kulturális paletta
Giacomo Marastoni kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban, Szerb Egyházi Múzeum, Sándor Péter
Szerkesztő: Fülöp Tamás
Egy olasz pesten - Giacomo Marastoni és az Első Magyar Festészeti Akadémia címmel nyílik kiállítás csütörtökön a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, ahol a festőművész számos alkotása most először lesz látható Budapesten. A tárlat a Budapesti Történeti Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből, a Fővárosi Képtár anyagából indult ki, de a legjelentősebb magyarországi közgyűjtemények, köztük a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Múzeum kölcsönzött művei is láthatók lesznek rajta. A mostani kiállítás az első, amely kísérletet tesz Giacomo Marastoni - vagy ahogy később magyarosan használta: Marastoni Jakab - életművének áttekintésére. A kiállítás bemutatja családját és tanulmányait, nyomon követi életútját Velencétől Bécsen és Pozsonyon át Pestig. Giacomo Marastoni 1804-ben született Velencében, és az ottani Képzőművészeti Akadémián tanult. Az 1830-as évek elején ausztriai körútra ment, majd 1833-ban Pozsonyba költözött, 1836-ban pedig áttette működése helyszínét Pestre, ahol 1860-ban bekövetkezett haláláig élt. Aczél Eszterrel, a Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár vezetőjével Fülöp Tamás beszélgetett.
A szentendrei Szerb Egyházi Múzeum a magyarországi ortodox egyházművészeti emlékek legjelentősebb tárháza. A Múzeum gyűjteményeinek, valamint a Levéltár és a Könyvtár gazdag anyagának köszönhetően, az intézmény kiemelkedő jelentőséggel bír a magyarországi szerbek múltjának a kutatásában is. Állandó kiállításának alapja a Szentendrei Püspöki Kincstár anyaga. Jelentős ikongyűjtemény, kelyhek, papi ruhák, kézírásos és nyomtatott istentiszteleti könyvek, bútorok, valamint helyi szerb ötvösök és más európai mesterek iparművészeti alkotásai tekinthetők itt meg. A Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményében. Vukovits Koszta művészettörténészt, az intézmény vezetőjét Gyarmathy Dóra kérdezte.
Operettsorozatunk következő vendége Sándor Péter, aki az egyik fellépője lesz a margitszigeti Frank Wildhorn és barátai című gálának, augusztus 7-én. Az est különlegessége, hogy Frank Wildhorn, a többszörös Grammy-, Tony- és Emmy-díjra jelölt világhírű amerikai zeneszerző személyesen is közreműködik majd az előadáson. Olyan világhírű musicalek fűződnek a nevéhez, mint a Carmen, a Rudolf, vagy a Jekyll és Hyde, amelyben Sándor Péter a címszerepet, jövőre a Notre Dame-i toronyőrben pedig Quasimodo szerepét játssza. Ungvári Judit interjúja.