Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/34.)
» bővebben...
0:15
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Krasznahorkai László: Északról hegy, délről tó, nyugatról utak, keletről folyó című regénye
» bővebben...
0:30
Nyílt felhívást hirdetett magyar vonósnégyesek és zongoratriók számára a MERITA-program Szerkesztő: Csuth Judit
A MERITA – Európai kamarazenei együttműködés a kamarazenei együttesek láthatóságát és nemzetközi mozgásterét erősíti, miközben összekapcsolja őket az európai kulturális örökséggel. Az első nemzetközi Merita-projekt 2022 és 2025 között zajlott, amelyben Magyarországon 9 koncert valósult meg nagy sikerrel, olyan változatos helyszíneken, mint például a bakonybéli bencés monostor, a budapesti BMC és Fonó, vagy a Balaton-felvidéki Csigó Malom. A program újabb Kreatív Európa-támogatást nyert és 2029-ig MERITAcubed néven folytatódik. A projekt koordinátora a Le Dimore del Quartetto (Milánó, Olaszország), hazánkban a Cadenza Arts Management szervezi a programot Pista Eszter kulturális szakember vezetésével. Újdonság, hogy hazánk ezúttal nemcsak koncerthelyszínként vesz részt a programban, a második kiírás lehetővé teszi magyar együttesek jelentkezését is!
1:00
Mellrák. Az önvizsgálat már 20 éves kortól ajánlott, hiszen életet menthet. Akárcsak a szűrés. Szerkesztő: Szabó Csilla
Sorstársak és szakemberek közösségéről, korai felimerés fontosságáról, arról, hogy mit tegyünk, ha még nem és mit, ha már igen. Érintett nőknek és hozzátartozóknak szól mai műsorunk, hogy kevesebb legyen a tudatlanságból fakadó félelem. Vendégünk: Tóth Krisztina az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület alelnöke és Czinki Adriána a Egyesület tagja. Saját mellrák történetük mellett az Egészség Hídja Egyesületben végzett munkájukról vallanak.
2:00
kulturális paletta K Galéria: Hármas hatás – Szintézis Hirtling Istvánnal beszélgetünk Kultúrmorzsa Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
A természet képei, pasztellek és élénk színek, kalligrafikus elemek – ez jellemzi a K Galériában látható kiscsoportos kiállítást, mely Hármas hatás – Szintézis címmel nyílt meg. A Tóth Annamária Rita, Szegedi Csaba és Révész Ákos kortárs festőművészek munkáit bemutató tárlat kurátora Fazakas Réka művészeti író, akivel Tóth Zsófia beszélgetett. Hirtling István Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Számtalan kiváló színpadi, filmes és televíziós szerepe mellett a rádióban is felejthetetlen élményt ad hallani őt. A Magyar Katolikus Rádió hullámhosszain rengeteg felolvasással, verssel és rádiós drámai előadással ajándékozott meg minket. Egyik rádiós munkájának szünetében Fazekas Gyöngyvér kérdezte pályájáról, hitvallásáról, élményeiről.
3:00
Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A néző
4:00
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
5:00
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
» bővebben...
5:34
páratlan év, évközi idő 30. hét, csütörtök ** Lk 13,31-35 ** Felolvassa: Varga László
Még abban az órában odajött hozzá néhány farizeus, és azt mondta neki: ,,Menj el, távozz innen, mert Heródes meg akar ölni.'' Ő azt mondta nekik: ,,Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök és gyógyítok, ma és holnap, és harmadnap befejezem. De ma, holnap és a következő napon úton kell lennem; mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad. Íme, elhagyatott lesz a házatok. Mondom nektek, nem láttok engem, amíg el nem jön az idő, s mikor majd ezt mondjátok: ,,Áldott, aki az Úr nevében jön'''' [Zsolt 118,26]. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
5:40
6:05
Szerkesztő: Katona István püspök
» bővebben...
6:15
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/35.)
» bővebben...
6:50
Szerkesztő: Iványi Balázs
» bővebben...
7:00
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
» bővebben...
