a könnyűzene kiválóságai
Mai vendég Dr. Kovács László rocktörténész, a Moiras hanglemezkiadó vállalat igazgatója. Bemutatjuk Kézdi Lucát és a Santa Diver zenekart.
Szerkesztő: Balogh Tibor
Közösségek, helyi értékek, példaértékű kezdeményezések Kengyel községben
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Csigatészta készítés, kézimunkázás, testi-lelki egészségtámogató programok, egymást segítő és települést szépítő séták.
Műsorunk első felében a kengyeli Harmónia klub foglalkozásaiba nyerhetünk betekintést.
-
Seprűkészítés, kosárfonás, szövés a község Értékteremtő műhelyében
-
Mit takar az óvodai alternatív művészeti mintaprogram?
kulturális paletta
Festmény a koronázási palástról; A kortárs magyar dráma fesztiválja; Tájházak Napja Monokon
Különleges képet készített a magyar koronázási palástról Balogh Eszter. A képzőművészt Ungvári Judit kérdezte az alkotás folyamatáról.
Immár 15. alkalommal rendezi meg a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált. Május 9. és 18. között tíz napon át, nyolc helyszínen, összesen 31 előadást láthatnak az érdeklődők. A fesztivált emellett zenei rendezvények, filmvetítések és beszélgetések is színesítik – hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón március 27-én, a Színházi Világnapon. A tájékoztatón Ungvári Judit először Szabó K. István művészeti vezetőt, majd a bábos és ifjúsági programokat szervező Vojtina Bábszínház igazgatóját, Asbóth Anikót kérdezte.
A paraszti hagyományban a legszélesebb körben ismerték Szent György alakját, akinek ünnepnapja április 24-hez kötődik. 2013 óta a jeles nap hétvégéjén kerül sor a Tájházszövetség országos rendezvénysorozatára, vagyis a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napjára. Az eseményhez csatlakozó tájházak országszerte ingyenes programokkal készülnek, melyek középpontjában egyaránt a hagyományőrzés és a hagyományteremtés áll.
Nincs ez másképp Kossuth Lajos szülőfalujában, Monokon sem, ahol gasztronómiai különlegességek, ősi mesterségeket űző mesteremberek, valamint táncház is várja majd a látogatókat április 27-én. A széles programkínálatról Demeterné Bártfay Emese, az esemény főszervezője mesélt Szentimrei Kristófnak.
Generációk és a ballagás
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Három vendég, három különböző korosztályból. A világháborús éveket is megélő Veteránoktól a lázadó X-eseken át a legfiatalabbakat képviselő alfa generációig számos korcsoportot foglal egybe mai társadalmunk, a különböző generációk véleményét pedig olyan témákban igyekszünk összevetni, amelyek bármely korosztály számára érdekesek lehetnek.
Mai témánk a középiskolai ballagás és az ahhoz kapcsolódó egyéb események, három beszélgetőtársam közül pedig ketten oktatói szemszögből is beszámolhatnak korábbi élményeikről.
- A Baby Boomerek korosztályát Terjéki Ildikó, a Berzsenyi Dániel Gimnázium korábbi magyar és orosz szakos tanára képviseli, aki a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait;
- Az Y-generáció nevében korábbi osztályfőnököm, az elsősorban földrajzot és történelmet tanító Bíró Gábor szólal meg, aki diákként is az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban gyűjthetett emlékeket a ballagásról;
- A Z-generációtól pedig Szanyó Veronikát, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium korábbi tanulóját hallhatják.
húsvéti idő 3. hét, kedd
** Jn 6,30-35 **
Erre megkérdezték tőle: ,,Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: ,,Égi kenyeret adott enni nekik'''' [Kiv 16,4]. Jézus ezt válaszolta: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.'' Ekkor azt mondták neki: ,,Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!'' Jézus azt felelte nekik: ,,Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.
gyermekjogi rovat
Beszélgetés Wierlné Kárász Tímeával_3
Szerkesztő: Erki-Szabóné Bognár Anna
Gyermekjogi adásunk vendége ismét Wierlné Kárász Tímea, a nyergesújfalui Zafféry Károly középiskola biológia-földrajz szakos tanára, s egyben az intézmény ifjúságvédelmi felelőse. A riport záró adását hallhatják.
