„Van kiút” – idén Debrecenben volt a Barankovics István Izraelita Műhely felekezeteken átívelő konferenciája, egy élhetőbb Magyarországért. Erről Weisz Péter, az Izraelita Műhely elnöke számol be.
Kecskeméten a Ward Mária Leánygimnázium és Kollégium adott otthont a Ward kupáért küzdő csapatoknak. A fiatalok kosárlabda bajnoksága kapcsán Koziczné Dénes Piroska igazgatóval és Knab Judit tartományfőnökkel beszélgetünk.
A Magyar Ferences Rendtartomány hét ferences szerzetes boldoggá avatását kezdeményezte, remélve, hogy az egyház hivatalosan is elismeri: ezek a testvérek hősies fokon gyakorolták a krisztusi szeretetet, amikor vállalták a vértanú halált. Kálmán Reregrin ferences történésszel ma Kriszten Rafael (KÉPÜNKÖN) vértanúságáról beszélünk.
Meszlényi Zoltán vértanú esztergomi segédpüspök, aki szintén a kommunista diktatúra áldozata lett, már eljutott az oltárra emelésig. Ma egyik 1945-ben, adventben elmondott szentbeszédének részletét hallják (6.).
A közelmúltban több könyv is megjelent Origenészről, vagy Origenésszel kapcsolatban. Magyarul is olvasható, például, az alexandriai gondolkodó, Kelszosz ellen írt, hitvédő műve. A keresztény teológia nagy mesteréről Kránitz Mihály egyetemi tanárral beszélgetünk.