7:30
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
» bővebben...
7:50
Iancu Laura olvassa fel írását
» bővebben...
8:08
Ingyenes oktatási programot indít a klímaváltozásról az UNICEF Magyarország. Szerkesztő: Balázs Zsanett
Az éghajlatváltozás nemcsak a környezetünket alakítja át, hanem a fiatalok jövőjét is meghatározza. Az UNICEF Magyarország egy új oktatási programot indít, hogy a diákok hiteles, közérthető formában ismerkedhessenek meg a klímaváltozás okai és következményei mellett annak társadalmi és gyerekjogi vonatkozásaival is. A kezdeményezés célja, hogy minden iskola számára elérhető legyen ez az új szemléletű tudásanyag. Makara Eszterrel, az UNICEF Magyarország Klímahősök Programjának vezetőjével Balázs Zsanett beszélget.
8:17
egyházi programajánló Szerkesztő: Hámori Kinga
» bővebben...
8:42
"Minden vég egy új kezdet." Riporter: Hámori Kinga
Halottak napja környékén gyakran elgondolkodunk veszteségeinkről. Tegzes Katalin segítőnővért és gyászkísérő csoportvezetőt kérdeztük veszteségeink megéléséről.
9:04
Téli közérzetünket hogyan befolyásolja az alvás és a téli időszámítás? Szerkesztő: Szabó Csilla
Az enyhe idő ellenére a rövidülő napok, az esős, sötét délutánok elkomoríthatják hangulatunkat. Néhány napja állítottuk át az órát és noha egy órával később kelhetünk, ez is megviseli szervezetünket. Milyen hatással van ránk a tél? Hogyan enyhíthetjük a téli fáradtság, letargia tüneteit? Ezekről a kérdésekről dr. Vida Zsuzsanna neurológus szomnológus főorvossal beszélgetünk. A téli- vagy a nyári időszámítást követik-e az európai országok a jövőben? Erről a témáról már Vada Gergelyt, a Magyar Alvásszövetség alapító alelnökét kérdezem. Tavasszal lesz újra óraátállítás Magyarországon? Vagy maradunk a téli időszámításnál? Vajon milyen lehetőségeink vannak és mik a várható következmények?
10:08
Ingyenes oktatási programot indít a klímaváltozásról az UNICEF Magyarország. Szerkesztő: Balázs Zsanett
Az éghajlatváltozás nemcsak a környezetünket alakítja át, hanem a fiatalok jövőjét is meghatározza. Az UNICEF Magyarország egy új oktatási programot indít, hogy a diákok hiteles, közérthető formában ismerkedhessenek meg a klímaváltozás okai és következményei mellett annak társadalmi és gyerekjogi vonatkozásaival is. A kezdeményezés célja, hogy minden iskola számára elérhető legyen ez az új szemléletű tudásanyag. Makara Eszterrel, az UNICEF Magyarország Klímahősök Programjának vezetőjével Balázs Zsanett beszélget.
10:30
mesés irodalom Krúdy Gyula: Madárijesztő Manó Felolvassa: Kálloy-Molnár Péter (5/4.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Rendező: E. Román Kata
11:30
Sorozat az MKIK támogatásával és együttműködésével Dr. Beréti Zsolttal, a Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
19. rész Tolna az egyik legkisebb népességű megyéje az országnak. Milyen lehetőségei vannak a helyi kamarának, a vállalkozások fellendítésre, a szakmunkás utánpótlás biztosítására? Milyen lehetőségeik vannak a fölösleges adminisztratív terhek csökkentésére? És nem utolsó sorban Mikor lesz újra szekszárdi sajt?
