turisztikai magazin
Tolna - egykor virágzó Duna parti város, ma ígéretes turisztikai célpont
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
A város partját egykor a Duna vize mosta, munkát adva a hajómalmokat üzemeltető molnároknak. Jó megélhetést biztosított a halászat, a parthoz rögzített haltartóbárkák a város jelképének számítottak.
A folyamszabályozás előtt a víz közelsége meghatározta az ipart, volt selyemgyártás és kékfestő műhelyek működtek a településen.
A város épített öröksége, templomok, macskaköves utcák, számos köztéri szoboralkotás ma egy sétaútvonalra felfűzve csodálható meg.
Utazási műsorunkban Tolna vármegye egykori székhelyére, a vármegye névadó településére; Tolnára látogatunk
kulturális paletta
Táncházak Éjszakája ÉLÖ AJÁNLÓ
Szerkesztő: Csuth Judit
Élő adásban ajánljuk a szombaton zajló 36.Táncházak Éjszakája -Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatságot. A Táncház Egyesület szervezésében megvalósuló nagyszabású eseménynek a Fonó Budai Zeneház ad otthont. Délutáni interaktív családi programokkal, hajnalig tartó táncházakkal, számos kiváló zenekar részvételével indítják útjára ezzel az eseménnyel a táncházi évadot. Az idei Táncházak éjszakája egyben a Fonó30 Jubileum ünnepi négynapos sorozatnak is része.
Vendégeink Berán István a Táncház Egyesület ügyvezető képviselője és Busai Zsuzsanna táncoktató.
Műsorvezető: Csuth Judit és Fülöp Tamás.
Fotó: Szőke Péter, MKR.
A Blende mai vendége Puchard Zoltán út- és hídépítő mérnök, hobbifotós, világutazó
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
Puchard Zoltán okleveles szerkezetépítő mérnök és gazdasági mérnök. Nem hivatásos fotográfus, de szenvedélyes utazó, aki magával viszi a fényképezőgépét és van, amikor megragadja, van, amikor csak átéli a pillanatot. Szabadidejében ifjú kora óta a keresztény közösségek építésén is munkálkodik. A beszélgetés apropóját Puchard Zoltánnak az Ars Sacra rendezvénysorozat keretében szeptember 13-án 4 órakor nyíló „A szépség menti meg a világot” című fotókiállítása adja, amit a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia épületében tekinthetnek meg.
A zenei szerkesztő Peresztegi Attila
A kiállítás megtekinthető a plébánia épületében
szeptember 14., 20, és 21-én 10-18 óra között,
16-án és 17-én 10-12 óráig, valamint 18-án és 19-én 15-17 óráig.
A Közélet című műsor mai témái:
- Kitüntetéseket adtak át a Miskolci Egyetemen: Prof. Dr. Siménfalvi Zoltán, Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának dékánjával beszélgetünk;
-Tanzániában járt Dr. Kövér László, az MCC Középiskolás Program Környezet- és Természetmoduljának vezető oktatója;
- II. Piknik Mozi és Családi nap: Zachár Zsolt, a Mogyoródi Testvértelepülési Egyesület elnökével beszélgetünk
Összeállításunkat A nap imájával zárjuk.
Munkatársak: Molnár András, Somosvári Eszter Anna, Túri Sarolta, Berecz Renáta
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
A rendek feloszlatásáról, a szombathelyi könyvtár megmentéséről koronatanú, Sill Aba ferences.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
páratlan év, évközi idő 23. hét, szombat
** Lk 6,43-49 **
Felolvassa: Varga László
Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj. Miért mondjátok nekem: ,,Uram! Uram!'', ha nem cselekszitek, amiket mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert kősziklára volt építve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.''
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
Marton Zsolt váci megyéspüspök is sok programon részt vesz a Váci KATTÁRS -on a jövő hétvégén
Szerkesztő: Hámori Kinga
Milyen lehetőséget ad a Váci KATTÁRS a társadalomnak, a családnak? Mit szeretne az egyház megmutatni magából amikor kilép a térre az intézményeiből ezen a három napon? Megszólítható-e a püspök is, s ő milyen programokat választ a forgatagban?
Fiume státusza: jogi és lelki hovatartozás magyar, horvát és olasz szempontból 1776–1918.
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Mit jelentett Fiume a horvát, az olasz és a magyar közvélemény, történeti, nemzeti tudat számára? Az 1868. évi magyar–horvát kiegyezés 66. paragrafusa háromoldalú tárgyalást írt elő „Magyarország országgyülése, Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok országgyülése és Fiume városa közt”. A tárgyalások megindultak, de I. Ferenc József nem tudta rendezni Fiume közjogi státuszát, mert a horvátok ebben nem voltak partnerek, és a magyar politika sem tudta őket erre rákényszeríteni, így Ferenc József „provizóriumot” hagyott jóvá. Zágrábban a parlament 1870-ben ugyan tudomásul vette a kialakult állapotot, de nem ismerte el Fiume Magyarországhoz tartozását. Ezen alapul a horvát történetírás álláspontja. Fiume tehát nem volt a Magyar Királyság része, de a Magyar Királyság kormányozta, fejlesztette a várost, intézte a közlekedési, a kereskedelmi és a gazdasági ügyeket az Osztrák–Magyar Monarchia idején. 1868-1914-ig Budapest csillagászati összegeket költött Fiume fejlesztésére.