A műsor szakmai támogatója a Gyermekjogokért Egyesület.
Prohászka püspökre emlékeztek a Központi Szemináriumban és az Egyetemi templomban, halálának 97. évfordulóján
Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Prohászka Ottokár püspök emlékére ünnepséget rendeztek a budapesti Központi Papnevelő Intézetben, valamint az Egyetemi templomban. A neves előadókkal tartott tudományos konferencián Mózessy Gergely püspöki gyűjteményigazgató, levéltáros elnökölt. Az Egyetemi templomban Spányi Antal megyés püspök mutatott be koncelebrált szentmisét.
Az emlékülésen elsőként Tusor Péter történész, filológus azt a kérdést vizsgálta, hogy római Német Magyar Kollégium milyen szerepet játszott a magyar egyház életében.
Vajda Tamás levéltárvezető, korabeli sajtóanyagok alapján mutatta be, milyen szoros volt a kapcsolat Prohászka és a Szent Imre Kör, illetve Szent Imre Kollégium szellemisége között.
A konferencián Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes előadásában korabeli röplapok és szemináriumi dolgozatok alapján kimutatta Prohászka hatását Kerkai Jenő SJ gondolkodása között, amely később visszatükröződött az agrárifjúságot tömörítő KALOT mozgalom programjában.
mesés irodalom
Berg Judit: Micsoda idő!
Felolvassa: Tornyi Ildikó
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Dramaturg: Harangozó Eszter.
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (3/2.)
Miért tud oly nagyon fájni a csalódás? Mit élünk át, amikor csalódunk? Lehet belőle jól kijönni? Műsorunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ. Vendégünk Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
a könnyűzene kiválóságai
Ma folytatódik a zenés beszélgetés Dr. Kovács László rocktörténésszel. Bemutatjuk Török Ádámot és a RABBOCSKÁT, vagyis a "ritmenblúz brancsot".
Szerkesztő: Balogh Tibor
Ének a búzamezőkről
Móra Ferenc regényéből Papp János olvas fel.
Hangmérnök: Horváth János és Varga Károly
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
25/14. rész
kulturális paletta
A Gyulai Várszínház most csütörtöki premierje: Ártatlanok – Levelek a Kner család életéből;
Mezőkövesd, Hadas városrész: a népi iparművészek életműve;
Múzeum a legkisebbeknek Bel-Budán: Mesemúzeum
Szerkesztő: Tóth János András,
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Az ELTE Könyvtára egy XI. századi, bizánci evangéliumoskönyvön kívül számos Janus Pannoniushoz közvetett vagy közvetlen módon kötődő dokumentumot őriz. Műsorunkban a költő itáliai ismerőseihez és írói hagyatékának első felkutatóihoz kapcsolódó könyvek, részint műveinek különböző, XVI. és XVIII. századi kiadásairól is szólunk.
közéleti beszélgetések
Létezhet-e modern kori rabszolgaság? A rabszolgaság, ahogy ma gondolkodunk róla, rég letűnt fogalom.
Szerkesztő: Sályi András
Miért is lenne érdemes beszélni róla ma Európában? Hogy kerülhet valaki olyan kiszolgáltatott, függő helyzetbe, ahonnan magányosan nagyon nehéz a szabadulás?
Vendégem Boglacsik Tímea 'kapcsolati erőszak és emberkereskedelem szakértő', és Téglásy Kristóf a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója.
közéleti beszélgetések
Már megint az innováció. Sokak szerint jövőbeli jólétünk kulcseleme.
