anyanyelvi rovat
Végső búcsú versbe szedve - interjú
Hang vagy szó? - jegyzet
Játékunkban ismét szerzőt keresünk
Szerkesztő: Nagy György András
"Az életet, ím, megjártam; Nem azt adott, amit vártam" - írja keserédesen Epilógus című költeményében Arany János, mintha csak úgy köszönne el a földi világtól, mint akiknek nevében a halottbúcsúztató versek szólnak. Az anyagi lét végső állomását természetesen csak az élők szemével láthatjuk, mégis ősidőktől kezdve igyekszünk szavakba önteni az eltávozó mondanivalóját. A műfajt nyelvészeti szempontból vizsgáló kötetéért tavaly Gombocz Zoltán-díjat kapott Krizsai Fruzsina az ELTE kutatója. Vele beszélgetett nagy György András.
Ha egy nyelvész felemeli a …mutatóujját, akkor - nyilván - figyelmeztetni akar. H. Tóth Tibor következik
Ikvay László, az embermentő pap
1.rész: A munkásfiataloktól az üldözöttek megmentéséig
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A második világháború idején üldözötteket, köztük zsidókat mentett, a kommunista diktatúra alatt pedig maga is üldözötté vált, és hosszú éveket töltött börtönben. Ikvay László katolikus pap egész életében a kiszolgáltatottak mellett állt: a háború előtt a munkásfiatalok felemelkedéséért dolgozott, a vészkorszakban életeket mentett, később pedig hitéért és meggyőződéséért vállalta a meghurcoltatást. Ki volt ez a ma már kevéssé ismert, rendkívüli életutat bejárt bátor pap?
Stark Tamás történész, az MTA doktora, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Történettudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, a korszak elismert kutatója kalauzol végig bennünket Ikvay László fordulatos életútján.
Idősek, Megemlékezések, Oktatás, Katonasír
Szerkesztő: Nyíri Kata
Évek óta hagyomány, hogy Huszton megemlékeznek Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről. Előbb a Covid-járvány, majd a háborús helyzet miatt az utóbbi években a megszokottól eltérően visszafogottabb, csendes formában idézik fel emlékét. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a napokban ismét szűk körű ünnepséget tartott. Bethlen Gábor 16 évnyi uralkodása alatt felvirágoztatta Erdélyt, amelynek akkoriban Huszt is része volt
Részletes cselekvési menetrendet állított össze a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a nemzetiségi oktatási jogokat rendező törvény gyakorlati végrehajtásának elősegítésére. Az ukrán parlament által elfogadott jogszabály három hónapos határidőt biztosít az oktatási intézmények számára az új alapszabályok elfogadására és a magyar nemzetiségi iskola státusz megszerzésére.
Az ugocsai Tivadarfalván az egyedül maradt szépkorúak számára szerveztek csendeshetet, az alkalom lehetőséget teremtett a résztvevők számára a lelki feltöltődésre és a mindennapi rutinból való kiszakadásra. A szervezők hangsúlyozzák: az ehhez hasonló közösségi programok kiemelten fontosak ahhoz, hogy az egyedül élő idősek megtapasztalják, nincsenek egyedül, és helyük van a közösségben
Az ungvári járási Tégláson második világháborús magyar katonasírt avattak a helyi temetőben. A síremléken öt név szerepel. Hárman ezen a helyszínen nyugszanak, két bajtársukat a közelben temették el. Az emlékmű a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület közreműködésével a külügyminisztérium támogatásával készült el.
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Jánosi Katalinnal a mártírhaláláról beszélgetés.
Kormos Csaba atya elmélkedését hallják.
Mai műsorunkban Jánosi Katalinnal a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök unokájával beszélgetünk. Rövid ajánlónk következik.
Szerkesztő: Bérczessy András
Kormos Csaba poroszlói plébános atya elmélkedését hallják. A műsort Sinkovics Andrea szerkesztette.