Fiume státuszáról, jogi és lelki hovatartozásáról beszélgetünk magyar és horvát szempontból, elsősorban az érzelmi kötelékekről, arról, hogy mit jelentett Fiume a horvát, az olasz és a magyar közvélemény, történeti-nemzeti tudat számára. Dr. Ábrahám Barna történésszel, az ELTE BTK Román Filológiai Tanszékének egyetemi docensével, az ELTE BTK Történeti Intézet Közép-Európa Tanulmányok oktatójával beszélgettünk.
Munkácson a II. Rákóczi Ferenc Középiskolában tartott egyeztető megbeszélést a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőivel Ferenc Viktória, Európai parlamenti képviselő. A megbeszélésen elsősorban az anyanyelvi oktatás és a kárpátaljai magyarok jogai kerületek előtérbe
Újabb, amerikai orvosokból álló csapat érkezett Kárpátaljára, hogy egészségügyi tanácsadással, ingyenes kivizsgálással segítsék a helyi lakosságot. A háború kitörését követően a Kárpátaljai Baptista Jótékonysági Alapítvány nagyon az ilyen jellegű segítség szükségességét, és keresni kezdte a kapcsolatot az anyaországi, európai és tengeren túli szervezetekkel, amelyek ebben tudtak volna az itt élők és az ide érkezett menekültek segítségére lenni.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2025-ben rekordszámú, mintegy 1 000 jelentkezési kérelmet fogadtak el, ami jelentős növekedés az elmúlt évhez viszonyítva.
Ünnepi, ökumenikus Istentisztelettel egybekötött központi tanévnyitót tartott a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a munkácsi római katolikus Szent Márton Székesegyházban. A magyar tannyelvű elsősök száma a tavalyihoz hasonlóan idén is eléri az ezret. Az ünnepélyes tanévnyitón a vidék valamennyi magyar oktatási intézménye képviseltette magát.
A beregszászi felső- illetve szakképzésben részt vevő diákok számára több évtizede biztosít lakhatási lehetőséget a Kálvin János Református Szakkollégium. A kollégium több mint lakóhely, egy összetartó közösség, amely szakmai és lelki fejlődést kínál az itt lakó hallgatóknak.
Színes egyéniség - Csöre Gábor arcai és hangjai
Szerkesztő: Gadácsi János
Csöre Gábor már a neve elhangzása előtt azonnal "azonosítható". A Jászai Mari-dijas színművész évtizedek óta szerepel a színpadon, mozi- és tévéfilmeken, sorozatokban, szinkronizál, narrál és műsort is vezet. Teszi mindezt olyan egyediséggel, ami nem tolakodó, mégis eljut az értő közönséghez. "Én, egy olyan színész vagyok, aki nem szereti mindig ugyanazt csinálni." - mondta magáról és minden lépésével igazolja ezt a megállapítást. (fotó: wikipédia)
páratlan év, évközi idő 23. hét, szombat
** Lk 6,43-49 **
Felolvassa: Varga László
Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj. Miért mondjátok nekem: ,,Uram! Uram!'', ha nem cselekszitek, amiket mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert kősziklára volt építve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.''
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Mária Magdolna Torony, Remény Farm, mátrai szőlőtermés, Maksó Péter elmélkedése
A Szószólóban ma először a Mária Magdolna Toronyba látogatunk, majd a Mikófalva melletti Reményfarmra. Majd megtudhatjuk, hogy milyen termést várnak a Mátra borászai?
Munkatársak: Bérczessy András, Grunda János, Túri Sarolta, Karkus István, Farkas Erzsébet
anyanyelvápolók műsora
Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa
Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
Mai magazinunkban egy közösségépítő népi játékról, egy nagyszabású, fiataloknak meghirdetett innovációs seregszemléről és egy esélyteremtő óvodakezdő akcióról tudósítunk Önöknek.
közéleti elemző műsor
Előtérben a háttér
Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolnát, aki 24 évesen életét adta Krisztusért. Huber Szebasztián politikai elemzőt hallják:
Szeptember 19.-e és 21.-e között Vác és a Váci Egyházmegye a házigazdája a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Katolikus Társadalmi Napok rendezvényének. Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke, a rendezvény védnöke nyilatkozik.
Orbán Viktor az Európai Unió felbomlásáról beszélt Kötcsén és kijelentette: semmi sem lesz elfelejtve . Választási programot is hirdetett. Magyar Péter úgyszintén. Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzők mondják el véleményüket.
A Katolikus Karitász programjairól Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója számol be.
Szalamanov Zsuzsával, a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért vezetőjével beszélgetünk a szervezet előtt álló feladatokról.
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ folytatja a tavaly megkezdett országos topográfiai programját. Jankovics Norbert főmuzeológussal, régésszel, a munkacsoport vezetőjével beszélgetünk.
A Gyermekút Módszertani Központ által kifejlesztett új, szenzoros, online kérdőívet Kereki Judit igazgató mutatja be.
Az Európai Bizottság egy időben szokatlanul nagyszámú repülőjáratot észlelt a líbiai Bengázi és a fehérorosz főváros, Minszk között. Gönczi Róberttel, a Migrációkutató Intézet elemzőjével Udvarhelyi Erzsébet beszélget.