12:08
páratlan év, évközi idő 30. hét, csütörtök ** Lk 13,31-35 ** Felolvassa: Varga László
Még abban az órában odajött hozzá néhány farizeus, és azt mondta neki: ,,Menj el, távozz innen, mert Heródes meg akar ölni.'' Ő azt mondta nekik: ,,Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök és gyógyítok, ma és holnap, és harmadnap befejezem. De ma, holnap és a következő napon úton kell lennem; mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad. Íme, elhagyatott lesz a házatok. Mondom nektek, nem láttok engem, amíg el nem jön az idő, s mikor majd ezt mondjátok: ,,Áldott, aki az Úr nevében jön'''' [Zsolt 118,26]. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
12:10
12:30
13:04
válogatás a Szent István Rádió műsorából
» bővebben...
14:04
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Dr. Kovács László producer. Bemutatjuk a Mini együttes eddig kiadatlan felvételeit. Szerkesztő: Balogh Tibor
» bővebben...
14:30
"És nem volt többé szégyen az, hogy a magyar nép fia vagy." (15/11.) Szerkesztő: Varga Andrea
Narrátor: Jónás Gabriella és Szélyes Imre Közreműködik: Blaskó Péter, Cseke Péter, Dunai Tamás, Kiss Jenő, Kristán Attila, Magyar Bertalan, Papp János, Rajhona Ádám, Sárospataki Horváth Katalin, Schnell Ádám Összeállította és rendezte: E. Román Kata Dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna Hangmérnök: Biksza Levente, Horváth János és Urbán Péter Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezőasszisztens: Varga Andrea Felelős szerkesztő: Nagy Gáspár
15:04
kulturális paletta Egy lélekre figyelő popszerző Egy portrékat rajzoló zarándok Egy néptáncra írt film Szerkesztő: Nagy György András
Új, angol nyelvű középlemezének címét úgy lehetne visszaadni magyarul, hogy "Meglátjuk, hová vezet ez". A Svájcban élő Balla Claudia (Képünk jelenet egy klipből) úgy mutatkozott be néhány éve magyar sajtóban, hogy bár gyermekkorában elkötelezte magát a zene mellett, sokáig csak orvosi tanulmányaira, illetve lélekgyógyászi karrierjére koncentrált. Szerzőként a hagyományos témák, mint a csalódás és a remény mellett - tudatosan foglalkozik olyan problémákkal is, mint például a szociális média által közvetített hamis kép, vagy épp a függőség. Előadóként korántsem egy hagyományos díva, a halkszavú jelzőt az ő esetében komolyan kell venni. A beszélgetőtárs: Nagy György András. Kollégánk, Szerdahelyi Csongor rendszeresen járja az országot és küld beszámolókat. Ezúttal nem ment túl messzire - de mégis zarándokút lett belőle. A lényeg, hogy Budapesten, a Margit körúton egy kultbár homlokzatán betűzött ki egy franciás helyesírással készült feliratot, amit Margó-nak ejtünk ki. Odabent pedig egy érdekes kiállítást fedezett fel. Ha valaki látni szeretné Varga Csongor alkozáait, az figyelje a híradásokat! Az észtországi Fekete Éjszakák fesztiválon mutatkozik be nyitófilmként Káel Csaba új alkotása, a „Magyar menyegző” november elején. A mű középpontjában a tánc és a magyar népművészet áll. A történet két fiatalember kalandjait meséli el, akik még bőven a szocializmus idején Budapestről indulnak Erdélybe, hogy ott kalandokba keveredve életre szóló döntéseket hozzanak. A film produceri feladatait Lajos Tamás látta el, aki ezúttal vezető operatőrként is bekapcsolódott a forgatásba. Ő árult el néhány kulisszatitkot Zsoldos Szilviának.
16:04
Fabiny Tiborral beszélgetünk Lutherről és a reformátor biblia-olvasatáról Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
» bővebben...
16:30
Zenekari műhely Pomádé király a Szent István Zeneházban Részletek a 118 éve született Ránki György gyermekoperájából Szerkesztő-műsorvezető: Magyar Kornél
» bővebben...
17:04
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből Prokopp Péter életútja Szerkesztő: Soós Viktor
Prokopp Péter kalocsai egyházmegyés pap, festőművész, író életútjáról beszél Prokopp Mária művészettörténész.
