Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/16.)
» bővebben...
0:30
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
1:00
Aláírta a túszmegállapodást Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet – A palesztin államiságról Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Izrael jóváhagyja a tűzszünetet a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezettel, miután megállapodás született a sarm es-sejki tárgyalások során. A megállapodás értelmében azonnali tűzszünet lép életbe, és a terrorszervezet által fogva tartott összes izraeli túsz szabadon bocsátása szombaton kezdődik, és vasárnapra befejeződik. Ezzel Izrael és a Hamász egyaránt aláírta Donald Trump amerikai elnök gázai béketervének első fázisát. A túszok szabadulását követően az izraeli hadseregnek 24 órája lesz, hogy visszavonuljon az úgynevezett „sárga vonalon” túlra. Ezt követően fokozatos visszavonulással közelítenek majd az izraeli erők a Gázai övezet határához. A tűzszünet első öt napjában napi 400 humanitárius segélyszállítmány jut Gázába. Az amerikai elnök pénteken a Közel-Keletre utazott. Kevés esély van arra, hogy a Hamász része legyen a palesztin politikai folyamatoknak, bár ez a kérdés a kairói tárgyalásokon is napirendre került. Ám a két évvel ezelőtt, 2023. október 7-én a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet által végrehajtott brutális támadásnak köszönhetően Izrael számára ez a kérdés vörös vonalat jelent. Mára közel 170 állam ismerte el az ENSZ-ben a palesztin államot. Mindennek lényege Csicsmann László közel-kelet szakértő szerint az, hogy egyelőre lekerült a napirendről Gáza annexiójának lehetősége, terve Izrael által. A palesztin államiság kérdéséről, Donald Trump 20 pontos gázai béketervéről és Izrael regionális hegemóntörekvéseiről Csicsmann László Közel-Kelet szakértővel, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárával, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgettünk.
1:30
Szerkesztő: Nyíri Kata
Kárpátalja szerte tartottak szűk körű, csendes főhajtást a helyi magyarok, hogy tisztelegjenek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírjai és hősei előtt. A háború miatt idén sem volt nagyszabású tömegrendezvény A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban idén is átadták a Fedák Sári-díjat. Minden évben két Kárpát-medencei magyar ajkú színész kapja a Fedák Sárit ábrázoló szobrocskát, akik legalább 25 éve ugyanannál a színháznál tevékenykednek. Idén Farkas Ibolya, marosvásárhelyi színésznőnek ítélték oda, aki személyesen nem tudott jelen lenni. Valamint Bocsárszky Attilának, a Kassai Thália Színház művészének.. 2024-ben nyitotta meg kapuit a magyar kormány támogatásával létrejött és a KMKSZ által működtetett Árpád Fejedelem Látogatóközpont és Lovarda Tiszacsomán. A KMKSZ a múlt évben vendégül látta az összes kárpátaljai magyar iskola hetedik osztályos tanulóját. A szövetség vezetése most a hátrányos helyzetű gyermekek számára is lehetőséget biztosít arra, hogy eltöltsenek egy napot a központban. Megismerkedhetnek a honfoglalás történetével, elődeink életmódjával, népi játékokkal, valamint lovagolhatnak és íjászkodhatnak is. Az MCC kárpátaljai képviselete megnyitása óta nagy érdeklődésnek örvend és folyamatosan fejlődik. Ezért kiemelten fontos a beregszászi központ munkájában résztvevő pedagógusok szakmai fejlesztése a képzés színvonalának biztosítása érdekében. A napokban a Fiatal Tehetség Program oktatói számára szerveztek továbbképzést, FIT Tuning néven. Újabb különleges előadást láthatott a közönség a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban, Beregszászon. Ezúttal a Play Krúdy! című zenés színművet mutatták be. A színpadon Szűcs Nelli, Pásztor Ádám és Előd Álmos játékát élvezhették a nézők, akiket Szekeres László kísért zongorán. Az előadás különlegessége, hogy Szűcs Nelli a Nemzeti és a beregszászi társulat tagja, nemcsak szereplője, hanem rendezője is a darabnak, amiben egy különleges történetet mutatnak be
2:00
A mikrofonnál Dombóvári János, a Magyar Örökség díjas Lavotta Kamarazenekar művészeti vezetője Szerkesztő: Magyar Kornél
3:00
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
» bővebben...
3:30
irodalmi összeállítás Balassi Bálint szerelmes versei Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
» bővebben...
4:00
válogatás a Szent István Rádió műsorából Batthány-Schmidt Margittal beszélgetünk Fausztina Kovalska nővér naplójából részlet
Mai összeállításunkban Szószóló című közéleti magazin műsorunkat hallják Bérczessy András szerkesztésében. Mai műsorunk vendége Batthány-Schmidt Margit, aki több más mellett Brunszvik Teréz születésének évfordulója kapcsán készülő filmről szól. Ezután Fausztina Kovalska nővér naplójából olvas fel Dér Gabriella színművésznő. Szerkesztő: Somosvári Eszter Anna Műsorvezető: Tikovits Ernő Zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
5:00
Szerkesztő: Pál Amanda
» bővebben...
