Jegyzet

Kedves Pista!
Engedd meg, ahogy a régi barátság okán csak így szólítsalak meg, miközben címezhetném így is e sorokat: „Tisztelt Főszerkesztő Úr!”
De hát annak idején, amikor nagy és szent szándékkal, 1990-ben nekivágtunk az újságírás szabadnak mutatkozó útjának, Fodor Pistának ismertelek meg, kedves, okos, humoros - góbés észjárású - jászsági embernek, aki nemcsak írni akart, hanem értelmet is keresett és adott a leírt szavaknak.
Tízegynehány esztendeje pedig nem csupán tollforgatóként, hanem főszerkesztőként is ismerlek.
A rendszerváltozás óta a magyar sajtóban újra létjogosultságot nyertek az úgynevezett helyi lapok, melyeknek száma még ma is több ezerre tehető. Sok ilyen helyi lap indult, szerte az országban, de nem mindenik maradt meg.
Nem volt elég szellemi matéria a lapokhoz, és - persze - mindenekelőtt hiányzott a pénz, jól tudom. Annak pedig, hogy ez a helyi, közösségi újságírás, a nyilvánosságnak ez a magyar sajtó boldogabb korából már ismert és fontos szerepet betöltő formája megerősödjön, úgy tetszik, nem akadt pártolója.
A ti lapotok, a Jákóhalmi Szabad Jász Polgár - hála Istennek - mégis megmaradt, és csak az tudja, aki már szerkesztett lapot, hogy ehhez a fennmaradáshoz mennyi akarat, energia, szorgalom szükséges, hogy hányszor kell a szerkesztőnek a saját zsebébe nyúlnia, kipótolandó a nyomdaszámla összegét. Különösen akkor, ha az ezerháromszáz kinyomott példány ingyen jut el az olvasóhoz.
Valamikor gyönyörűség volt Vidéken újságot írni. Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Ady Endre, Krúdy Gyula, Móra Ferenc mind-mind vidéki redakcióban tanulta a mesterséget. Volt idő, amikor például csak Nagyváradon öt napilap jelent meg egyszerre.
Jött aztán idő, amikor Vidék-Magyarország eltűnt, csak a vidék maradt belőle. És megmaradt napjainkra is ez a szemlélet: a vidéken élő, munkálkodó újságírót leereszkedőn vállon veregetni.
Én éppen fordítva gondolom. A legnagyobb tisztelettel a vidéken küszködő pályatársak előtt emelem meg a kalapomat. Talán azért, mert sosem feledem a magam falusi múltját. Tudom, hogy a kis közösségekben élő, sok-sok előnytől elzárt emberek számára mit jelent az emberi szó. Mit jelent egy újság, amely csak nekik, csak róluk íródott.
Az ilyen újság maga a kenyér, a víz, az éltető levegő. Segít élni, túlélni, megmaradni, segít utódokat felnevelni, s így segít Magyarországot megtartani.
Jól esik ránézni újságotok, a Szabad Jász Polgár címlapjára. Nemcsak szellemesnek, hanem jelképesnek is érzem, hogy így jelölöd az egyes lapszámokat: Böjtmás hava, Szent Iván hava, Szent Mihály hava, Karácsony hava. Benne van ebben a jelölésben a múltunkhoz való ragaszkodás, s van benne valami költőiség.
Mindjárt van ennek az újságnak valami egyénisége, ihletettsége - az ilyen helyi lapot mindjárt kicsit más érzéssel veszi kézbe az ember.
Tetszik a címlap jobb felső sarkában a mottó is: „Jákóhalma aranyalma”. Ilyen volt, ilyen lehet. Aranyalma. Ez a szerkesztő ars poeticája. Telitalálat.
Ráismerek arra a Fodor Pistára, akit hovatovább két évtizede, a boldog nekirugaszkodás idején megismertem.
Jóízű cím a Jákóhalmi Gazduram című mellékleté is - ráismerek a jó ízekkel beszélő jászsági főszerkesztőre.
Mert ez a lényege a helyi lapnak: legyen otthonosságot árasztó légköre, fogékonysága az ott élők sorsa, gondjai iránt, legyen tisztessége, és legyen ízessége…
Legyen mindehhez, persze, kitartó gondozója, kemény kobakú és meleg szívű főszerkesztője.
Mint Fodor István Ferenc.
És legyen hite abban - minden csalódás, baj, becsapottság ellenére -, hogy a tékozló magyar Magyar, a gyarló ember Ember lesz újra.
Téged, Pista most ezért bántanak, ezért fenyegetnek Jászjákóhalmán. Mert a hazaszeretetet és a szeretetet hirdeted. És mert lapod - a sajtószabadság jegyében - a helyi hatalom ellenzéki fóruma merészel lenni, mert megírod a gondolataidat, a véleményedet szűkebb hazád helyzetéről, önkormányzatod döntéseiről.
Bevetnek ellened minden eszközt. Házadat, öreg édesanyád házát festékkel öntik le, jelölik meg, és a polgármester, a helyett, hogy megvédene - ami a kötelessége lenne -, a megyei napilapban kárörvendően azt nyilatkozza, hogy magadnak kerested a bajt.
Itt tartunk ma, Pista, itt tart az ország. De te - tudom - kitartasz, a tisztuló időkig.
Kemény kobakú jász vagy. Szabad jász polgár.