A Székesfehérvári Püspökség és a Vörösmarty Színház közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Vasvári Csaba a Vörösmarty Színház igazgatója bemutatta a Püspökség és a Színház közösen készített Fehérvári Karácsony 2009 című CD-jét. A lemezről és az Adventi udvarról Spányi Antal megyéspüspököt kérdezzük.
Szent Erzsébet négy esztendős koráig élt Magyarországon, azután német földre került, és hátralevő életét ott is töltötte. Felmerült a kérdés: mennyiben tekinthetjük Erzsébetet magyarnak, magyar királylánynak? A kérdésre Sz. Jónás Ilona történész válaszol.
„Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed. Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság” – olvassuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelében, amely a katolikus hit megőrzése érdekében született. A körlevélben foglaltakról Bátor Botonddal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnökével beszélgetünk (2/2).