A Magyarországi Pálos Rend 700 évvel ezelőtt kapta meg a pápai jóváhagyást. Az ünnepi eseménysorozat jeles alkalma volt az a szentmise, amelyet Erdő Péter bíboros a budapesti Egyetemi templomban mutatott be.
„A pálosok közösségben élő remeték” – mondta Aczél László Zsongor pálos szerzetes a budapesti Szikla templomban tartott ünnepi együttléten. Műsorunkban őt hallják.
„Boldog aki olvassa” – a Biblia Évében sorozatban mutatjuk be a Szentírás minden egyes könyvét. A mai alkalommal Pápai Lajos, győri megyéspüspökkel az újszövetségi Szentírás harmadik könyvét, János evangéliumát.
Az idei év a katolikus egyházban Szent Pál apostol éve is. A népek apostola 2000 évvel ezelőtt született, és missziós útjain eljutott az akkor ismert világ végső határáig, a mai Spanyolországig is. Pál apostol missziós útjairól Tarjányi Béla biblikus professzorral beszélgetünk. Ma folytatjuk a harmadik missziós úton történt eseményekkel.
Ádám János jezsuita szerzetes 1927-ben született, 1949-ben kényszerült elhagyni Magyarországot és 1994-ig külföldön élt. Hazatérve hat évig volt az egyesített magyar rendtartomány vezetője. Jelenleg Miskolcon él, és Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium iskolalelkésze, valamint a fiatal jezsuiták tanulmányi felelőse. Ádám János jezsuita szerzetessel Debnár Gyula beszélget.