Zenei Szerkesztő: Dudás Anna
Műsorvezető: Farkas Erzsébet
Svájc és az '56-os magyar menekültek - beszélgetés Tréfás Dáviddal
Szerkesztő: Pál Amanda
Hihetetlen energiák mozdultak meg 1956-ban Svájcban, mikor segítségre volt szüksége több ezer magyar menekültnek. Az országban a mai napig élénken élnek a 70 évvel ezelőtti segélyakció emlékei. Tréfás Dávid Illúzió, hogy ismerjük egymást - Svájci-magyar kapcsolatok 1944-45 és 1956 között című könyve egyebek mellett bepillantást nyújt a hidegháborús évek humanitárius akciói mögötti eseményekbe. A bázeli egyetemi könyvtár modern gyűjteményének igazgatójával beszélgettünk budapesti tartózkodása alatt.
Mindenszentek ünnepe
** Mt 5,1-12a **
Felolvassa: Varga László
A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: ,,Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
Tévhit, hogy mesterségesen telepítették be, mint ahogy az is, hogy szétrontja a többi vízimadár fészkét. De azért rendkívül veszélyes tud lenni, és etetni sem kellene. Egyszerűen csak gyönyörködjünk ebben a költőien szépséges, őshonos vízimadarunkban!
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban
Rekviem az egyázi gimnáziumok elhunyt tanáraiért és diákjaiért Reis Pál ferencessel.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
mesés irodalom
1.) Angyalbárányok
magyar népmese
Szerkesztő: Varga Andrea
Felolvassa: Zsurzs Kata
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
2.) A mennyei zene
német mese
Felolvassa: Pápai Erika
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
válogatás rádiónk archívumából
Buda Ferenc 90 esztendős lenne
1956-os emlékeiről, a forradalom debreceni eseményeiről kérdezzük a Kossuth- és József Attila-díjas költőt, műfordítót a 2004-ben vele készült beszélgetésben.
Beszélgetés a nagyrécsei Rózil cake megálmodójával Németh Ildikóval.
Szerkesztő: Pál Amanda
Hagyományos házi sütemények és bonbonok készülnek Németh Ildikó Zala megyei kis műhelyében. Régi lakodalmakról, a megtalált útról, a konyhákban rejtőző süteményes receptkönyvekről is beszélgettünk a nagyrécsei Rózil cake megálmodójával.
Mindenszentek ünnepe
** Mt 5,1-12a **
Felolvassa: Varga László
A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: ,,Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Szakácskönyvek kialakulásának története.
Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát előadása
Gasztronómiai műsorunkban ezúttal a szakácskönyvek kialakulásának történetéről beszélget Dr. Tóth Arnold néprajzkutatóval az adás szerkesztője Farkas Erzsébet.
"Ora et labora" az oktatásban is címmel tartott előadását Egerben 2025 ben Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát. Ajánlónkban őt hallják.
Szerkesztő: Sinkovics Andrea
Zenei szerkesztő: Dudás Anna
Műsorvezető: Farkas Erzsébet
Juhász Előd műsora
Emlékműsor Kocsis Zoltán halála 10. évfordulóján
Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Tíz évvel ezelőtt Kocsis halála előtt pár héttel a Sajtóklubban készítettünk vele egy páratlan értékü kétórás talkshowt. Ennek rövidített formáját idézzük fel amatőr felvételről, egyetlen kis videókamerával rögzítve. Csapongunk a beszélgetés során, szóba került mindaz, ami Zolit akkor foglalkoztatta. És természetesen kisebb-nagyobb részleteket mutat is zongorán.
mesés irodalom
1.) Angyalbárányok
magyar népmese
Szerkesztő: Varga Andrea
Felolvassa: Zsurzs Kata
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
2.) A mennyei zene
német mese
Felolvassa: Pápai Erika
Hangmérnök: Horváth János
Zenei szerkesztő: Dévény Mária
Rendező: E. Román Kata
Mindenszentek ünnepe
** Mt 5,1-12a **
Felolvassa: Varga László
A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: ,,Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
Juhász Előd műsora
Emlékműsor Kocsis Zoltán halála 10. évfordulóján
Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Tíz évvel ezelőtt Kocsis halála előtt pár héttel a Sajtóklubban készítettünk vele egy páratlan értékü kétórás talkshowt. Ennek rövidített formáját idézzük fel amatőr felvételről, egyetlen kis videókamerával rögzítve. Csapongunk a beszélgetés során, szóba került mindaz, ami Zolit akkor foglalkoztatta. És természetesen közben kisebb-nagyobb részleteket bemutat is zongorán. A szellemi kalandokat kedvelőknek kiemelten ajánljuk ezt a páratlan értékü felvételt! (Fotó: Kocsány Kornél)