Szerkesztő: Sályi András
Létezik is Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal, és Nemzeti Innovációs Ügynökség.
De miért is kell ennyi szervezet? És: mit csinál a Nemzeti Innovációs Ügynökség?
Vendégem Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója.
fotó: teol.hu
A jövő héten Brüsszelben megrendezendő nemzeti konzervatív konferencia jövője kétségessé vált, miután a házigazda helyszín visszalépett a rendezvénytől.
Szerkesztő: Kövér Tamás
A tervek szerint többek között Orbán Viktor, Suella Braverman volt brit belügyminiszter, Nigel Farage és Eric Zemmour francia politikus is részt vesz a konferencián. A rendezvény egyik partnere, az MCC Brussels közölte, hogy jelenleg alternatív helyszínt keresnek. Frank Füredi, a szervezet ügyvezető igazgatója elítélte a helyszín döntését. Antifák állhatnak a háttérben.
Orbán Viktor, aki a Kereszténydemokrata Internacionálé egyik alelnöke, a néhány napja elfogadott migrációs paktumot bírálta, amellyel - a korábbi, egyhangúságot előíró döntések ellenére - Brüsszel most rákényszeríti migránsbarát politikáját a bevándorlást ellenző országokra. Magyarország és Lengyelország már bejelentette, hogy ezt a káros és veszélyes paktumot nem fogja végrehajtani - szögezte le Orbán Viktor.
Márai Sándortól a Reagan elleni merénylet kapcsán, és a hazai kortárs sajtó megjelentetett értékelési kapcsán írt naplóbejegyzéseket idézzük fel a 80-as évekből.
A Dialógus Alapítvány tagjai úgy gondolják, az európai nemzetek közössége jelenleg olyan helyzetben van, amikor éppen az Európai Unió létrejöttének eszméihez, gondolatisághoz, értékeihez kellene visszatérnie. A kereszténydemokrata alapítók elveihez.
mesés irodalom
Berg Judit: Micsoda idő!
Felolvassa: Tornyi Ildikó
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Dramaturg: Harangozó Eszter.
Rendező: E. Román Kata
Szerkesztő: Varga Andrea (3/2.)
Ének a búzamezőkről
Móra Ferenc regényéből Papp János olvas fel.
Hangmérnök: Horváth János és Varga Károly
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
25/14. rész
A jövő héten Brüsszelben megrendezendő nemzeti konzervatív konferencia jövője kétségessé vált, miután a házigazda helyszín visszalépett a rendezvénytől.
Szerkesztő: Kövér Tamás
A tervek szerint többek között Orbán Viktor, Suella Braverman volt brit belügyminiszter, Nigel Farage és Eric Zemmour francia politikus is részt vesz a konferencián. A rendezvény egyik partnere, az MCC Brussels közölte, hogy jelenleg alternatív helyszínt keresnek. Frank Füredi, a szervezet ügyvezető igazgatója elítélte a helyszín döntését. Antifák állhatnak a háttérben.
Orbán Viktor, aki a Kereszténydemokrata Internacionálé egyik alelnöke, a néhány napja elfogadott migrációs paktumot bírálta, amellyel - a korábbi, egyhangúságot előíró döntések ellenére - Brüsszel most rákényszeríti migránsbarát politikáját a bevándorlást ellenző országokra. Magyarország és Lengyelország már bejelentette, hogy ezt a káros és veszélyes paktumot nem fogja végrehajtani - szögezte le Orbán Viktor.
Márai Sándortól a Reagan elleni merénylet kapcsán, és a hazai kortárs sajtó megjelentetett értékelései kapcsán írt naplóbejegyzéseket idézzük fel a 80-as évekből.
A Dialógus Alapítvány tagjai úgy gondolják, az európai nemzetek közössége jelenleg olyan helyzetben van, amikor éppen az Európai Unió létrejöttének eszméihez, gondolatiságához, értékeihez kellene visszatérnie. A kereszténydemokrata alapítók elveihez.