2008. 07. 07. 20:00
vallási műsorok
hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. 15 éves a debrecen-nyiregyházi egyházmegye és 15 éve püspök Bosák Nándor megyés főpásztor. Műsorunkban a jubiláló megyéspüspökkel beszélgetünk.
A Szentatya május 2-án Kocsis Péter Fülöp, dámóci görög katolikus szerzetest a hajdúdorogi egyházmegye megyéspüspökévé és Miskolci apostoli kormányzóvá nevezte ki. Kocsis Fülöp püspökké szentelését Keresztes Szilád püspök végezte, Ján Babjak eperjesi érsek és Milán Sasik munkácsi püspök társzentelő főpásztorral.
Az eseményen jelen volt Erdő Péter és Paskai László biboros, Juliusz Janusz apostoli nuncius, a püspöki kar tagjai, számos pap és hivő. A szentbeszédet Leonardo Sandri biboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa mondta: „Együtt érezzük a közös ökumenikus hivatás vibrálását és nekem megvan a lehetőségem, hogy teljes tiszteletemet tanusitsam a keresztény kelet ősi hagyományai iránt” – fogalmazott Leonardo Sandri biboros.
A fölszentelt püspököt elsőként Erdő Péter biboros köszöntötte: „Püspök úr most olyan sajátjogú egyház vezetését veszi át, amely az utóbbi időben intézményeiben, kulturális és tudományos tevékenységében, nemzetközi kapcsolataiban és tekintélyében sokat gyarapodott” – mondta Erdő Péter biboros.
„Fiatal vagyok, beszédem gyatra” mondta – a Szentirást idézve – Kocsis Fülöp, a fölszentelt új hajdúdorogi püspök első beszédében, amikor félelmeiről és saját gyöngeségéről szólt. „Itt ma közel fél száz püspök jelenlétében megnyilatkozott az Egyház és szólt, és azt mondta axiosz, azaz méltó. Isten szava méltó a bizalomra, a reményre, hogy ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges – mondta Kocsis Fölöp új hajdúdorori görögkatolikus megyéspüspök első beszédében a hajdúdorogi székesegyházban.
„Boldog aki olvassa” – a Biblia Évében sorozatban mutatjuk be a Szentírás minden egyes könyvét, a mai alkalommal Aczél László Zsongor pálos szerzetessel a 19-et, Eszter könyvét.
15 éves a debrecen-nyiregyházi egyházmegye, amelyet II. János Pál pápa 1993. május 31-én alapitott, az Egri főegyházmegye és a szeged-csanádi egyházmegye területéből. Az egyházmegye első főpásztora Bosák Nándor, akik 1993. június 15-én szenteltek püspökké. Műsorunkban Bosák Nándor, jubiláló megyésfőpásztorral beszélgetünk.