17:30
külpolitikai beszélgetések A Szentatyánál járt Orbán Viktor Újabb pénz, fegyver és szankciócsomag: EU csúcs Brüsszelben Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Vatikánban járt és találkozott XIV. Leó pápával, majd Rómában Giorgia Melonival is tárgyalt. Október 23-án (na de miért éppen aznap?) csúcstalálkozót tartottak Brüsszelben, ahol Ukrajnának pénzt és fegyvert ígértek és újabb szankciós csomag bevezetését határozták el Ororszország ellen. Vendégünk a stúdióban Siklósi Péter, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
18:04
Pákh Tibor emlékezete Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa
Három évvel ezelőtt, 2022. november 18-án, életének 98. évében hunyt el dr. Pákh Tibor, a megtörhetetlen, a Kádár-rendszer 12 év börtönt viselt áldozata. A kérdés: mi menthető át egy olyan életből, amelyet legázolt a történelem, vagy kevésbé fennkölten: a diktatúra, a hatalmi önkény totális embertelensége? A mai műsor egy ilyen életről és annak tanulságairól szól. Dr. Pákh Tibor életének üzenete nem csak a mának, hanem az utókornak, a jövőnek is szól. Kivételes ember szólal meg benne, valaki, aki mindhalálig hű maradt az elveihez, a hazájához, megtörhetetlenül. Dr. Pákh Tibor megalkuvást nem ismerő, nagy formátumú történelmi személyiség volt.
18:50
Szerkesztő: Iványi Balázs
» bővebben...
19:35
mesés irodalom Krúdy Gyula: Madárijesztő Manó Felolvassa: Kálloy-Molnár Péter (5/4.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Rendező: E. Román Kata
20:04
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Avilai Szent Teréz: Élőn, s nem magamban élőn
» bővebben...
20:17
Iancu Laura olvassa fel írását
» bővebben...
21:04
páratlan év, évközi idő 30. hét, csütörtök ** Lk 13,31-35 ** Felolvassa: Varga László
Még abban az órában odajött hozzá néhány farizeus, és azt mondta neki: ,,Menj el, távozz innen, mert Heródes meg akar ölni.'' Ő azt mondta nekik: ,,Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök és gyógyítok, ma és holnap, és harmadnap befejezem. De ma, holnap és a következő napon úton kell lennem; mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad. Íme, elhagyatott lesz a házatok. Mondom nektek, nem láttok engem, amíg el nem jön az idő, s mikor majd ezt mondjátok: ,,Áldott, aki az Úr nevében jön'''' [Zsolt 118,26]. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
21:30
"És nem volt többé szégyen az, hogy a magyar nép fia vagy." (15/11.) Szerkesztő: Varga Andrea
Narrátor: Jónás Gabriella és Szélyes Imre Közreműködik: Blaskó Péter, Cseke Péter, Dunai Tamás, Kiss Jenő, Kristán Attila, Magyar Bertalan, Papp János, Rajhona Ádám, Sárospataki Horváth Katalin, Schnell Ádám Összeállította és rendezte: E. Román Kata Dramaturg: Sárospataki Zsuzsanna Hangmérnök: Biksza Levente, Horváth János és Urbán Péter Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezőasszisztens: Varga Andrea Felelős szerkesztő: Nagy Gáspár
22:04
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből Prokopp Péter életútja Szerkesztő: Soós Viktor
Prokopp Péter kalocsai egyházmegyés pap, festőművész, író életútjáról beszél Prokopp Mária művészettörténész.
22:30
külpolitikai beszélgetések A Szentatyánál járt Orbán Viktor Újabb pénz, fegyver és szankciócsomag: EU csúcs Brüsszelben Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Vatikánban járt és találkozott XIV. Leó pápával, majd Rómában Giorgia Melonival is tárgyalt. Október 23-án (na de miért éppen aznap?) csúcstalálkozót tartottak Brüsszelben, ahol Ukrajnának pénzt és fegyvert ígértek és újabb szankciós csomag bevezetését határozták el Ororszország ellen. Vendégünk a stúdióban Siklósi Péter, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
23:00