Rendezte: E. Román Kata (5/5.)
» bővebben...
20:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
» bővebben...
20:17
publicisztika
Mezey Katalin olvassa fel írását
» bővebben...
20:30
21:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
» bővebben...
21:30
irodalmi és versműsorok
Ének a búzamezőkről Móra Ferenc regényéből Papp János olvas fel. Hangmérnök: Horváth János és Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (25/10.)
» bővebben...
22:00
aktuális és hírműsorok
» bővebben...
22:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
23:00
egyéb közéleti műsorok
Egyházi suli: behúz vagy elriaszt? Szerkesztő: Tóth János András
A fenti címmel szervezett a Szólj be a papnak! rendezvénysorozat április 8-án kerekasztal beszélgetést. A szervezők felvételt készítettek a teljes estről és közzétették az interneten, itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=rf6eyrFyzpk Összeállításunkban mikrofon elé kértük a résztvevőket,az elhangzás sorrendjében: Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság vezetőjét, Pethő-Szűcs Máriát, az Evangélikus Iskolalelkészek szakmai elnökét, Monostori László atyát, a Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium lelki igazgatóját, valamint Csűrös András gyömrői református lelkészt, és az est házigazdáját, Zila Gábort. Fotó: Magyar Kurír
23:30