A vasárnap muzsikusa

1-4. Végh Sándor és a Salzburgi Camerata Academica Mozart-matinéinak végén Mozart életművének betetőzéséhez érkezünk az együttes 1992. augusztus 15-i, a salzburgi Mozarteum koncerttermében rögzített koncertjének felidézésével. Mozart utolsó szimfóniája, az 551-es Köchel-számú C-cúr, úgynevezett „Jupiter”-szimfónia csendül föl hamarosan a kiváló Mozart-muzsikusok ritka szépségű felvételéről. Az éledező, pogány örömű 39. és a romlatlan humánumú 40. szimfónia után ez a szimfónia a végleteket kiegyensúlyozó, egybefoglaló távlatú, kozmikus látomás; teremtő elkülönülés és halhatatlanná tévő egybefoglalás, a hármasoltár központi táblája: az Apokalipszis. Allegro vivacéja erőtől duzzadó, nagyszabású játszadozás sorsokkal, kezdetekkel és véggel. Az Andante cantabile küzdelmes, nehéz látomás a formálódás kínjainak páragőzétől terhes levegőben; céltalannak tetsző bolyongás vak terekben, ahol a szólószakaszok is a magára maradás kilátástalan oázisait nyújtják csupán. A Menuetto mintegy kívülről érkezik, idegenként: egyszerre ébreszt reményt és szorongást. Az utolsó szavak mégis: irgalom és öröm. A mindent átjáró szeretet hálakiáltása a zárótétel, olyan monumentális alakzatokkal, amelyeknek tökéletessége szinte csak kívülről, inverz módon, az univerzum egyetemes vonzásainak erőterében magyarázható. Mi fogadja az isteni szférába lépőt? A hatalmas Molto allegro lenyűgöző világítéletében a kedves Mozart-hangok örvénylenek ellenállhatatlan apoteózisban: diadalmas, örök fényben ragyogtatva fel a motívumot, amely első szimfóniájában fogta meg a 8 esztendős Mozart kezét. A Jupiter neve bizonyára kevés is ehhez a hatalmas zárótételhez. Nem szakadatlanul kerengő, élettelen bolygó ez immár: az egész teremtett világ örömittas száguldása a lét ellenállhatatlan forrása, a Szeretet eksztázisa felé. A salzburgi Camerata Academica élén Végh Sándor.

5.Végh Sándorék salzburgi Mozart-matinéinak elmúltán hallgassunk meg két további, az életmű betetőzését jelentő Mozart-darabot az együttes illetve állandó zongorista partnerük, Schiff András felvételeiről. Előbb Mozart utolsó zongoraszonátájának, az 576-os Köchel-számú D-dúr szonátának Adagiója hangzik föl. A tétel csupa kétarcúság, csalóka érzelmi útvesztő, a megejtő panaszhangok szelíd ívű ösvényeinek kanyarjaiba rejtett, vigyorgó faunszobrokkal. Míg a salzburgi Mirabell-kastély parkjában bolyongunk képzeletben, a tételben Mozart visszatekint az ifjúkorában csodált gáláns stílusra.

6. Most pedig az utolsó Mozart-koncert zárótétele hangzik föl Schiff András és a Camerata Academica Salzburg felvételéről: az 595-ös Köchel-számú B-dúr zongoraverseny fináléja, amely Mozart utolsó bécsi koncertjének bemutatójaként hangzott föl a Himmelpfortgasséban, azaz a Menny kapuja közben. Nem képzelhető el mozartibb búcsúzás ennél a diadalmas műnél, amely egy keresetlen májusi Mozart-Liedet magasztal a megnyíló menny szózatává pompás zárótételében. A romantikus dalirodalmat előkészítő Mozart, akinek szívében annyi dal fakadt föl vívódó, súlyos kamaraművek és koncertek feloldásaképpen, éppen egy vándordallal: a romantika legkifejezőbb jelképével int búcsút a földi pódiumnak.


LEKONF: A vasárnap muzsikusa. Műsorunkban a Végh Sándor vezette Camerata Academica Salzburg Mozart-matinéinak műsorából játszottuk le az 551-es Köchel-számú Jupiter-szimfóniát, valamint az Adagiót az 576-os D-dúr szonátából és az 595-ös számú B-dúr zongoraverseny fináléját. Közreműködött Schiff András. A szerkesztő Marton Árpád volt.