2009. 08. 10. 20:00 vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Egyházunk augusztus 6-án ünnepli Jézus színeváltozását. A színeváltozás története (Mk 9,2-8; Mt 17,1-9; Lk 9,28-36) a szinoptikus evangéliumokban központi helyet foglal el. Azok akik leginkább ragaszkodnak hozzá, meglátják Jézus isteni dicsőségét, és vele kapcsolatban Isten tervét. Azt, hogy általa válik teljessé mindaz, amit Isten az ószövetségben törvényei és prófétái révén elkezdett a világban. Az ünnepről, amely bepillantást enged Jézus életének és küldetésének mélyebb titkaiba – Verbényi Istvánnal, a Liturgikus Intézet irodaigazgatójával beszélgetünk.

A Magyar Ferences Rendtartomány hét ferences szerzetes boldoggá avatását indította el, remélve, hogy az egyház hivatalosan is elismeri, hogy ezek a testvérek – a II. világháború alatt, illetve utána, a kommunista egyházüldözés idején is – hősies fokon gyakorolták a krisztusi szeretetet, amikor vállalták a vértanú halált. Kálmán Reregrin ferences történésszel eddig már Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf életét, vértanúságát idéztük fel. Ma Hajnal Zénóról (KÉPÜNKÖN), a nagyatádi ferences kolostor házfőnök – plébánosáról beszélünk.

A remény az isteni erények egyike, a jövőbe vetett pozitív várakozás és aktív tevékenység is. A reményről Tringer László pszichiáterrel, egyetemi tanárral beszélgetünk.

Mi a jó házasság titka? Vajon a házasságban törvényszerűen elmúlik a szerelem? Kérdezzük Döbrentey Ildikó írót, aki több mint negyven éve él boldog házasságban Levente Péter színésszel.

A műsor további adásai

2009. 09. 14.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 09. 07.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 08. 31.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 08. 24.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 08. 17.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2009. 08. 03.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 07. 27.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes.

2009. 07. 20.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. "Kereszténynek lenni reális hivatás" - portré beszélgetés Erdő Péter bíboros prímással, Esztergom-budapesti érsekkel.

2009. 07. 13.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 07. 06.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 06. 29.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 06. 22.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 06. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 06. 08.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 06. 02.
kedd
23:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes