páratlan év, évközi idő 34. hét, hétfő
** Lk 21,1-4 **
Felolvassa: Varga László
Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.''
Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.

Rádiójáték a vértanúhalált halt Ervin Gábor katolikus pap életéből
Vera néni: Molnár Piroska
Doktornő: Szabó Erika
Ilona nővér: Sóvári-Fehér Anna
Veronika: Cserháti-Szalontay Lilien
Kenessey Adorján Alezredes: Zayzon Zsolt
Közreműködött: Bánvits Vivianne, Mórocz Adrienne, Zsurzs Kati, Bede-Fazekas Szabolcs, Domokos László, Hevesi László, Jaskó Bálint, Pindroch Csaba, Tamási Zoltán
Hangmester: Gera Csilla, Liszkai Károly
Alapötletet adta és zenjét szerezte: Hauber Zsolt
A rendező munkatársa: Kálmán János
Rádióra alkalmazta és rendezte: Varga Zs. Csaba
Készült az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, Erdő Péter bíboros prímás megbízásából.