2008. 07. 14. 20:00 vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
„Boldog aki olvassa” – a Biblia Évében sorozatban mutatjuk be a Szentírás minden egyes könyvét, a mai alkalommal Baán István görög katolikus teológussal a 20.-at, a Makkabeusok első könyvét.

Jézus csodálatosan értett a legnehezebb tudományhoz, amit művészetnek is nevezhetünk, az ember neveléséhez. Nemcsak tanitott, hanem nevelt is, szavaival és példájával egyaránt. Jézus példabeszédei irodalomiértékűek, másrészt pedagógiai remekművek. A pedagógus Jézus példabeszédeiről Szőke Ágnes latintanárt hallják.

„A Biblia erejével” cimmel rendezték meg, a mára hagyománnyá vált Váci Egyházmegyei napokat, immár negyediket, ezúttal Vácon. Az eseményről összeállitást készitettünk, amelyben megszólalnak az egyházmegye hivei, Máté György atya, a találkozó főszervezője és Beer Miklós megyésfőpásztor.

Ima a papokért. Országos találkozót szervezett a Szent Teréz Imamisszió Törökszentmiklóson. A találkozón részt vett az alapító Bruno Thevenin atya is Franciaországból. Összeállitásunkban először őt hallják, majd Katona István, egri segédpüspököt, Nagy Róbert, kunágotai plébánost, Holló Mihálynét és Szűcs Sándor, kármelita szerzetest.

A papokért végzett imamisszióhoz Holló Mihályné, Magdinál lehet csatlakozni. Az ő telefonszáma 06-56-393-093.

A műsor további adásai

2008. 08. 18.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. „Boldog aki olvassa” – a Biblia Évében sorozatban mutatjuk be a Szentírás minden egyes könyvét, a mai alkalommal Thorday Attila, teológia tanárral a Prédikátor könyvét.
Szent Pál az európai egyház apostolaként felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a kereszténység elterjesztésében. Rózsa Huba biblikus professzor Pál apostolról, mint az evangélium egyetemességének tanújáról beszél.
Monasztikus rendek, kongregációk, az apostoli élet társaságai: mind a megszentelt élet formái, amelynek tagjai fogadalmakkal kötelezik el magukat. A megszentelt élet különböző formáiról Sztrilich Ágnest, a Női Szerzetes elöljárók Konferenciájának elnökét kérdezzük.
Portré rovatunkban pedig Nagy Pál karmelita szerzetessel beszélgetünk.

2008. 08. 11.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. Esztergomban, a Szent Adalbert központban tartották a XIII. Jogtörténeti világkongresszust, amelynek központi témája „nyugati kánonjog és a keleti egyházak”. Az eseményről Erdő Péter biborost kérdezzük.
„Boldog aki olvassa” – a Biblia évében sorozatban mutatjuk be a Szentírás minden egyes könyvét, a mai alkalommal Thorday Attila, teológia tanárral, a 24-et, a Példabeszédek könyvét.
Portré rovatunkban Hajdú Ferenc, érdi plébánossal beszélgetünk.

2008. 08. 04.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. „Boldog aki olvassa” – a Biblia Évében sorozatban mutatjuk be a Szentírás minden egyes könyvét, a mai alkalommal Székely János, esztergom-budapesti segédpüspökkel, a Zsoltárok könyvét.

Portré rovatunkban pedig Veres András, szombathelyi megyéspüspökkel beszélgetünk.

2008. 07. 28.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 07. 21.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2008. 07. 07.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. 15 éves a debrecen-nyiregyházi egyházmegye és 15 éve püspök Bosák Nándor megyés főpásztor. Műsorunkban a jubiláló megyéspüspökkel beszélgetünk.

2008. 06. 30.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. Balás Béla 15 éve vezeti a kaposvári egyházmegyét. Műsorunkban a jubiláló megyéspüspökkel beszélgetünk.

2008. 06. 23.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 06. 16.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 06. 09.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 06. 02.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 05. 26.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 05. 19.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 05. 12.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 05. 05.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes