Zenei kincsestár

„Oly mértékű fejlődés egy sokkalta személyesebb hangvétel irányában, hogy szinte különálló opus-szám után kívánkozik” – írja Daniel Barenboim Beethoven-ciklusának kommentátora, Eric Blom a 7., D-dúr szonátáról . A Browne grófnőnek dedikált, 1798-ban kiadott opus 10-es ciklus harmadik tagja csakugyan egyéni, némileg kísérletező, ám egyúttal magabiztos, autonóm hangot üt meg: a kromatikus merészségű nyitó Prestót olyan személyes Largo követi, amely Szabolcsi Bence szerint még a korszakos Patetikus-szonátát is felülmúlja . A D-dúr szonáta nem csak a négy tételes formához, de a menüett alkalmazásához is visszatér, ez azonban távolról sem visszalépés: a harmadik tétel, ha lázadástól ezúttal mentes is, mégis folytatja azt az utat, amely a táncformát egyfajta szilaj személyesség kifejezésévé avatja már Haydnnál és Mozartnál. A záró rondó azonban végleg híján van minden dalszerű könnyedségnek: az első tétel kromatikus kísértéseit ébreszti fel újból, elemző törekvéseknek engedve utat, akár a melodikus folyamat feltartóztatása árán is. A Zenei Kincsestárban Daniel Barenboim zongorázik.




LEKONF: A Zenei Kincsestárban Beethoven op. 10. no.3-as, D-dúr zongoraszonátája hangzott el Daniel Barenboim előadásában. Műsorunkat Marton Árpád szerkesztette.