Ezer éves a Pécsi egyházmegye, amelynek pontos alapítási dátuma is ismert. 1009. augusztus 23-án Azo pápai legátus jelenlétében alapították meg és ekkor jelölték ki az egyházmegye határait is. A Pécsi Egyházmegye ezeréves fennállását hatnapos rendezvénysorozattal ünnepelte. Augusztus 23-án Pécsen, XVI. Benedek pápa különleges követeként, Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek mutatott be ünnepi szentmisét a püspöki kar tagjaival és számos külföldi főpásztor részvételével.
A Pannonhalmi bencés főmonostorban hagyományosan augusztus 6-án öltöznek be az új az újoncok. Ebben az esztendőben két beöltözés, egy fogadalom-tétel, egy pap- és egy diakónus szentelés volt – mondja Várszegi Asztrik főapát, akit ausztriai látogatásáról valamint közelgő kínai és dél-koreai útjáról is kérdezünk.
XXIII. János pápa 50 évvel ezelőtt, 1959-ben hirdette meg az új zsinatot. A zsinat nyitó ülése 1962 október 11-én, a Szent Péter bazilikában volt. 1965. december 8-án pedig VI. Pál pápa zárta be, aki a második ülésszaktól kezdve irányította a zsinat munkálatait. A zsinat célja az egyház belső életének megújítása volt, és nyitás a világ felé. A II. Vatikáni zsinatról Beer Miklós váci megyéspüspökkel és Puskás Attila teológia tanárral beszélgetünk.