5:34
C év, évközi idő 28. vasárnap ** Lk 17,11-19 ** Felolvassa: Varga László
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
5:40
6:05
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/17.)
» bővebben...
6:50
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
7:00
A 167 éve született Prohászka Ottokár püspökre emlékeznek Székesfehérváron Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
1858. október 10-én született Prohászka Ottokár, Fehérvár tizenötödik püspöke, Magyarország Apostola és Tanítója. Születésének 167. évfordulója alkalmából a Vasútvidéki Prohászka-templomban a székesfehérvári egyházmegye konferenciával, püspöki szentmisével és közös imádsággal tiszteleg a nagy püspök előtt. Október 10-én, 16 órakor Mózessy Gergely püspöki gyűjteményigazgató, levéltáros tart előadást: Prohászka Ottokár egyházkormányzata címmel. A 17 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Spányi Antal megyéspüspök lesz. A főpásztort és a levéltáros szakembert, Berta Kata kérdezte.
7:15
Az újságíró író. Márai Sándor, a Szabad Európa munkársa. Mészáros Tibiorral beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
7:50
elmélkedés a mai evangéliumról
» bővebben...
8:04
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Székely János, az MKPK elnöke a műsor vendége. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
8:30
mesés irodalom Ludwig Bechstein: Az arany birkanyáj Felolvassa: Kubik Anna Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata
9:04
válogatás rádiónk archívumából A 108 esztendeje született Szabó Magda Kossuth-díjas író, költő, műfordítóra emlékezünk
Vendégünk a Dobos Marianne és Kabdebó Lóránt irodalomtörténész házaspár, az írónő barátai.
10:04
közvetítés Szarvasról, a Szent Klára templomból. A MKR és az MTV közösen közvetít.
A szentmisét bemutatja dr.Liszkai Tamás plébános.
11:04
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
11:30
Éttermet mindenkinek Szerkesztő: Nagy György András
Az országos étteremhét csaknem másfél évtizede azt tűzte ki célul, hogy azok is ki drágának tartják a vendéglátás üzleti formáját, szabott áron kipróbálhassanak egy-egy kiválasztott helyet. A Dining City alapküldetése egyébként az ajánlás – illetve egy kicsit az is, hogy megbirkózzon az előítéletekkel. Nagy György András a főszervezővel, Kiss Zoltánnal beszélgetett.
12:08
C év, évközi idő 28. vasárnap ** Lk 17,11-19 ** Felolvassa: Varga László
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
12:10
12:30
13:04
válogatás a Szent István Rádió műsorából Sütőtökös ételek receptje Mirtse Áronnal beszélgetünk az állatok világnapjáról
Mai összeállításunkban először Az Otthon ízei című gasztronómiai műsorunkat hallják, melyben a sütőtökös ételek receptjeit ismerhetik meg. Szerkesztő: Kónya Éva Ezután beszélgetés következik az állatok világnapjáról Mirtse Áronnal, a Fővárosi Állat- és Növénykert Ismeretterjesztő osztályának munkatársával. Szerkesztő, műsorvezető: Tikovits Ernő Zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
14:04
Webber-gála 3: Whistle down the wind Szerkesztő: Marton Árpád
» bővebben...
14:30
Franz Werfel: A Musza Dag negyven napja Első könyv Felolvassa: Kálid Artúr (23/21.) Szerkesztő: Varga Andrea
Fordította: Hódos György Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Bögös Henriette és Elek Judit Sára Dramaturg-rendező: E. Román Kata
15:04
irodalom, zene, színház Tóth Imre: "A boldog palócok unokái" - részletek 1. Km.: Borbély T. András, Lázár Csaba, Tóth Zsófia
A felvételt Biksza Levente készítette. Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
17:04
Juhász Előd műsora Vendég: Demján Sándorné Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Vendégünk évtizedek óta zenei életgünk népszerű követője, muzsikusaink kíváló ismerője. Pedig nem zenei pályán nűködött, hanem többek között a turizmusban. Megannyi jótékonysdági akcióban vett és vesz részt - a háttérből, igen aktívan. Népszerű zenei felvételek színesítiok a műsort..
18:04
Blankenstein Miklós az 1993-as egyházmegyei határok rendezéséről és az esztergomi zsinatról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...
18:50
Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
19:35
mesés irodalom Ludwig Bechstein: Az arany birkanyáj Felolvassa: Kubik Anna Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata
20:04
Szerkesztő: Boros Attila
» bővebben...
21:04
C év, évközi idő 28. vasárnap ** Lk 17,11-19 ** Felolvassa: Varga László
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
21:30
Franz Werfel: A Musza Dag negyven napja Első könyv Felolvassa: Kálid Artúr (23/21.) Szerkesztő: Varga Andrea
Fordította: Hódos György Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Bögös Henriette és Elek Judit Sára Dramaturg-rendező: E. Román Kata
22:04

23:00
Blankenstein Miklós az 1993-as egyházmegyei határok rendezéséről és az esztergomi zsinatról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
» bővebben...